Szabó T. Anna: Anya szeme

Mosoly ébred odabentről,
öröm fénylik rajta át:
itt a földön s odafentről
néznek minket az anyák.

Éjszem, lombszem, földszem, égszem:
ez a figyelem örök.
Csillagforma íriszében
felszikrázó délkörök,

világteremtő tekintet,
átölelő puhaság –
őáltaluk kerek minden:
néznek minket az anyák.

Anyaölben nincs, mi bánthat:
mindig látjuk a napot.
Oszlik felleg, oszlik bánat,
ha ránk hajol s ránk ragyog,

mi vagyunk a szeme fénye:
pupillában pici lény.
Őriz méhe, őriz mélye,
élünk léte közepén.

Árad, mindig fényesebben,
izgalom és nyugalom,
tekintetben, test-melegben
továbbadott bizalom.

Ő az áldás, ő a játék:
mindig kínál valamit,
vonul benne fény és árnyék,
teljességre ő tanít.

Csöpp és felnőtt gyerekére
örökkön figyel s vigyáz,
tőle jön a belső béke,
földi ház és égi láz,

ránk mosolyog odabentről,
öröm fénylik, rajta át –
látnak mindig, kintről s fentről:
néznek minket az anyák.