Élni hagyni, igen, karácsonykor is

A világ tele van Feri bácsikkal és Zsófi nénikkel. Szerencsétlen srác is elment karácsonyozni, aztán még fel se akasztotta a kabátját, már nyomasztják is az elvárásaikkal. Gimnazistaként maximálisan együttéreztem volna vele.

Amitől viszont apaként mégsem tudok teljesen elvonatkoztatni, hogy a Telekom karácsonyi kampányának filmjében mintha mindenkit a legjobb szándék vezérelne. Feri bácsi sok évtizeddel a háta mögött úgy látja, hogy a boldogság egyetlen kulcsa a diploma, valószínűleg nem szekálni akarja a kölyköt, csak aggódik érte. Zsófi néni legszebb emlékei a nagy szerelméhez kötődnek, ezért őszintén hisz abban, hogy a fiatalember húszas éveit bearanyozhatná, ha végre összejönne valakivel a Tinderről.

Ítélkezhetünk felettük, de ha magunkba nézünk, vajon szülőként mi mindig bölcsebbek vagyunk? Hiszen mi is a tapasztalataink szerint nevelgetjük, terelgetjük a gyereket. Jó, mondjuk, tényleg nem a karácsonyfa mellett kellene megmenteni önmagától.
Az elvárásokkal és a szabadsággal kapcsolatban a legizgalmasabb paradoxon, hogy mi elvárhatjuk-e, hogy a másik ne várjon el tőlünk semmit. Hol a határ? Mi van akkor, ha Feri bácsi azért reklamál a diplomáért, mert mondjuk, a fiú apja már a gatyáját is ráköltötte a tandíjra, a fiú pedig hat éve bukdácsol és folyton halogatja a szakdolgozatot?

A nagymama kérdésére megtudjuk, hogy a fiú boldog, tehát a rokonok szerencsére olyan nagy kárt nem tettek a lelkében. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az elvárások – a családban, a párkapcsolatban, a munkahelyen vagy akár az interneten – milliók mindennapjait keserítik meg. Almási Kitti a Ki vagy te? Elvárások szorításában című könyvében rávilágít arra, hogy a külső-belső elvárások alapján megkomponált „ideális” énünk és a valódi önmagunk közötti különbséget a (gondosan megszerkesztett) Facebook- vagy Instagram-profilunk, illetve a Google-kereséseink közötti szakadékkal is kifejezhetnénk. „Az amerikaiak évente hétszázezer alkalommal írják be a keresőbe, hogy »megbántam, hogy gyereket vállaltam.« Na, ez az a mondat, amit szinte biztos, hogy sohasem fogunk látni az ismerőseink Facebook-oldalán!” – szemlélteti egy példával a pszichológus.

A világ valóban jobb hely lenne, ha igazán megértenénk egymást. Hisz ebben az Oppenheimer sztárja, Cillian Murphy is, aki néhány éve az élére állt annak a programnak, amelyet a szakemberek azért dolgoztak ki, hogy Írországban az empátiát tantárgyként oktathassák. Tavaly megjelentettek egy könyvet is, amelyben ír szerzők esszéit válogatták össze az empátiáról. Abban Murphy az értő figyelem erejéről értekezett. „Fiatal, kezdő színészként csak a saját szerepedre összpontosítasz, még nem foglalkozol azzal, hogy a többi karakter mit érez. Pedig az igazi színészet ott kezdődik, amikor a szereplők már egymásra figyelnek.”

Ha tetszett ez a cikkünk, akkor olvasd el ezeket is:
És neked mit jelent a "karácsony szelleme"?
A megértés dimenziói: karácsonyi lélekfröccs
Mit adunk fel a karácsonyért?
Így kérdezd a tiniket: karácsonyi (vacsora) kiadás
Lesd el a dánok szuper ajándékozási szokását
5 szakértő 5 tippje, hogy valóban szeretettel teli legyen az ünnep
A karácsony nem szólhat a cseszegetésről