Boldog család
2025. 01. 16.
Családi bakancslista: 15 tipp a jobb kapcsolódásért
Mutatunk néhány ötletet, amivel az új évben erősebbé tehetitek a családi kötelékeket, mélyebb kapcsolatokat építhettek és több minőségi időt tölthettek együtt.
Az évkezdés mindig azzal a különleges érzéssel jár, hogy végre tiszta lapot nyithatunk. Olyan, mint egy új lehetőség arra, hogy ezt az évet egy kicsit nagyobb szeretetben, harmóniában vagy éppen tudatosságban töltsük el. A legtöbben fogadalmakat teszünk, amivel csak az a baj, hogy gyakran túl nagy célt tűzünk ki, vagy olyan dolgokat ígérünk magunknak, amik távol állnak a mindennapi életünktől. Így aztán ezek a fogadalmak gyorsan feledésbe merülnek és nem hoznak valódi változást. De mi lenne, ha idén másképp közelítenénk meg az évkezdést?
Ahelyett, hogy egyéni célokat tűznénk ki, gondoljunk a családunkra úgy, mint egy kerek egészre. Együtt könnyebb, és sokkal nagyobb hatással lehet ránk, ha közösen alkotunk meg egy bakancslistát, ami nemcsak a programokról szól, hanem érzelmi és lelki szinten is segít minket közelebb kerülni egymáshoz. Ezek nem célok, hanem tervek, amiket kedvetek szerint alakíthattok.
Tervek, amik azt szolgálják, hogy összekovácsolódjatok, mint család
Ide kerülhetnek olyan tevékenységek, amik az érzelmi biztonságot és a mély kötődést segítik.
1. Érzelmi napló közösen
Hozzatok létre egy családi „érzelemnaplót”, ahol mindenki leírhatja, hogy mit érzett egy adott héten. Ezt csinálhatjátok úgy is, hogy minden héten bedobtok egy-egy cetlit egy üvegbe, amin a hét legfontosabb eseménye és egy hozzá kapcsolódó érzés van. Év végén izgalmas lesz ezeket visszaolvasni és tiszta képet kaphattok így arról, hogy mennyi minden történt veletek érzelmi szinten az év során. Ez a gyakorlat nemcsak a kommunikációt fejleszti, hanem segít jobban megérteni egymás érzéseit, és teret ad annak, hogy kifejezzétek azokat az élményeket, amelyek különösen mélyen érintettek titeket. Érdekes lesz felfedezni, hogy milyen mintázatok jelennek meg az év folyamán – például mely események hozták a legnagyobb örömöt vagy éppen kihívást. Beszélgessetek ezekről együtt.
2. Mit szeretek benned vagy miért vagyok hálás neked gyakorlat
Döntsétek el, hogy időről időre mindig visszajelzést adtok egymásnak arról, hogy mit értékeltek a másikban. Ezt lehet heti, esetleg havi szinten, vagy akár minden nap a közös vacsoránál. Minden családtagnak mondania kell egy pozitív dolgot a másikról. Ez egy egyszerű, de hatásos gyakorlat az önbecsülés és az összetartozás érzésének növelésére.
3. „A család története” projekt
Beszélgessetek minél többet arról, hogyan találkoztak a szülők, milyen fontos események történtek eddig, hogy a gyerekek is jobban megértsék a közös gyökereket. Amikor csak alkalom nyílik meséljetek magatokról, a fiatalkorotokról, nosztálgiázzatok, osszatok meg családi történeteket.
4. Ölelésszabály
Tűzzetek ki egy minimum napi öleléskvótát, például minden családtagnak naponta legalább három ölelést kell adnia és kapnia. De ezt nem muszáj öleléssel játszani, bármilyen fizikai érintés jó lehet, a lényeg, hogy ne múljon el úgy nap, hogy egymáshoz sem értek és kiürül a testi érintés szeretetraktár.
Tervek, amik elmélyítik a párkapcsolatot
A szülői kapcsolat az egész család érzelmi hátterére hatással van, ezért érdemes külön figyelmet szentelni rá.
1. Közös fejlődés
Keressetek egy olyan területet az életetekben, ahol szeretnétek együtt tanulni és fejlődni. Ez lehet a szülőség, párkapcsolat vagy bármilyen egyéni célok, amiket össze tudtok hangolni. De akár egy jó ügy mellett is kiállhattok közösen. Vegyetek részt workshopokon, előadásokon, olvassatok és tanuljatok a témában.
2. Beszélgetések gyerekmentesítve
Szánjatok időt arra, hogy időnként csak kettesben, a gyerekek nélkül beszélgessetek – akár otthon, miután elaludtak, akár egy sétán vagy egy közös kávézás alkalmával. Ezek a gyerekmentesített beszélgetések lehetőséget adnak arra, hogy ne csak szülőként, hanem párként is kapcsolódjatok egymáshoz. Fontos, hogy ezekben a pillanatokban ne a hétköznapi problémák megoldásáról beszéljetek, hanem inkább olyan témákról, amelyekről a gyerekek jelenlétében nem szoktatok: álmokról, érzésekről, tervekről vagy akár régi emlékekről. Ez a gyakorlat nemcsak a párkapcsolatot mélyíti el, hanem segít abban is, hogy újra megéljétek azt a szoros, intim köteléket, ami talán a gyereknevelés forgatagában háttérbe szorult.
3. Havi „vakrandik” egymással
Hozzátok vissza a randevúk izgalmát a kapcsolatotokba! Váltásban szervezzetek egymásnak meglepetés „vakrandikat” havonta egyszer. Ezek lehetnek kisebb, költségmentes programok, például egy piknik a nappaliban vagy egy régi közös kedvenc film újranézése, de lehet izgalmasabb, kreatívabb ötlet is: egy különleges étterem kipróbálása, színház, vagy akár egy közös kalandpark-látogatás. A lényeg, hogy szánjatok időt arra, hogy újra izgatottan készülődjetek egy estére, amikor csak ti ketten vagytok a középpontban. Ez a kis rituálé segít kiszakadni a hétköznapok rutinjából és új energiát hozni a kapcsolatotokba.
Tervek, amik erősítik a gyerekekkel a kötődést
Hogy a gyerekekkel való kapcsolat mélyebb és jelentőségteljesebb legyen.
1. Egy gyerek-egy szülő
Fontos, hogy legyen egyszemélyes kapcsolatunk a gyerekeinkkel külön-külön, akárhányan is legyenek, hiszen kellenek az olyan pillanatok, amikor a figyelem osztatlanul csak egy gyerekre irányul. Tarthatunk anya-lánya, apa-fia napokat vagy éppen fordítva, apa-lánya, anya-fia napokat. Ez lehet egy közös séta, egy cukrászda látogatás vagy egy rövid közös projekt. Az ilyen pillanatok segítenek abban, hogy a szülő és a gyerek jobban megismerjék egymást és mélyebb, személyesebb kapcsolatot alakítsanak ki, miközben a gyerek úgy érzi, hogy fontos és különleges.
2. „Te irányíthatsz nap”
Adjátok át egy napra a döntéshozatalt a gyerekeknek! Ők választhatják ki a közös programot, az ételt vagy akár a napi időbeosztást. Ez a szerep lehetőséget ad számukra, hogy felelősséget vállaljanak és erősíti az önbizalmukat. Ráadásul a szülők is jobban megérthetik, mi teszi igazán boldoggá a gyerekeiket.
3. Gyerekekkel közös álomtábla
Fogjatok egy nagy papírlapot vagy táblát és kezdjetek el közösen álmodozni az új évről. Mit szeretnének a gyerekek elérni? Mit szeretnének megtanulni vagy kipróbálni? Rajzoljátok le, vágjatok ki képeket magazinokból, és rakjátok fel a táblára. Ez nemcsak motiválja őket, hanem segít abban is, hogy megértsétek, mi foglalkoztatja őket a leginkább.
4. Közös titkos kód
Hozzatok létre egy családi titkos jelet vagy kódot, például egy különleges kézmozdulatot, egy szófordulatot vagy egy hangjelet, amelyet csak ti értetek. Ez egy játékos módja annak, hogy a gyerekek különlegesnek és összetartónak érezzék a családot, és szorosabbá váljon a közösség érzése. Egy ilyen kód emellett bármikor emlékeztethet titeket arra, hogy ti egy csapat vagytok.
Tervek, amik segítenek megnyugodni és kapcsolódni a természettel
Segítsetek a család minden tagjának lelassítani és újra kapcsolódni önmagához és a természethez.
1. Természet-terápia
Havonta egyszer töltsétek az egész napot az erdőben vagy máshol a szabadban, és figyeljétek meg, milyen érzéseket kelt bennetek a csend és a természet.
2. Mezítlábas séta
Menjetek el mezítláb egy parkba vagy csak sétáljatok cipő nélkül egy biztonságos helyen – ez segít leföldeni gyereknek felnőttnek egyaránt.
3. Csillagles
Keressetek egy helyet, ahol jók a látási viszonyok, feküdjetek le és figyeljétek a csillagokat, közben pedig beszélgessetek az univerzumról és az élet nagy kérdéseiről.
4. „Fogadjatok örökbe egy fát”
Válasszatok egy fát a közelben, amit rendszeresen látogattok és figyelitek az évszakok változásait rajta.
Ha tetszett ez a cikkünk, kérlek olvasd el ezeket is:
Boldog család
Tini vagyok, de erre a 8 programra elmennék a szüleimmel
Tanulás, fejlődés
8 könyv anyaságról, nevelésről, családi kapcsolatokról = életről
Hasznos volt?