Nyomkövetőt a tinikre? Kösz, nem...

Bármennyire is durván hangzik az, hogy valaki nyomkövetőt rakjon a gyerekére, a lokátoralkalmazások valahogy mégis így működnek. Sok szülőről hallottam, akik – legtöbbször a barátaim, ismerőseim biztonsága érdekében, valahol érthető módon – telepítettek ilyen alkalmazást a gyerekük telefonjára. 

Annak, aki esetleg mégsem ismeri: ez az app lehetővé teszi, hogy megnézd, hol van éppen a gyereked, tehát megmutatja a tartózkodási helyét – legalábbis a telefonjáét. 
De erről egy kicsit később, előbb hadd meséljek el egy saját sztorit.

Merre jár a gyerek?

Pár évvel ezelőtt, olyan 14-15 éves lehettem, egy este elmentem találkozni egy társasággal. Semmi extra nem volt, bulinak se nevezném, igazából csak beszélgettünk, de nagyon jól éreztem magam. Viszont nem nagyon néztem az időt, a telefonom a táskám alján pihent, így a szüleim és a külvilág számára elérhetetlenné váltam. 
Azt beszéltük meg, hogy 10-re hazamegyek, de fél 11-kor nemhogy nem voltam otthon, még el sem indultam…
11-kor váratlanul megérkezett anyukám. Nem tudtam, hogy már ennyi az idő, de azon rendesen meglepődtem, hogy anyukám – első ránézésre elég dühösen – megjelent és hazarángatott.

Bevallom, akkor és ott én is dühös voltam egy picit, hiszen baromi megalázó volt, hogy anyukám kiabálva visz el egy esti programról, ráadásul a haverjaim és barátaim előtt, akiket rendszeresen láttam… 
Aztán a szüleim elmagyarázták, hogy bár én tudtam, nyugalomban és biztonságban beszélgetek, ők már rémeket láttak, hiszen vagy fél órája otthon kellett volna lennem, és nem vettem fel senkinek a telefont. Felhívták a nagyszüleimet, a többi szülőt, és végül autóval eljöttek oda, ahol mondtam, hogy leszek. Ott is voltam, teljesen elfeledkezve arról, hogy már el kellett volna indulnom vagy legalább egy SMS-t írnom.

Persze, miután belegondoltam, milyen lehetett nekik az este, eléggé elszégyelltem magam.

Itt jött képbe a lokátor. 
Azt hiszem, apukám vetette fel, hogy az ilyen esetekre talán jó ötlet lenne letölteni – hiszen elég ránézni az appra, és rögtön látják, hogy ott vagyok, ahol mondtam, hogy leszek. Végül mégsem került rá a telefonomra, mert abban maradtunk, hogy jobban fogok figyelni arra, hogy jelezzem nekik, ha később jövök.  Azóta nem is történt hasonló eset.

Lehet megoldás a nyomkövető?

Szerintem, mint minden, ez is nagyon helyzet- és emberfüggő. Ha bízom benned, akkor tök okés, hogy a biztonságom meg a nyugalmad érdekében néha ránézel, hogy merre is járok. Ugyanakkor, ha nem vagyunk annyira jóban, nagy eséllyel csak egy újabb kikerülendő akadályként tekintek majd a lokátorra, amivel korlátozni akarják a szabadságomat. 
Nagyon fontos: nem szeretjük azt érezni, hogy kémkednek utánunk! Pár dolgot szeretünk magunknak megtartani, a szüleink háta mögött csinálni, és ezek nem feltétlenül veszélyes dolgok. Csak nekünk is van magánszféránk.

Ugyanitt hadd áruljak el valamit!
A lokátor a telefon helyét mutatja, és feltételezhető, hogy a telefon mindig nálunk van. Viszont, sokan csak otthagyják a telefont azon a helyen, amit a szüleiknek mondtak, és onnan mennek el máshova –telefon nélkül. Ez simán még veszélyesebb lehet, mint hogy nem elérhetőek.

Nálunk, ahogy írtam, maradt az SMS és a telefon. Viszont ehhez az kellett, hogy a szüleim elmondják, hogyan érzik magukat, amikor nem tudják, merre járok. Én pedig megnyugtattam őket, hogyha nem jelzek nekik, akkor általában annyira jól érzem magam, hogy eszembe sem jut velük beszélgetni.