A tinik 20%-a belefut az önsértésbe

„nem tudom másképp kibírni
csillapítanom kell a fájdalmat, ami belül van
én sem tudom pontosan, miért csinálom
szenvedek
elvesztem
az ürességnél bármi jobb
nem meghalni akarok, csak túlélni valahogy”

A serdülőkor a legintenzívebb változások időszaka: testi, érzelmi és társas szinten is óriási átalakulások zajlanak. Nem véletlen, hogy ebben az életkorban gyakoribbá válnak a szélsőséges viselkedések, köztük az önsértés is. A kutatások szerint a tizenévesek 15–20%-a legalább egyszer kipróbál valamilyen önsértő magatartást. Bár sokszor titokban zajlik, a jelenség korántsem ritka. A tabu, a szégyenérzet és a szülők tehetetlensége miatt azonban gyakran sokáig rejtve marad. Fontos megértenünk: az önsértés nem „rossz szokás” vagy „divathóbort”, hanem egyfajta segélykiáltás – egy eszköz, amivel a fiatal kifejezi belső fájdalmát, ugyanis aktuálisan más módot nem talál az érzelmei kifejezésére, kezelésére, vagy nem érezte, hogy van biztonságos tere a megosztásra.

Mi az önsértés?

Önsértésnek nevezzük azt a viselkedést, amikor valaki szándékosan kárt tesz a saját testében, például vagdosással, égetéssel, ütögetéssel, karmolással. Ez nem azonos az öngyilkossági szándékkal: a legtöbb esetben nem az élet befejezéséről szól, hanem arról, hogy a fiatal az elviselhetetlenné vált belső feszültségét így próbálja csökkenteni. Az önsértés paradox módon sokszor „életmentő” kísérlet: segít túlélni a pillanatnyi érzelmi krízist. Kutatások igazolják, hogy több depresszív tünet (pl. reménytelenség, alacsony önértékelés) összefüggést mutat az önsértő viselkedéssel. Bár az önsértés nem azonos automatikusan öngyilkossági kísérlettel, de erős prediktor lehet: akinek volt önkárosító magatartása, annak nagyobb az esélye később öngyilkossági gondolatokra vagy kísérletre– különösen ha komplex, ismételt, vagy súlyos formában jelenik meg. 

A leggyakoribb tényezők a háttérben:

• Feszültségcsökkentés: az önsértés után gyakran átmeneti megkönnyebbülést élnek át. Ez sajnos megerősítően hat, tehát legközelebb is megjelenik az önsértés ötlete („hiszen a múltkor is bevált”).
• Érzelemszabályozás hiánya: a serdülők még tanulják, hogyan kezeljék a szenvedést okozó érzéseiket (pl. düh, szorongás, csalódás, szomorúság). Az érzelmek mentén labilitás és szélsőséges reakciók előfordulhatnak. Ha nincsenek megfelelő eszközeik (vagy biztonságos terük), a testi fájdalom átmenetileg „elnyomja” a lelkit.
• Önértékelési problémák: sok fiatal önbüntetésként tekint az önsértésre („megérdemlem, mert nem vagyok elég jó”), amely aztán csak tovább fokozza a bűntudatot, szégyenérzetet, önutálatot.
• Társas hatás: az interneten, a kortárscsoportokban, akár a barátok közt is terjedhetnek önsértéssel kapcsolatos minták, ami normalizálja és megerősíti a viselkedést.

A digitális tér szerepe

Szülőként nehéz ezt hallani, de léteznek online fórumok, csoportok, ahol az önsértést normalizálják, sőt olykor versenyszerűvé is teszik. A képek, videók erősen „triggerelhetik” a fiatalokat. Fontos, hogy a szülők ne tiltsák kategorikusan az internetet, mert ez elszigetelheti a gyermeket, hanem inkább beszélgessenek vele arról, milyen tartalmakkal találkozik, és segítsenek biztonságosabb online környezetet kialakítani.

Jelek, amire érdemes figyelni

Mivel a fiatalok többnyire titokban önsértenek, a szülőknek különösen fontos érzékenyen figyelniük a jelekre:

• Szokatlan öltözködés, például hosszú ujjú ruhák nyáron, vagy folyamatos magyarázkodás a sebek, horzsolások eredetével kapcsolatban.
• Zárkózottság, hangulatingadozás, fokozott ingerlékenység.
• Titkolózás, bezárkózás a szobába, erős online jelenlét önsértéssel kapcsolatos tartalmaknál.

Egy jel önmagában nem bizonyíték, de több tünet együttese gyanút kelthet.

Mit tehet a szülő?

1. Empatikus meghallgatás: próbáljuk megérteni, mi van a viselkedés mögött, ne a sebre, hanem a belső fájdalomra figyeljünk.
2. Nem ítélkező beszélgetés: kerüljük a számonkérést, a „Miért csinálod ezt?!” típusú kérdéseket. Inkább így közelítsünk: „Látom, hogy nagyon nehéz most neked, szeretném, ha tudnád, itt vagyok.” Fontos, hogy gyermekünk biztonságban érezze magát és ne növeljük tovább a szégyenérzetét.
3. Validálás/érvényesítés: ismerjük el és kezeljük tisztelettel az érzéseit, a nehézségeit – még akkor is, ha sok dologban nem értünk vele egyet.
4. „Nyitott ajtó” szemlélet: jelezzük, hogy mindig elérhetőek vagyunk, ha beszélni szeretne. Nem kell erőltetni, de jó, ha érzi: bármikor fordulhat hozzánk. Nem baj, ha nem tudjuk rögtön a választ, nem baj, ha fogalmunk sincs arról, mit kellene mondanunk vagy tennünk– a lényeg, hogy ott legyünk neki, ha igényli.
5. Szakember bevonása: ha a probléma visszatérő, vagy a szülő úgy érzi, egyedül nem tud segíteni, fontos pszichológus, pszichiáter bevonása. Egy támogató terapeuta segíthet a fiatalnak új, egészségesebb megküzdési módokat találni.
6. Megküzdési stratégiák tanítása: bátoríthatjuk a gyermeket, hogy keressen olyan tevékenységeket, amelyek segítenek levezetni a feszültséget (pl. sport, rajzolás, írás, zenehallgatás, relaxáció). Ezek önmagukban nem gyógyítanak, de alternatívát nyújthatnak a késztetés pillanataiban.

Mit ne tegyen a szülő?

• Ne bagatellizálja! Az önsértés mindig komoly jelzés, nem „hóbort”. Az „ez csak figyelemfelkeltés” típusú reakciók mélyítik a fájdalmat és fokozzák az elszigetelődést.
• Ne reagáljon túlzott kontrollal, büntetéssel! A tiltás és a szidás nem oldja meg a problémát, inkább fokozza a titkolózást.
• Ne essen pánikba! Bár érthető a félelem, a heves, ijedt reakciók csak erősítik a fiatal szégyenérzetét. Nyugalommal, odafigyeléssel lehet a legtöbbet segíteni.
• Ne akarjon mindent azonnal megoldani!

A szülő figyeljen önmagára is

Egy gyermek önsértése óriási teher a családnak. A szülők érzései nagyon sokfélék lehetnek és folyamatosan változhatnak: bűntudat, szégyen, összezavarodottság, félelem, aggódás, neheztelés, tehetetlenség. Minden szülő tudni szeretné, hogy ő tett-e olyasmit, ami ezt okozta a gyermekénél, vagy tehetett-e volna bármit, hogy megelőzze. Nem segít se a gyermek, se a szülő hibáztatása. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a szülőknek felelősségük van a helyzet kezelésében, hiszen elsősorban ők azok, akik leginkább gondoskodnak a gyermekükről, még akkor is, ha a kamasz éppen távolodik tőlük. Érdemes saját erőforrásaikra is figyelniük – akár szakemberhez, akár szülőcsoporthoz fordulniuk –, mert ha ők erősebbnek érzik magukat, a gyermeküknek is stabilabb támaszt tudnak nyújtani. Egy érzelmileg kimerült szülő nehezen képes gondoskodni egy érzelmi zavarral küzdő gyermekről.

Remény és felépülés

Az önsértés mögött mindig kimondatlan fájdalom áll. Nem divat, nem hóbort, hanem egy segélykiáltás, amit érdemes komolyan venni. Az önsértésből ki lehet gyógyulni. Sokan, akik ma felnőttként egészséges életet élnek, kamaszként érintettek voltak. 
A szülő legfontosabb feladata, hogy teret adjon az érzéseknek, biztonságot nyújtson, és segítse gyermekét más, egészségesebb megküzdési módok megtalálásában. Az időben nyújtott támogatás, a megértő hozzáállás és szükség esetén a szakember bevonása életmentő lehet, és így a fiatal képes lehet letenni ezt a viselkedést. Van remény, és a felépülés lehetséges.

Szerző: Járay-Gali Zsuzsanna, klinikai szakpszichológus