Gyerekkori önkielégítés, mint fejlődési szakasz: miért tabu még mindig?

A gyerekkori önkielégítésről a legtöbbeknek annyi elképzelése van, hogy a kamasz magára csapja az ajtót és elvonul egyedül. Azonban a szexuális fejlődés nem a tinédzserkorban kezdődik, hanem jóval korábban, egyes kutatások szerint már az anyaméhben, ahol a kisbabák pszeudoerekciót mutathatnak, és maszturbációra hasonlító mozdulatokat is végezhetnek. Az örömszerzés ezen formája tehát már a fogantatásunktól kezdve velünk van, mégis rettentően keveset beszélünk róla. Talán azért, mert még mindig tabu? Mert, mi szülők sem vagyunk teljesen rendben a saját szexualitásunkkal és a testünkkel? Vagy netán azért, mert a gyerekek angyali természetével nem fér össze ez a „mocskos” dolog? Talán ezek együttesen vezettek oda, hogy a szexuális edukáció − amelynek a maszturbáció is fontos része − még ma is hadilábon áll.

A gyermekkori szexualitás vakfoltjai

Temérdek könyv szól a gyermekek kognitív és érzelmi fejlődéséről, de csak alig néhány a szexuális érésről. Egyszerűen annyira zavarba jövünk attól az evidens ténytől, hogy szexuális lények vagyunk kiskorunktól kezdve, hogy inkább tudomást sem veszünk erről. Ezért amikor a szülők tapasztalati úton szereznek tudomást a kanapé karfáján vadul lovagló kislányról, a pelenkázás közbeni erekcióról vagy éppen az olyan elváltozásokról, amelyek a nemiszerveket érintik − legyen az fitymaszűkület vagy éppen összetapadt kisajkak − hirtelen lefagynak. Holott az előbbiek teljesen természetes reakciók, amik a gyerek önismeretét fejlesztik. Az élet első évei a felfedezésről szólnak, amibe beletartozik az is, hogy a kislányok és kisfiúk a lehető legtöbb forrásból igyekeznek örömet gyűjteni. Freud éppen ezért a gyerekeket „polimorf perverznek” nevezte, hiszen számukra a gyönyör még nem fixálódott a nemiszervekre, hanem a test számos területén képesek megélni azt. A székletmegtartás vagy éppen az anyai mellből való szopizás is jelenthet, nem klasszikusan szexuális értelemben vett kielégülést.

Nem mindegy hogyan reagálunk

Ilyenkor, a korai szakaszban még nincsenek címkék. A szexuális tevékenységek még ösztönösek és felfedező jellegűek, és majd csak később, a pubertáskorban telnek meg azzal a társadalmi jelentéssel, amit a szexhez vagy az önkielégítéshez társítunk. Éppen ezért nem mindegy, hogy szülőként hogyan reagálunk ezekre a kísérletezésekre. Ha szégyent vagy bűntudatot keltünk, az a gyerek saját és mások testéhez való viszonyulását is átírhatja és rossz irányba terelheti. Elsőre furcsának tűnhet az ovis gyerekünkkel leülni beszélgetni a maszturbációról, azonban az egészséges szexuális felvilágosítás alapköveit épp ebben az életkorban tudjuk letenni.

A 3-4 éves kor egy szexuálisan nagyon gazdag időszak. Általában ilyenkor kerülnek a gyerekek közösségbe, ilyenkor születik a kistesó és ezek mind olyan életesemények, amik egyrészt rengeteg új ingerrel, másrészt feszültséggel járnak. Ilyenkor természetes reakció, ha például a gyerek elalvás előtt a takaróhoz dörgölőzik, hogy megnyugodjon vagy éppen fürdés közben simogatja magát. Amíg ez csak ritkán fordul elő, a legjobb, ha nem fordítunk rá különösebb figyelmet, csak hagyjuk. Abban az esetben, ha az óvodában, játszótéren vagy nyilvános helyen történne meg, akkor viszont érdemes határokat húzni. Elmondhatjuk a gyereknek, hogy sokfajta játék létezik: van, amit másokkal együtt játszunk és van, amit egyedül. Ez a játék, amiben például simogatja magát vagy ringatózik valamin egy élvezetes és szuper dolog, azonban ezt otthon, egyedül lehet csak játszani. Ha helyén tudjuk kezelni a helyzetet és a lehető legtermészetesebben beszélünk erről, akkor a gyerekek megértik a szabályokat. Jellemzően iskoláskorra ki is növik ezt. Azonban vannak esetek, amikor az öningerlés már pótcselekvéssé és az egyetlen örömforrássá válik.

A túl gyakori öningerlés mögött állhat:

·       unalom, több örömteli tevékenységre vágyik

·       figyelemfelkeltés

·       szexuális bántalmazás

·       túlingerlés: túl sok szexuális tartalom, behatás a környezetből

·       kötődési probléma

·       túl sok feszültség

Minél elutasítóbbak a felnőttek, annál csábítóbb lesz a vágy a folytatásra. Ilyenkor inkább igyekezzünk felderíteni, hogy mi húzódik meg a háttérben: miért van szüksége ilyen fokú örömszerzésre a gyereknek? Ha ez sikerül − például elkezdünk több figyelmet adni vagy más módon enyhítjük a gyerek feszültségét − akkor minden bizonnyal a kritikus viselkedés is abbamarad. Viszont ha mégsem, akkor érdemes szakemberhez fordulni.

A maszturbáció nem pótszer, hanem örömforrás

A legfontosabb, amit adni tudunk szülőként a gyerekeinknek, az az egészséges szexualitásról alkotott képünk. Amilyen üzenetet közvetítünk, olyan kapcsolódásokat alapozunk meg a jövőben. A mai szexuális felvilágosítás legnagyobb problémája, hogy kizárólag a negatívumokra koncentrál. Nemvárt terhesség, betegségek és a többi, de ki beszél arról, hogy a szex nemcsak szörnyű dolgok halmaza, hanem egy örömteli tevékenység, ami jó és fontos? Ugyanez igaz a maszturbációra is. Amíg mi felnőttek azt gondoljuk, hogy az önkielégítés bűnös és haszontalan tevékenység, addig a gyerekek nem tudnak az önmagukkal való kapcsolódás eszközeként tekinteni rá. A maszturbáció tehát nem pótszer, sem felnőttnek sem gyereknek, hanem örömforrás. Már ha engedjük, hogy az legyen.