Hogyan neveljünk elfogadó és nyitott gyermeket?

A gyermekorvosi rendelőbe kerekesszéken tolnak be egy óvodás korú kislányt. Az utcán egy, az átlagnál jóval testesebb ember jön szembe. A játszótérre két nő kézenfogva érkezik, és miközben felváltva hintáztatják gyermeküket, egyszer szájon csókolják egymást. A példák nem hétköznapiak, és mégis. Mit tehetünk szülőként, hogy gyermekeink természetesen kezeljék a látottakat? Hogy nyitottak legyenek az újra, a másra, a nem megszokottra? És hogy hogy mindemellett bántás, csúfolás és kirekesztés helyett elfogadóak legyenek?

A pesti rakparton araszolunk a dugóban, hátul a három gyermekemmel. A végtelen kocsisor aprócska láncszemeként pont a Cipők a Duna-parton budapesti holokauszt-emlékmű mellett állunk meg pár percre. "Anya, mi az a rengeteg cipő ott?" – kérdezi a legnagyobb gyerekem. "Egy emlékeztető mindannyiunk számára, hogy nem bánthatunk senkit sem csak azért, mert nem olyan, mint mi."

Kicsi? Nem érti? Hiszem, hogy egy gyerekkel mindent meg lehet beszélni – csak meg kell találni az ő korához illő szavakat, példákat, történeteket. És egyszerűen példát kell mutatni, hiszen a gyerekek a látott mintát viszik tovább. Ha anya ledagadtoz egy másik nőt, mert véletlenül nekiment, a gyerek is így fog tenni. Ha apa lebénázik valakit, mert elfelejtett indexelni, a gyerek is így fog tenni. De ha nem kapnak választ például azokra a kérdéseikre, hogy miért van akkora pocakja annak a bácsinak, vagy a kislány miért ül kerekesszékben, illetve hogy lehet annak a kisfiúnak két anyukája, akkor szőnek köré ők történetet. Vagy megkérdezik mástól, olyantól, akivel nem biztos, hogy egyeznének a válaszaink.

A mi ismeretségi körünkben vannak homoszexuálisok, más vallásúak, láttunk már nagyon kicsi és nagyon nagy embert és speciális nevelési igényű gyermekekkel is rendszeresen játszanak együtt a gyerekeim. Bár ha ezt így mondanám nekik, valószínűleg nem tudnák, kiről beszélek, hiszen a kisfiú nekik szimplán Zoárd, Anya barátnőjének az egyik fia. Nem mindenki van azonban ezzel így, és mivel ő áll az úgynevezett "másik" oldalon (is), megkérdeztem Zoárd anyukáját, Lugosi Dórit, hogy szerinte hogyan lehet elfogadó, nyitott gyermekeket nevelni?

"Sokan gondolják túl ezt a dolgot, de az van, hogy a gyerekek egyértelműen mintából tanulnak. Ha a szülő elfogadó a világgal, meg a többi emberrel, a mássággal, meg úgy egyáltalán mindennel kapcsolatban, akkor a gyerek is elfogadó lesz. Ha a szülő természetesen kezeli a dolgot, akkor a gyerekének is természetes lesz" – kezdte Dóri, aki azonban kiegészítette: "Egyébként alapvetően az van, hogy a gyerekek elfogadóak. Az én kisfiam egy állami oviba jár, ahol senki sem úgy bánik vele, mint a Down-szindrómás gyerekkel. Pláne nem a gyerekek. Nincs elkülönítve, kirekesztve, mert más. Nem ül külön egy padon, hanem játszik ugyanúgy együtt a többi gyerekkel."

Elfogadás ide vagy oda, az első alkalmak tudnak emlékezetesre, akár kellemetlenre is sikeredni. Hogyan készítsük fel gyermekünket? "Szerintem érdemes a gyerekeknek ezeket a témákat előre felvezetni. Ott vannak az Olívia, Nono és Beni kutya mesekönyvek, amik kifejezetten érzékenyítő meséket tartalmaznak. Vagy Olíviával az élet-es Petra mesekönyvei, amelyek hasonló témákat dolgoznak fel és mutatnak be a gyermekek számára érthetőbb, mesés formában. Ezek tökéletesek arra, hogy otthon a család elkezdje átbeszélni ezeket a dolgokat. Mert igen, a gyerek ha meglát az utcán egy testesebb embert, akkor gátlástalanul rá fog kérdezni, hogy "miért dagadt a bácsi?". De ha mondjuk tényleg feltevődik a kérdés, mondjuk el nekik, hogy mások vagyunk, de mindenki egyedi. Apa nagyon magas, viszont nincs haja, anya viszont milyen alacsony, de ez milyen jó, mert ő is befér a bunkiba."

Dóri kisfia nyáron töltötte az ötödik életévét és a sok pozitív reakció mellett negatív szituációkban is volt sajnos része. Ő mindenképp kommunikációra biztatja az embereket. "Ha szülőként nem volt még tapasztalatunk mondjuk Down-szindrómás gyerekkel, de a játszótéren pont találkozunk a homokozóban eggyel, akkor bátran, teljes nyitottsággal kérdezzük meg a gyermek ott lévő szülőjét, hogyan tudnának a gyerekeink együtt játszani. Ha pedig a gyerekünk kérdezősködik, akkor persze elmondhatjuk, hogy mind mások vagyunk, bár én jobb szeretem, ha a hasonlóságot emeljük ki, mert úgy a gyerekek jobban megtalálják a kapcsolódási pontot." Zárta az édesanya, aki hozzátette, nemcsak az ép gyermeket nevelő szülőkön múlik az elfogadás, hanem a másik oldalon állókon is. "Mindenkinek nyitottan kell hozzáállni a témához. Nyitottan kérdezni, és nyitottan válaszolni, mesélni is, mert így fogják csak megtanulni a gyerekek, hogy minden, amit a természet alkot, tök oké."

Ha tetszett ez a cikkünk, akkor olvasd el ezeket is:
A megértés dimenziói: karácsonyi lélekfröccs
„Átlagos család vagyunk, két gyerekkel, két anyukával”
„Emlékszem, amikor Elli szeme először reagált a napfényre”