A kütyüzés miatt is lehet válogatós a gyerek

Sok és talán egyre több a válogatós gyerek. Ők azok, akik alig esznek néhány dolgot, és lehet, hogy abból is csak keveset. Mi okozhatja ezt? Hogyan traumatizálják az idegrendszert a 21. századi ingerek, és hogyan tetézte mindezt pár éve a Covid? Miért ne szóljunk rá a gyerekre, ha mindent összefogdos és a szájába vesz? És miért nem jó a hozzátáplálást meggyorsítani és/vagy téves sikerként elkönyvelni, ha kütyüzés közben észrevétlenül tolunk le egy tál főzeléket a gyerek torkán? Ambrus Évivel, a hozzátáplálás hazai mindentudójával, a Válogatós gyerekek című könyv szerzőjével és Oroszi Vikivel, a szenzoros válogatósság gyógypedagógusával beszélgettünk.

Miért nem eszik a gyerekem? Egyre több szülő teszi fel a kérdést, köztük jómagam is. Ambrus Évi és Oroszi Viki tanácsadása választ adott. Felnyitották a szememet, és felhívták a figyelmemet sok olyan dologra, amely gyakorlatilag végig ott volt a szemem előtt, mégsem vettem észre.

Mint interjúalanyainktól megtudtam, a válogatósság nem egy újkeletű dolog. „Az étkezési problémák jelen vannak régóta, csak ma már a diagnosztikai eszközök és módszerek szélesebb skálája áll rendelkezésünkre, hogy segítsenek megtalálni, mi a baj és hogyan lehet változtatni rajta” – kezdi Oroszi Viki, aki speciális módszerével heti szinten gyerekek tucatjainál éri el gyakorlatilag észrevétlenül, játékos módon, hogy kóstoljanak meg minél több dolgot. Így varázsol a válogatós gyerekekből nem csak hogy evő, de sok esetben kifejezetten jól és változatosan evő gyerekeket.

De hol csúszott el a dolog?

„2020-ban írtam meg a Válogatós gyerekek című könyvet, a Covid idején. A válogatósság, ahogy Viki is említette, addig is komoly probléma volt, után viszont még inkább előtérbe került. Pszichológiai beállítottságúként én arra gondoltam, hogy a nem jól működő családi dinamika nyilvánul meg a gyerekeknél a nem evésben. Ekkor kezdtünk el Vikivel együtt dolgozni, aki a szenzoros kérdéskört hozta be” – tudtuk meg Ambrus Évitől, a ManóMenü alapítójától, akitől Oroszi Viki vette át a szót: „Azaz hogy idegrendszeri szinten mi éri vagy épp nem éri a gyerekeket. A pandémia idején ugyanis szó szerint bezártuk a gyerekeket, elzártuk őket a természetes érzékszervi megtapasztalásoktól, az idegrendszer nem kapta meg a kellő mennyiségű stimulációt. Viszont a jócskán megnövekedett képernyőidővel felpörögtek, és redukáltuk az életüket azzal a temérdek mennyiségű mesterséges ingerrel” – tudtuk meg a gyógypedagógustól, aki emellett DSZIT, Pfaffenrot terapeuta, valamint étkezési és evési zavarok komplex terápiás szakértője is.

A Covid tehát betette a kiskaput akár mozgás, akár izomtónus területén, akár pszichésen. Ráadásul a vírustól való félelem, a maszk viselése, az állandó kézmosás által még sterilebbé váltunk. „Ne fogdosd össze a piszkos kezeddel a tésztát! Ne vegyél mindent a szádba! Gondolom sok szülőnek ismerősek ezek a mondatok, akár ők maguk is mondták párszor, ami hatással van a picikre és sajnos nem pozitívan. A tiltások miatt nincsenek meg azok a fajta taktilis bőrérzékelések, amikre szükségük lenne a mai gyerekeknek is. Nem másznak fára, nem saraznak, nem rágcsálnak különböző állagú dolgokat, a mi otthonunkban például még egy árva küszöb sincs, amiben legalább felbukhatnánk, vagy ami miatt kicsit magasabbra kéne időnként emelni a lábunkat” – példálozott Évi. Olyan gyorsan változott meg körülöttünk a világ, hogy az idegrendszernek nem volt ideje felvenni a tempót és alkalmazkodni hozzá. És muszáj ezeknek a pótlására odafigyelni, mert a hiányuk egy idő után kiütközik és visszaköszön, például az étkezésben.

Felgyorsultunk, de minek?

„Traumatizáljuk az idegrendszert azzal is, hogy elvonjuk a természetes ingereket, és közben a mesterséges ingerekkel nem tudjuk olyan szépen és gyorsan feldolgozni, hiszen nem erre vagyunk kalibrálva. Egy ősbaba például másfél- kétéves korában kezdett felállni, szemben a mai gyerekekkel, akik kétéves korukban már stabilan futnak. Ez óriási különbség, nagyon rövid időn belül, és szintén nagy trauma az idegrendszernek. Ami mit tesz ilyenkor? Tünetel. Például kiválasztással, azaz a pisi-kaki visszatartással, de tünetelhet az alvásban vagy az evésben is.” – tudtuk meg Oroszi Viki gyógypedagógustól, aki Évivel együtt megnyugtat mindenkit: van megoldás a válogatósságra, az idegendszeri folyamatokat ugyanis 10-12 éves korig újra lehet írni.

De mi segíthet akkor, ha már válogatós a gyerekünk?

„Együnk!” – vágta rá azonnal Ambrus Évi. „Együnk változatosan, együnk a gyerek előtt, együnk ülve, együnk együtt. A konzultációinkon kiderül, hogy egyre kevesebbet esznek együtt a családok, és ha a gyerek nem látja a szüleit leülni az asztalhoz enni, ő se fog. Ha tehetjük, főzzünk a gyerekkel, hogy tudja, mit eszik, hogy ismerkedjen a textúrákkal, az ételekkel, a szagokkal” – mondta Évi, aki maga is tudja, milyen nehéz időt találni a főzésre, épp ezért szerinte kiemelten fontos lenne a szülőknek abban segíteni, hogy megtanuljanak pár perces ételeket elkészíteni. „Forgács Attila gasztrokutató például megkérdezett 200 egyetemistát, hogy mi a kedvenc ételük. A hallgatók fele az anyja ételét kedveli, negyedük a nagymamáét nevezte meg. Ráadásul az „otthoni étel” hívószó a legerősebb érzelmi reakciót váltotta ki. Szóval igenis fontos, hogy főzzünk a gyerekeinknek és az, hogy kütyüzés helyett velünk kapcsolódjanak, a szülőkkel beszélgessenek.”

"Szépen egyél!"

„Gyorsítani szeretnénk a készségeken és a képességeken, de ne akarjunk” – javasolta Oroszi Viki, mivel minden gyereknek más a fejlődési tempója. „Nem kell, hogy az egyéves gyerek kézzel villával, szépen, maszatolás nélkül egyen nagy adagokat. A társadalmi elvárások által okozott belső stressz miatt sok szülő könnyebben nyúl a kütyükhöz segítségül. Nem azt mondjuk, hogy nincs olyan szituáció, amikor ez tényleg segíthetne. Ezek a mesterséges dolgok azonban nem az idegrendszer barátai. Ha kütyüzés közben eszik vagy etetjük a gyereket, akkor nem tudjuk a szemkontaktust tartani, más lesz az idegrendszer reakcióideje és a gyerek nem fogja megfelelően érzékelni a pürét, mert elvonja a figyelmét a kütyü. Nem fogja tudni, hogy néz ki, milyen az illata, az állaga. Innentől pedig csőstül jön a baj.” – mondta a gyógypedagógus. „Minimálisra kellene csökkenteni a kütyük használati idejét, és megtanulni szabályozni attól függően is, hogy hat a gyerekre. Akit annyira beszippant, hogy csak tátja a száját és észre se veszi, hogy betettünk valamit a szájába, azt nem szabadna így etetni.” – tette hozzá Ambrus Évi. „Még akkor sem, ha eleinte sok a visszautasítás. Ne felejtsük el, hogy ez nem nekünk szól, hanem az ételnek. Miért utasítja vissza? Ennek járjunk utána, ha kell szakemberekkel. Ne adjuk fel, mert van megoldás!”

Ha tetszett ez a cikkünk, akkor olvasd el ezeket is:
Sarazni is engedd!
Képernyőidő újragondolva
6 könyv, ami segít a gyerekneveléssel kapcsolatos kérdésekben
A közös étkezés a család "kovásza"
Amikor feszültség lesz az evésből