Otthon cserfes, a suliban csendes? Miért más a gyerek iskolai személyisége?

Főleg kisebbeknél esik meg gyakran, hogy a túl hosszú időn keresztül szabályozott viselkedés szétesik, amint átlépik az otthon küszöbét. A jelenségnek neve is van: korlátok összeomlása iskola/óvoda után. A sok visszafojtott érzelem egyszerre zúdul a szülő nyakába, és ilyenkor a gyerekek két módon reagálnak a túlterheltségre:

·       Kirobbanás: például kiabál, ingerlékenyebb lesz vagy agresszív jegyeket mutat.

·       Berobbanás: például becsapja az ajtót, elvonul, nem akar beszélni.

Az érzelmi kirobbanáson és a korlátok összeomlásán túl több tényező is hatással lehet arra, hogy az iskolai és az otthoni személyiség nem egyezik. A tanár-diák kapcsolat, a társas környezet, az osztálytermi szabályok mind alakítják azt, hogy a gyerekek hogyan viselkednek a tanórák alatt. De sokszor mindössze arról van szó, hogy különböző társas szerepeket próbálnak ki a gyerekek, amelyek segítik őket az önazonosságuk kialakításában.

Az iskolai környezet szigorúbb struktúrája és elvárásai miatt a gyerekek sokszor a környezet elvárásaihoz igazítják a viselkedésüket. A társakkal és a pedagógusokkal való interakciók hatására pedig akár bizonyos személyiségkategóriákba is bekerülhetnek. Ezek a típusok a leggyakoribbak:

A csendes megfigyelő – Visszahúzódó és figyelmes, keveset szólal meg, de alaposan megfigyeli a környezetét, és szorgalmasan dolgozik.

A magabiztos vezető – Az osztály középpontjában áll, szívesen vállal vezető szerepet a csoportos feladatokban és dominál a társas interakciókban.

A közösség oszlopos tagja – Könnyen teremt kapcsolatot a társaival, jól érzi magát társas helyzetekben és szeret másokkal együtt dolgozni.

A maximalista – Mindig a legjobbat szeretné nyújtani, igyekszik megfelelni a tanári és szülői elvárásoknak, de sokszor túlzott nyomást helyez saját magára.

A lázadó – Nem követi vakon a szabályokat, gyakran keresi a lehetőséget, hogy saját útját járja és kihívásnak éli meg a hagyományos kereteket.

A figyelemelterelő bohóc – Humorával, viccelődésével szeretne kitűnni, gyakran a többiek szórakoztatására törekszik, de ez sokszor az órai munkájának rovására mehet.

Miért fontos ezt tudni szülőként?

Az, hogy egy gyerek másként viselkedik az iskolában és otthon, természetes, de fontos megkülönböztetni, hogy ezek az eltérő magatartásformák a kimerültségből és a korlátok lebomlásából fakadnak, vagy pedig az iskolai környezetre adott alkalmazkodási reakciók. A szülőknek támogatni kell a gyerekeket abban, hogy kezelni tudják a túlterheltséget. Vagy, ha ezek a különbségek túl nagyok vagy túl gyakoriak, érdemes beszélgetni a pedagógusokkal, hogy megtudjuk, mi történik az iskolában és hogyan segíthetünk gyermekünknek harmonizálni a két környezet közötti átmenetet.

Hogyan segíthetünk?

• Kimerültség és érzelmi kirobbanás esetén: Fontos, hogy a szülők megértéssel és türelemmel forduljanak a gyerekek felé és biztosítsanak nekik lehetőséget arra, hogy levezessék a feszültséget egy nyugodt, biztonságos környezetben.

Ilyenkor nagy segítség lehet, ha várunk a leckeírással és elegendő pihenőidőt engedünk a gyereknek. Próbáljunk meg otthon az elvárások helyett inkább a kapcsolódásra fókuszálni.

Személyiségtípus felismerése esetén: Ha azt látjuk, hogy a gyerek az iskolában valamilyen kategóriába került – akár saját akaratából, akár a környezet hatására –, érdemes leülni vele és beszélgetni arról, hogyan éli meg ezt a szerepet. Lehet, hogy a visszahúzódó gyerekek számára például ez frusztráló, mert úgy érzik, nem tudják megmutatni igazi önmagukat és elvesznek az osztályközösségben. Ilyenkor fontos megérteni, hogy mi zajlik bennük: talán több támogatásra, bátorításra van szükségük, hogy magabiztosabban mozogjanak a közösségben és kilépjenek a rájuk ragadt „címke” alól.

Mindkét helyzetben az a legfontosabb, hogy a gyerek úgy érezze, hogy értik és támogatják őt a felnőttek mind az iskolában, mind otthon.