„Chill, anyaaa, nem ghostollak!” – Hogyan beszélgessünk a gyerekeinkkel a digitális világ és a valóság határán?

És mi csak pislogunk: Most akkor… mi van? Ő pedig játszik tovább, de vacsorázni nem jön, hiába hívtuk. Mi meg ott állunk döbbenten és hitetlenkedve: „Vajon másnak ez érthető?”

„Nyugi, anya, nem tűnök el végleg! Egy fontos meccsben vagyok, és ha most kilépek, kizárnak.”

Hány szülő találkozott már ehhez hasonló mondatokkal? A digitális világban felnövő gyerekeink új nyelvet beszélnek – és ez a nyelv gyakran teljesen idegennek hat a felnőttek számára. De nem csak a szavak, a szokások is változnak – és ez a kommunikáció minden szintjén megjelenik.

De szülőként mit kezdhetünk mi ezzel?

Az online világ is a valóságunk része – csak más szabályai vannak

Mi, szülők gyakran különválasztjuk: „ez csak valami online dolog”, „ez nem igazi”. De a gyerekeink számára ez nem válik szét élesen. Egy kudarcot a játékban, egy online veszekedést vagy egy haver „eltűnését” ugyanolyan személyes élményként élik meg, mintha az a hétköznapi valóságukban történt volna velük.

Azzal, hogy gyerekeink hétköznapjai részben az online térben zajlanak, a játékok, a csoportchatek, a mémek, a streamerek, a TikTok-szlengek is formálják a kommunikációs szokásaikat.

Néhány tipikus példa:

• a köszönés nem része a chatkultúrának,
• a válasz gyakran csak emojikból áll,
• a beszélgetések gyorsak, töredezettek,
• és a „ghosting” (amikor valaki egyszer csak „eltűnik” egy kapcsolatból, minden magyarázat nélkül) teljesen megszokott dolog.

Ez azonban tovább gyűrűzve, otthon, az iskolában, a boltban másként csapódik le. Egy idősebb rokon vagy egy tanár könnyen udvariatlanságnak tarthatja a köszönés hiányát, a félmondatos válaszokat vagy az idegen szlenget. A gyerek pedig a furcsálló vagy elégedetlen reakciókat látva azt érezheti: „engem itt nem értenek”. És elkezd távolodni – nemcsak szóban, hanem érzelmileg is.

Kommunikálni is tanítsuk őket

Ami nekünk természetes – például, hogy belépéskor köszönünk, vagy figyelünk, ha valaki beszél, – a gyerekek számára nem mindig ilyen magától értetődő. Ezeket ugyan ők is „tudják”, de nem mindig használják, hiszen az online tér, ami számukra ugyanúgy megszokott, másként működik: más a tempó, más a nyelvhasználat, és mások a viselkedési normák. Ezért, ha számunkra szülőként fontosak bizonyos illemszabályok, érdemes ezekről időről időre beszélgetni a gyerekünkkel. Nemcsak azt elmondani, hogy mit várunk el, hanem azt is, hogy ezt mi miért tartjuk fontosnak: mindkét világban tartsuk tiszteletben egymás méltóságát!

Például:

• „A nagymama nem tudja, mi az, hogy ghosting. Régen, ha valaki nem válaszolt egy levélre, az nagyon bántó volt. Ezért reagál másként, mint a srácok, akikkel együtt játszol online - és nagyon hiányzik neki, hogy köszönj, amikor megérkezel.”
•  „Jól esik, ha a szemembe nézel, amikor beszélek – ebből érzem azt, hogy figyelsz rám.”

Az ilyen beszélgetések segítenek abban, hogy a gyerek megértse: a különböző közösségek más-más módon működnek.

Így könnyebben fogadja majd el azt, amit kérünk tőle, és a családi szabályokat is egyszerűbben alakíthatjuk. Hiszen, ha ezek nem „felülről jönnek”, hanem közösen döntünk róluk, akkor sokkal inkább számíthatunk arra, hogy tartani fogja magát hozzájuk. Persze nem kell mindent kőbe vésni – a világ is változik, és vele együtt mi is.

A kapcsolat a kulcs

Bár a digitális világ gyakran bonyolultnak, gyorsnak vagy éppen idegennek tűnhet, de ha nyitottan fordulunk felé: kérdezünk, beszélgetünk róla, utánanézünk dolgoknak, vagy akár néha együtt megnézünk egy videót, azzal is azt üzenjük a gyerekünknek: „Fontos vagy nekem. Érdekel, hogy mit jelent ez az egész digitális világ neked.”  Ezért érdemes ugyanúgy figyelmesen hallgatni őt akkor is, amikor a netes élményeiről mesél.

A jó hír az, hogy nem kell minden játékot ismernünk, vagy minden szlenget értenünk. Mert a kommunikáció nem szavak, módszerek vagy szabályok egyvelege, hanem élő kapcsolat, amit az őszinteség, az együttérzés, az elfogadás és a megértés tart életben. És végső soron ez az, ami igazán segít még közelebb kerülnünk egymáshoz.

Szerző: Pálkuti Noémi