Boldog család
2024. 12. 09.
Pham Dinh Ngoc József, ismertebb nevén Nap atya 2016-ban érkezett Magyarországra misszionárusként. 2 évig magyarul tanult Miskolcon, majd teológiai tanulmányait Budapesten, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán végezte. 2022-ben szentelték pappá, ezt követően visszatért Miskolcra, ahol a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium segédlelkészeként dolgozik. Beceneve egy kedves történetet rejt: egy beszélgetés során, amikor bemutatkozott, egy szerzetes nővér félrehallva a nevét megkérdezte: „Nap vagy? Mint az angol Sun?” Ez a humoros félreértés megtetszett neki, így ma már sokan Napnak szólítják. Mondják a név kötelez: Nap atya maga is derűt és fényt sugároz.
Mit gondolsz, mi a legfontosabb, amit a gyerekeknek a barátságról taníthatunk?
A gyerekek rendkívül könnyen utánozzák, amit látnak, különösen a barátságról szóló szavainkat és tetteinket. Például, ha szeretetet és kedvességet mutatok a kollégáim mint jó barátaim iránt, akkor az pozitívan hat a gyerekre is. Amikor a diákokkal beszélgetek, figyelek arra, hogyan kezdem a párbeszédet; fontos számomra, hogy megértő legyek, humort csempésszek a társalgásba, és odafigyeljek arra, ami őket foglalkoztatja. Ezek az apró gesztusok életre keltik a barátságról szóló tanításokat. És ne felejtsük el: a mosoly az egyik legszebb nyelv, amivel a gyerekek egymás között kommunikálhatnak.
Mit gondolsz, mi a legnagyobb kihívás ma a barátságok fenntartásában?
A különbségek elfogadása mindig is az egyik legnagyobb kihívás volt a barátságokban. Néha éppen ezek a különbözőségek távolíthatnak el minket egymástól, például amikor egyik barát a technológia iránt rajong, míg a másik az irodalom szerelmese. A különböző érdeklődési körök és a rohanó életmód pedig ritkíthatják a találkozásokat.
Ugyanakkor megtanultam, hogy a közös pontok keresése adhatja a kapcsolat alapját. Ezek lehetnek közös értékek, érdeklődési körök vagy célok. Az ilyen kapcsolódási pontok segítenek abban, hogy a különbségek ne akadályokká váljanak, hanem lehetőséget adjanak a barátság elmélyítésére.
Mit gondolsz, miért van az, hogy egyes kapcsolatok kiállják az idő próbáját, míg mások nem?
Úgy gondolom, hogy a tartós barátságok alapja a jóság, az öröm és az erény. Azonban még fontosabb, hogy az igaz barátság önzetlen szeretetre épül. Ha ez az alap, akkor az idő és a megpróbáltatások épphogy szilárdabbá és mélyebbé teszik a kapcsolatot.
Nemcsak a barátság, hanem a házasság is ezeken az alapokon nyugszik. Ezért egy-két igaz barát az élet útján felbecsülhetetlen érték. Ők segítenek átvészelni a nehéz időszakokat és támaszt nyújtanak, amikor elfáradunk. Fontos, hogy ne járjunk egyedül, mert a magány könnyen elbátortalaníthat az úton.
Mit tanácsolnál azoknak, akik magányosnak érzik magukat és nehezen találnak barátokat?
Nem merek tanácsot adni, mert a magány néha tudatos választás is lehet, ami egy adott élethelyzetben megfelelő. De értem a kérdést: hogyan lehet barátokat találni, ha nem tudjuk, hol kezdjük? Tapasztalataim alapján négy egyszerű lépést ajánlok:
a) „Jégtörés”: Merj kilépni a félelmek és gátlások mögül, és kezdeményezz! Egy kedves mosoly vagy egyszerű köszönés jó módja lehet „a jég megtörésének”.
b) Közös érdeklődés: Ha már oldottabb a légkör, fedezd fel a közös érdeklődési köröket. Ezek remek alapot nyújtanak a barátság kialakításához.
c) Nonverbális nyelv: Az apró gesztusok, mint egy mosoly, egy kedves pillantás vagy a segítőkész cselekedetek, rendkívül erős eszközök lehetnek egy barátság kialakításában.
d) Alázatos érdeklődés: Tedd fel a másik embernek a kérdéseidet, amik éppen foglalkoztatnak vagy kérd a segítséget valamiben. Ez nemcsak az érdeklődés jele, hanem remek lehetőség a mélyebb megismeréshez. Egy közös probléma megoldása szorosabbra fűzheti a kapcsolatot.
Mit gondolsz, mitől lesz egy barátság igazán mély és tartós, és miért fontos, hogy ápoljuk ezeket a kapcsolatokat?
Először is, senki sem élhet úgy, mint egy magányos sziget. Az ember társas lény, és a vietnámi kultúrában van egy mondásunk: „Több barát, kevesebb ellenség”. A barátok hiánya nemcsak az életet teszi egyhangúvá, de akár félreértéseket és konfliktusokat is szülhet.
Az őszinte barátság időt igényel, mint egy mag, amit gondozni kell, hogy növekedjen. Ugyanakkor a próbatételek is fontosak, mert megmutatják, ki az igaz barát. Ahogy anno a nagymamám mondta: „Bajban ismerszik meg a jó barát”.
Egy tartós kapcsolat azonban nem épülhet csak az egyik fél erőfeszítéseire. A barátság közös munka, ahol mindkét fél megérti és értékeli a másikat. Így válhat a kapcsolat olyan erőssé, hogy egész életünkön át kitart, még a legnagyobb viharok közepette is.
Szerző: Demjén Orsolya
Tanulás, fejlődés
Boldog család
Hasznos volt?