Like-okban és elérésben mérjük az önértékelésünket - meddig mehet így tovább?

A technológia előretörésével az online térben való kapcsolódás, annak rohamos léptéke miatt, egy új szintre emelkedett és ma már nem csupán konnektivitásról, azaz összekapcsolhatóságról, hanem hiperkonnektivitásról beszélhetünk. A fogalom, - amit 2006-ban alkotott meg Anabel Quan-Haase és Barry Wellman – nemcsak annyit jelent, hogy elérhetőbbé vált a társas kommunikáció, hanem azt is, hogy folyamatosan bekapcsolva vagyunk a társadalmi hálózatokba és az információfolyamba. Az interneten mindannyian összefonódunk, ami ilyenformán feje tetejére állítja a korábban megszokott világunkat és átalakítja az emberek közötti viszonyokat is. Míg néhány évtizeddel ezelőtt több generáció is verbális szituációkban nőtt fel, addig ma a digitális térben a vizuális ingerek kerültek túlsúlyba. De nem ez az egyetlen változás, amivel szembe kell néznünk.

Online vagyok, tehát vagyok!

Talán korunk legnehezebb feladata, hogy egyensúlyt találjunk az online és analóg világ között, és ugyanerre tanítsuk a gyerekeinket is. Ez azért is embert próbáló, mert egy olyan szülői nemzedéknek kell digitálisan példát mutatni, akik offline nőttek fel. A hiperkonektivitás idejében azonban nullhuszonnégy elérhetőnek kell lenni, ami ráadásul a fiatalok számára egy természetes elvárássá alakult. Ezt az elérhetőséget csak úgy lehet fenntartani, ha nem maradunk ki az internet pezsgő vérkeringéséből. Folyamatosan képekkel, bejegyzésekkel, hozzászólásokkal kell biztosítani a helyünket. Ugyanis a számok beszélnek helyettünk, az értékünk mutatói a követők, a lájkok és a nézettség lettek. Csakhogy ez nagyon fals képet mutat önmagunkról.

„Kívül hordott önértékelés”

Ahogy Tari Annamária, pszichoterapeuta mondta, az interneten mindenki megalkothatja a saját csillámporos valóságát, ez azzal jár, hogy közben az offline valóság egyre szürkébbnek látszik. Kutatások szerint mindössze 5 perc internethasználat kell ahhoz, hogy gyengüljön az önkontroll. Ez pedig nagyon hamar az érzelmi inkontinencia állapotába sodor minket. Gondoljunk csak bele, hányszor látunk tizenéveseket, akik örömüket, bánatukat feldolgozás nélkül pakolják ki az internetre. Az érzelmek átfolynak rajtuk és nincs idő a megemésztésre. Ebben a folyamatban egy nagyon fontos tényező – amit a pszichológia csak holdingnak (tartalmazás képessége) nevez – vész el. Ami később a stressztűrést és önbecsülést is rombolja. Létrejön az úgynevezett kívül hordott önértékelés, hiszen bármit teszünk, bármit mondunk, arra azonnali visszacsatolás érkezik másoktól és mindenről lesz véleménye a külvilágnak, amit mi gondolkodás nélkül magunkévá is teszünk.

Külső agy

De ugyanígy nemcsak mások megítélését vetítjük magunkra, hanem kritikus gondolkodás nélkül engedünk be az információkat is az életünkbe. Ma már nem kell megjegyeznünk telefonszámokat, nem kell tudnunk fejben számolni, bármilyen kérdésre választ találunk a Google segítségével. Egy kutatás szerint ezt a válaszadók 55%-a pozitívumként értékelte. 43 százalék azonban úgy vélte, hogy a gondolkodási képesség kárára válik, hogy az információ gyakorlatilag egyetlen kattintással elérhető. Tulajdonképpen ahelyett, hogy valódi tudást sajátítanánk el, egy „külső agyra” hagyatkozunk.

Hogy tudunk boldogulni a hiperkonnektivitás útvesztőjében?

A hiperkonnektivitás számos pozitívummal is gazdagítja az életünket. Kitágítja a határokat az ismerkedésben, az emberi kapcsolatokat elérhetőbbé teszi és közelebb hozza a hétköznapok valóságához, ráadásul nem kell órákat elfecsérelni az életünkből arra, hogy választ találjunk a kérdéseinkre. De amint látjuk, sok esetben le is veszi a vállunkról a felelősséget. Ahhoz, hogy visszacsempésszük a tudatosságot az online terekbe IQ-ra és EQ-ra is szükségünk van. De legfőképpen digitális intelligenciára. Olyan ez, mint egy belső iránytű, ami egyrészt magabiztosságot nyújt abban, hogy szülőként is felvegyük a fonalat az újdonságokkal, másrészt segít, hogy biztonságos online jelenlétet teremtsünk magunknak és a gyerekeinknek is.