„Magabiztosan szembenézni a bizonytalan jövővel”

A Prezi alapítójaként lett ismert, de a nemzetközi szinten is jegyzett céggel napi szinten már nem foglalkozik. A társaival alapított Budapest School Általános Iskola és Gimnáziummal viszont annál többet, ahogy fogalmaz ez a munkahelye. Az alternatív iskolák megítéléséről, és az elmúlt nyolc év tapasztalatiról kérdeztük Halácsy Pétert.

Milyen iskolai élményeid voltak diákként?

Szerettem iskolába járni. Kezdésként a körzetibe jártam, később egy jó nevű kéttannyelvű, informatikai középiskolába nem vettek fel - megbuktam a felvételin - ezért számítástechnikai technikumban képződtem tovább. Nem voltam jeles tanuló, hogy felvegyenek az egyetemre, korrepetáltak matekból. Ám az akkoriban híres programozó matematikus képzésre nem vettek fel. Így kerültem a villamosmérnöki karra, ahol végül summa cum laude diplomáztam. Van egy “majdnem-PHD-m”, amit a Prezi miatt félbehagytam. De utólag se mondanám azt, hogy bajom volt az oktatással.

Mi volt az a momentum, ami miatt úgy érezted, hogy iskolát kell alapítanod?

A gyerekeim San Franciscóban születtek, ott kezdtek magán családi bölcsődébe járni. Ez nem akkora kuriózum, hiszen nem is igazán van elérhető állami bölcsőde. Amikor hazaköltöztünk, és elmentünk egy állami óvodába, akkor azt éreztem, hogy nagyjából 40 éves lemaradásban van a hazai rendszer. Kulturálisan leginkább. Nem azzal volt bajom, hogy milyen színű a fal, vagy vidám-e a függöny, hanem leginkább azzal ahogy beszéltek a pedagógusok a gyerekkel. Ezért először a Preziben csináltunk egy családi napközit és óvodát a munkatársaknak, aztán adta magát, hogy folytassuk.

Hogy épült fel a Budapest School rendszere?

A rendszerünk egyszerű: bérelj iskolákhoz képest kis helyeket, vegyél fel 20-50 gyereket, és 3-5 tanárt. Majd engedd meg, hogy a tanárok maguk szervezzék meg a közösség életét. Felsőben aztán már jobb, ha 50-60 gyerek van. Az így megalakuló mikroiskolákat aztán egy szervezetben működtetjük. A mikroiskolák tanárai sokat dolgoznak más mikroiskolák tanáraival. Már kikerültek olyan diákok a rendszerből, akik csak nálunk jártak általános iskolába, sőt, tavaly végzett az első középiskolai évfolyam is, akik a BPS-ben érettségiztek.

Viszonylag hamar igazolta az élet a Budapest School létjogosultságát: „csak” 8 éve működtök, de ma már 18 helyszínen vagytok jelen. Milyen felméréseket végeztek, hogy hol érdemes új iskolát indítani?

A főváros és Pest megye mellett, Debrecenben, Veszprémben, Nógrád megyében és Terényben is van mikroiskolánk. Hogy legyen valahol Budapest School, ahhoz kell egyfajta dzsentrifikáció. Talán három dolog szükséges ehhez: a környéken legyen elég pénze az embereknek, legyen bennük nyitottság és legyen szükség ránk. Például Szegeden megpróbáltuk, de ott van az egyetemnek két remek gyakorló általános iskolája, oda felesleges lett volna a BPS. A fővároson belül pedig a legjobbnak a fonódó villamos környékét gondoljuk. Mert az főszabály, hogy olyan helyeken legyünk, ahova könnyű eljutni. Egy időben azzal viccelődtünk, hogy azok a jó csomópontok, ahol Libri könyvesbolt van, mert ők már egyszer kiszámolták a kritériumokat. De annyi iskolánk nincs, mint ahány könyvesboltjuk nekik.

Manapság a szülők körében megjelent az igény, hogy ne állami iskolákba járjanak a gyerekeik, így jelentkezőkből gondolom, nincs hiány. De van-e elég pedagógus?

Magyarországon százezer tanár van, nálunk csak 150-re van szükség. Egyébként az, hogy mi történik a közoktatásban, mármint a tanárok szempontjából az nincs hatással arra, hogy nálunk hányan dolgoznak. Van egy olyan megélésem, hogy az országban a végzett tanárok fele nem dolgozik tanárként. Ha őket rá tudnánk venni, hogy dolgozzanak velünk, akkor hirtelen még túljelentkezés is lenne. Én azt látom, hogy jelenleg minden szakmában nehéz embert felvenni. A Preziben szoftvermérnökökkel dolgoztam, ahol pont ugyanez a probléma merült fel, hogy hol találunk szoftvermérnököt, és persze, hogyan tartjuk meg őket. Nekünk a fő kérdés az, hogy hogyan találom meg azokat a tanárokat, akik tényleg itt akarnak dolgozni, és ezt az értékrendszert akarják követni. Például tudják-e a szülőket partnerként kezelni. Vagy tudnak-e szelíden határozottak lenni. Nemcsak tutujgatják a gyereket, hanem azt tudják mondani, hogy figyelj, ez még nem elég, amit csináltál. A hangsúly a még szócskán van. Rá tudják venni a gyereket, hogy mindig kicsit többet tanuljon, csináljon, és ezt nem bántóan közvetítik. Szóval nekünk az sokkal nehezebb feladat, hogy definiáljuk, milyen tanárokkal akarunk dolgozni. Hogyan ismerjük meg őket, vagy hogyan mondjuk meg nekik, hogy nem fog menni a közös munka. És a legfontosabb: hogyan fejlődünk együtt, mert még én sem vagyok biztos abban, hogy mit és hogyan érdemes csinálni a gyerekekkel most a 21. században.

Az alternatív módszerekre épülő iskolákat nagyon sokszor támadják azzal, hogy túl lazák, túl megengedőek, nem lehet „rendesen” tanulni.

Igen, a feltétel nélküli szeretet és elfogadás környezetébe elsőre elég nehéz beletenni azt a szelíd fejlődésfókuszú határozottságot, amivel a gyerek megtanulja, hogy van olyan, amit még nem tud. Ez elsőre frusztráló lehet, de tulajdonképpen normális, és küzdéssel, megfontolt gyakorlással tud tanulni. Nekem legalábbis sokszor nehéz ezt közvetítenem szülőként. Amikor fáradt és türelmetlen vagyok, akkor vagy hagyom, hogy feladja, vagy olyan elvárásokat közvetítek, amitől csak elmegy a kedve az egésztől. Folyamatosan kísérni, noszogatni a gyereket, nagyon kimerítő.

Mert sajnos úgy néz ki, hogy küzdés nélkül nincsen tanulás. A „kedvenc” alternatív pedagógiai mondatom, hogy mindenki tehetséges valamiben. Ha a BPS-re át kéne fogalmaznom ezt, akkor azt mondanám: mindenki tehetséges lehet valamiben, ha sokat dolgozik érte.

Nektek mi az a mondat, ami kifejezi a pedagógiai alapelveiteket?

Sok egy mondatunk van, de amit a legtöbbször mondunk az a magabiztosan szembenézni a bizonytalan jövővel. Ezt használjuk leggyakrabban, vagy, hogy a mi fókuszunk a tanulni tanulást segíteni. Az alap célunkhoz is sokszor visszatérünk: boldog, egészséges és társadalmilag hasznos gyerekeket szeretnénk. És ilyenek akarunk lenni mi magunk is, sokat beszélünk is erről, hogy ez valójában mit jelent.

És mit?

A nagy kérdés, hogy mitől is leszünk boldogok, egészségesek, és hogyan tudunk pozitív hatással lenni a környezetükre. Szerintem például a 21. századi képességek hívószó nem elég. Ide sorolják a kommunikációt, a kreativitást és a mostanában divatos rezilienciát. Nyáron egy II. világháborúról szóló könyvet olvastam, akkor kezdtem el gondolkozni azon, hogy a nagymamámnak pont ugyanúgy szüksége volt a rezilienciára, mint a gyerekemnek.

Egyébként mikor is nem volt szükség az emberiség történetében a kreativitásra és a kommunikációra? Közben meg érzem én is, hogy van valami változás, amit még nem nagyon értünk. Mondok egy példát: nemrég arról beszélgettünk, hogy az újgazdag vállalkozók gyerekei azt gondolják, pénzzel mindent meg lehet venni, és nem akarnak keményen dolgozni. Nagyon erősen beindul bennem is a megítélés hangja. Közben rá kell jöjjek, hogy igazuk van, pénzzel tényleg sok mindent meg lehet venni. Ráadásul a környezetemben mindenki kevesebbet akar dolgozni. Egyszerre beszélünk arról, hogy Franciaországban már csak 35 órás munkahét van, miközben 35 kötelező órát akarunk egy középiskolásnak tartani egy héten. A munkaerkölcsről akarunk ugyanolyan dolgokat tanítani, mint 50 évvel ezelőtt, közben a Z generáció látja, hogy a sok munka nem tett minden szülőt boldoggá. Most akkor ezzel mi van? És mi van azzal, hogy a pénzzel tényleg sok mindent meg lehet venni? Még nem értjük pontosan, hogy ebben a helyzetben mi az iskola dolga. Sokszor eszembe jut nagymamám története. Ő azt kapta útravalóul otthon, hogy inkább tanuljon, mert főzni egy 14 éves parasztlány is meg tud tanulni. Ez talán 1929-ben lehetett. Ma mit tudok határozottan mondani én a gyerekemnek?

Nálatok mi a fontos, mit tudtok határozottan kijelenteni? A küldetésetek, az oktatási elképzeléseitek összeegyeztethetők a Nemzeti Alaptantervvel?

A Nemzeti Alaptanterv minden magyar akkreditált iskola alapja. Szeretném, ha ez a gyerekek idejének a felét határozná meg. Egynegyed részben a Budapest School értékeivel foglalkozunk: hogyan leszel egészséges, hogyan leszel boldog, hogyan tudsz figyelni mások jólétére is. A NAT-ban is megtalálhatóak ezek az értékek, de mi fontosnak tartjuk külön is kihangsúlyozni. Nem arról szeretek beszélni, hogy betartjuk-e a NAT-ot vagy sem. A fő kérdés szerintem, hogy hogyan szervezzük a tanulást, hogy legyen időnk a saját alapértékeinkre is. Nem azt mondom, hogy a gyerekem ne tanuljon történelmet, mert az fontos, hanem azt, hogy azt is tanulja meg, hogyan fog 100 évig élni egészségesen, hogy jó minőségű és tartalmas életet éljen.

És ezt így konkrétan tanítjátok?

Elemeiben igen. De a felnőttek egyre nagyobb része is foglalkozik már ezzel. Szóval mi magunk is tanuljuk, hogy ez pontosan mit jelent. Kell arról beszélni, hogy mit jelentenek a szokások az étkezésben, hogy foglalkozzunk azzal, hogy te ki vagy, hogy vagy? A NAT-ban is benne van egy helyen a magyar irodalom és nyelvtan tananyagban, de ezzel órarendben beírt időként kellene foglalkozni. Például nagyon sokan letudják a közösségi szolgálatot, ami ma Magyarországon minden középiskolásnak kötelező, különben nem mehet érettségizni. Miközben ezt lehetne értelmesen is csinálni! Lehet ezt úgy, hogy kapcsolódj egy ügyhöz, keresd meg azt, ami érdekel. Ez ugyanolyan hasznos, mint a technikumban a duális képzés, ahol annak idején kimentünk egy gyárba dolgozni. Csak itt a gyerek a társadalomba megy ki, azért, hogy tegyen másokért. Ilyen programunk van sok, és maga a tanulásszervezésünknek is ez az egyik alapja, hogy trimeszterenként leül a gyerek, a tanára, a mentora, és arról beszélnek, hogy mi az ő célja. Az is nagy fókuszt kap nálunk, hogy a gyerekek megtanulják, ők maguk felelősek azért, ami történik velük.

Korábban nyilatkoztad, hogy az osztályzást hibásnak tartod, gondolom akkor nem is nagyon alkalmazzátok?

Nem alkalmazzuk visszajelzésre, nem is gondolom, hogy jól foglalja össze, hogy mi van egy gyerek fejében. Ugyanakkor az osztályzás fontos váltóeszköz. Az ország oktatási rendszerének egy fontos valutája. Az osztályozás egyébként egyrészt abból a szülői igényből jön, hogy szeretnénk tudni, mi van a gyerekkel. A BPS-ben erős visszajelzési rendszerünk van, amin sokat dolgozunk, sokat elárul, megerősítő, fejlesztő jellegű, specifikus. Szóval elvileg tudja a gyerek, hogy mit kell csinálnia ahhoz, hogy jó visszajelzést kapjon. Persze még ilyenkor is vannak szülők, gyerekek és tanárok is, akik összefoglalásul szeretnének osztályzatot is. Erről megpróbáljuk lebeszélni őket.

Fix tanórák vannak, vagy komplexebb rendszerbben zajlik a tanítás?

18 helyszínünk, ahol van 18 tanári közösség, ők mind egy független csapat, akik a saját órarendjüket a saját gyerekeik, közösségük és lehetőségük ismeretében maguk állítják össze. Nálunk a tanulás-tanítás egysége a modul, nem a tantárgy. Az, hogy tömbösítve egy témáról szól egy modul, vagy heti két órában inkább tantárgyi órásabb, az a tanáron múlik. Mint ahogy az is az ő döntésük, hogy egyben tervezik-e a trimesztert, vagy 3 hetente változtatják az órarendet. Szabad a rendszer, erős keretekkel. Vannak 3 hetes modulok, mint a Waldorfos epocha-k, és vannak hetekig elhúzódó workshopok, és persze van, aki tankönyvet vesz végig. Sok minden megjelenik nálunk, folyamatosan nézzük az újításokat, és ami működik, azt beépítjük. Kísérletezésre bátorítjuk a tanárokat. Ezért attól is, lehet más az órarend, hogy az épp aktuális közösségnek mire van igénye, vagy hol tartanak a tanárok a Budapest School–os életükben.

Milyen szempontok alapján mérlegeltek, hogy ki járhat hozzátok? Egyáltalán alkalmas mindenki erre a módszerre?

Van túljelentkezés, de igazából mindig van helyünk. Azt nézzük, hogy a közösség jobb lesz-e attól, hogy a jelentkező gyerek csatlakozik. Közösségi iskola vagyunk, sokat vannak együtt a gyerekek, és egymástól is tanulnak. A felsősök és középiskolások esetében nem foglalkozunk a központi írásbelivel, hanem azzal csak, ami nekünk fontos: az önálló tanulás és a csoportban alkotás képessége. Előfordul olyan, hogy mi mondjuk, hogy a gyerek nem illik ide, és van, amikor a szülők, vagy a gyerek maga érzi. Nem mindenkinek való a BPS.
Sokszor a szülőkkel nem egyezünk az alapértékekben. Amikor nem motivált egy gyerek, de az a szülő elképzelése, hogy majd nálunk motivált lesz, az sem működik, ott valami más baj van. Ha versenyszerűen sportol egy gyerek, neki se mi vagyunk az ideális iskola. Nem vagyunk versenyistálló sem. Mi nem fogjuk azt erőltetni, hogy mindenki kitűnő legyen mindenből. Nálunk fontosabb, hogy megtaláld a saját ügyedet.

Nehéz, hogy a szakértők szerint a gyerekek fele SNI-s manapság. És bár lehet, hogy ma könnyebben mondjuk egy gyerekre, hogy SNI-s, régen nem vizsgáltuk ezt annyira, de tény, hogy a gyerekek is változnak. Majdnem mindenkinek tudunk egyéni fejlesztési tervet készíteni, amitől jobb tanuló, egészségesebb ember tud lenni. Ez sajnos ma még egy tabu téma. Szóval mára mondhatom, hogy nagyon erős a gyógypedagógiai felkészültségünk, összeálltunk a Bárányfelhővel, akik a legjobb fejlesztőház a városban, és kialakítottuk a jó modellünket: akkor működik jól a fejlesztés, ha a tanár, a fejlesztő, a szülő és a gyerek is együtt tudnak dolgozni. Azoknál a családoknál, ahol ez a közös munka nem megy, ott mi nem vagyunk jók. Cserébe nemcsak a gyerekeket, hanem a családokat is partnernek tekintjük.

Ha tetszett ez a cikkünk, akkor olvasd el ezeket is:
A szülő-gyerek kapcsolaton is nagyon sokat erősít a TSMT torna
Ezek a skillek lesznek fontosak a gyerekednek a jövőben – spoiler: nem a kódolásra gondolunk