cikk

Okosabb hétköznapok

2025. 06. 25.

„Anyaaa, apaaa, mikor érünk már oda?!” – A Plukkido applikációval élmény az autóban töltött idő is!

Sorozatunk második részében egy olyan applikációt mutatunk be, amely a családi autós utak unalmára hoz megoldást! Táncsics Judittal, a Plukkido alapítójával beszélgettünk, aki pszichológusként azon dolgozik, hogy a digitalizáció és a játékos tanulás segítségével a családi autós utak is élménydúsak legyenek.

Hogyan született meg az Plukkido app ötlete? Mi inspirált titeket?  

T.J.: 2014 óta foglalkozunk játékos gyerekneveléssel, olyan szülő-gyerek nézeteltérések megoldásán dolgozunk, amelyek minden család életében garantáltan előfordulnak. Az egyik ilyen élethelyzet, ami kisgyerekes szülőként nekem is kihívást jelentett, a hosszú autós utazások voltak. Szerettem volna előállni valamilyen fejlesztő és innovatív megoldással. Amikor az ötlet megszületett, még nem volt ennyire elterjedt a digitális eszközhasználat a gyerekek körében, de már akkor is egyre több szülő képernyős tartalommal kötötte le gyermekét utazás közben. Pszichológusként ennek számos hátrányát láttam, de persze megértettem a szülőket. Amikor még kicsik voltak a gyerekeim, én is próbáltam őket szórakoztatni egy-egy hosszú, unalmas úton, de egy idő után mindig kifogytam az ötletekből és azon gondolkodtam, más szülőknek ez még nálam is sokkal nehezebb lehet, hiszen mi a Plukkido-nál naponta készítünk tartalmat gyerekeknek. Szerettem volna tehermentesíteni a szülőket. Persze sok offline ötlet és tipp elérhető az interneten, de én digitális megoldásban gondolkodtam, ami nem igényel semmilyen előkészületet, egy gombnyomásra megoldja a problémát. Eszembe jutott egy olyan megoldás, ami a gyerekeket összeköti az őket körülvevő világgal, mégpedig az út során látottakkal. Az ötlet megszületésekor már létezett a Plukkido interaktív mesevilága, amely a gyerekeknek üzenő manó karakterekre épült. Ezt a mesevilágot adaptáltuk az autós utazásokhoz, amely mára az ország összes útján, valamint Ausztriában magyarul és németül is elérhető. A manók – valamilyen varázslat révén – megjelennek az autóban, és elkezdenek mesélni a gyerekeknek a környezet látnivalóiról. Ez volt az alapötlet és cél, de mára a Plukkido applikáció további funkciókkal is rendelkezik, mint például a geocaching vagy az otthoni szabadulószoba funkció.


- Miben különbözik a Plukkido más gyerekeknek szóló utazási applikációktól?


T.J.: Ilyen jellegű alkalmazással nem találkoztam, ami utazás közben figyeli, hogy mit lát a felhasználó, és ehhez dinamikusan generálja a tartalmat. A meserészleteket úgy kategorizáltuk, hogy egy adott helyszínen többféle tartalom is elhangozhat, illetve ugyanaz a meserészlet számos helyszínen előfordulhat. Tehát, például, ha legközelebb újra arra jár a felhasználó, amerre korábban, akkor már nem ugyanazzal a meserészlettel találkozik. A mesék a valóságból merítenek, és ezt ötvözzük a képzelet világával. Az applikációt a szülő tölti le a telefonjára, tehát nem a gyerek használja. A szülő és a gyerek kihangosítón keresztül hallgatja a meséket, mintha rádiót hallgatna. Az alkalmazás követi az autó, azaz az autóban lévő telefon helyzetét, és az adott pont látnivalóiról mesél vagy a környék érdekességeiről mond ismeretterjesztő tartalmat. De fontos megemlíteni, hogy mára már a Plukkido applikáció nemcsak utazás közben hallgatható meséket tartalmaz, hanem otthon vagy bárhol elérhető mesesorozatokat is. Valamint ugyanezek a manók geocaching, kincskereső küldetéseken keresztül is találkoznak a gyerekekkel az ország több mint 100 pontján. Ami még nagyon fontos, hogy nálunk - egy kísérleti mesecsomag kivételével - minden tartalom ingyenes, az üzleti modellünk nem a felhasználói díjfizetésre épül.

Hogyan változnak a családi utazások a digitális korban? Több vagy kevesebb lett a családban eltöltött minőségi idő? A hosszú autóutak régen az ,,unalomról” szóltak, ma pedig a digitális tartalmakról. Ha valaki elutazik felkészül 3 filmből, 5 sorozatrészből.

Plukkido2.png
T.J.: Igen, ez abszolút így van. Nyilvánvalóan az a legegyszerűbb módja, hogy lekössék a gyerekeket, ha odaadnak nekik valamilyen eszközt. Csakhogy ezzel számos egyéb probléma is jár, azon túl, hogy leválasztják a gyerekeket arról a helyzetről, amiben éppen vannak. Ami még érezhető változás, hogy a korosztály is nagyon kitolódott lefelé – már a nagyon pici gyerekeknél is ott van az okoseszköz. Jó esetben hangoskönyvet hallgat a család, ami valóban jó dolog – de ott is gyakran előfordul, hogy a gyerek mindig ugyanazt akarja hallgatni, amit a szülő már un. A szülők nagyon leterheltek és az együtt töltött minőségi idő is csökkent, bár sajnos ennek részben oka a szülők okoseszköz használati szokásai is. Pont ezért lehetne az utazás egy olyan kihasználandó élethelyzet, amikor mégis van lehetőség minőségi időt együtt tölteni – és pontosan ezt célozza meg a Plukkido alkalmazás is. A meserészletek között van idő megbeszélni a gyerekekkel, hogy mit hallottak, így közös élmény születik. 

 

A szülők gyakran próbálnak egyensúlyozni a gyerekek szórakoztatása és a saját pihenésük között. Hogyan segíthet ebben az app?


T.J.: Az alapvetés az volt, hogy tehermentesítjük a szülőt – hiszen nem ő mesél, tehát ő is inkább egy befogadó fél ebben a helyzetben. Ugyanakkor a szülőt is inspiráljuk magával a történettel, hogy később beszélgessen a gyerekkel arról, amit hallottak. A szülőknek sokkal pihentetőbb, hogy lekerül róla a szórakoztatás, a lekötés terhe, miközben mégis érzi, hogy minőségi módon foglalkozik a gyerekével. Pszichológusok által írt tartalmat kap, és szerintem ez az, ami igazán lehetővé teszi számára a pihenést – mert egyrészt nyugodt lehet, másrészt, ha akarja, egyszerűen csak csendben ül végig. Bár nem ez a jellemző, hanem inkább az, hogy ezek a mesék a szülőt is megmosolyogtatják, és valóban egy közös időtöltésről van szó.

Mit gondolsz, milyen szerepe van a meséknek és történeteknek a gyerekek fejlődésében? Hogyan segíthetnek az utazás alatt elhangzó történetek a képzelőerő és a kreativitás fejlesztésében?

T.J.: Az első lépés a bekapcsolódás, vagyis, hogy a gyerekek megértsék és csatlakozni tudjanak ahhoz, hogy velük utazó, láthatatlan manó útitársak fognak beszélni hozzájuk. Onnantól még inkább a fantáziájukhoz szólunk, egy mese díszletévé varázsoljuk számukra a környezetüket. Mivel a tartalom arról szól, amit éppen látnak, ez fejleszti a megfigyelőképességüket, figyelnek, örülnek, ha észrevesznek valamit, amivel kapcsolatban valamelyik manónak mondanivalója van. Jelentős szerepet kap a hallás utáni szövegértés képessége is, de emellett bőven van az alkalmazásban ismeretterjesztő tartalom is. Sokszor előkerül témaként a szociális kapcsolatok iránti nyitottság vagy az érzelmi intelligencia fejlesztése is – mert azt érezzük, hogy ezek szintén olyan területek, amik figyelmet érdemelnek. Ráadásul az egész meseélmény tulajdonképpen egy küldetés a gyerek számára, így nem csak passzív befogadója a hallottaknak.

Az applikációk tudatos használata egyre fontosabb a gyerekek körében. A Plukkido applikáció esetében is felmerülhet a „ráfüggés” veszélye, vagy inkább egy egészséges, kontrollált élményt nyújt? Például, ha egy ismerős vagy rokon viszi a gyereket valahova, és már annyira hozzászokott az applikációhoz a gyermek, hogy nélküle nem hajlandó autóba ülni.

T.J.:  A Plukkido alkalmazás használata során nem függőséget okozó mechanizmusokra épülő, képernyős tartalomszolgáltatás zajlik, tulajdonképpen a gyerek bizonyos élethelyzetekben hangot hall fejlesztő mesék formájában, ráadásul nem saját eszközén, hanem a szülő telefonján keresztül. Ahogy említettem, mi a digitalizációt éppen arra használjuk fel, hogy összekössük a gyerekeket a külvilággal, ne pedig leválasszuk őket róla. Gyakran előfordul az is, hogy a nagyszülő készülékén van meg az alkalmazás, és a család így ismeri meg és kezdi el használni azt. Nem félünk attól, hogy ha ehhez ragaszkodik a gyerek, akkor kárt okozunk. Hiszen milyen más megoldás lenne jobb ennél akkor, ha a gyerek például nem hajlandó utazni valamilyen eszköz nélkül? Ilyenkor a legtöbb esetben valamilyen képernyős tartalmat kapna. Erre a helyzetre viszont alternatívát nyújtunk: a gyerek végül olyan fejlesztő tartalmat kap, ami egyáltalán nem növeli a kártékony digitális függőséget.

- Van-e terved/tervetek arra, hogy új funkciókat vagy fejlesztéseket adjatok hozzá az applikációhoz a jövőben?


T.J.: Igazából már van egy kész keretrendszerünk az alkalmazáshoz, amit több mint egy éve elkezdtünk használni. Ez úgy épül fel, hogy az interaktív mesélés akár az otthoni tartalmaktól egészen a helyszíni tartalmakig terjed. Tehát már otthon, még az indulás előtt kap a gyerek egy mesés tartalmat, valamint egy küldetést, mondjuk egy turisztikai desztinációval kapcsolatban. Ez a mesés szál végigkísérheti az utazást, és a célállomáson is olyan tartalommal találkozik, ami szervesen illeszkedik ebbe a mesébe és a küldetésbe. Ez most a legfrissebb fejlesztési irányunk, és ezen az úton szeretnénk tovább haladni: célunk, hogy minél több ilyen típusú tartalom, mesecsomag szülessen. Emellett fontos cél, hogy több nyelven is elérhető legyen az app.

Szerző: Hetyei Csenge

Ha tetszett ez a cikkünk, kérlek olvasd el ezeket is:

Okosabb hétköznapok

Magabiztos szülő és flottabb fejlődés – A HelloLurko app tulajdonosával beszélgettünk

Tuning

Tanulás, fejlődés

3 app, hogy hatékonyabban teljen a nyári szünet

Hasznos volt?