Apja lánya, de meddig?

Az apa és a lánya közötti kapcsolat nemcsak a szeretetről és a törődésről szól, hanem a folyamatos aggódásról is. A mi „kis hercegnőnk”, akinek még emlékszünk a babaillatára, fontuk a haját, hagytuk, hogy kisminkeljen minket, cipeltük reggelente a táskáját az iskolába - közben fogta a kezünket - szépen lassan cseperedik. Előbb csak az iskola előtti sarkon engedi el a kezünket, aztán már nem kísérhetjük el a suliig, mert ciki. De mit tehet egy apa, amikor a lánya lassan felnő, és nem kísérheti mindenhová, nem vigyázhat rá? Hogyan lehet felkészíteni őt a világ veszélyeire és közben hogyan lehet fenntartani azt a bizalmi kapcsolatot, ami kamaszkorban szinte lehetetlennek tűnik.

Tizennégy éve láttam egy mémet. Egy fiatal, csinosan felöltözött kamaszlány sminkelt a lámpákkal megvilágított óriási tükör előtt. A háttérben pedig egy férfi állt, aki a puskáját tisztogatta. A felirat ez volt: „Apa és én készülődünk az első randimra”. Akkor nevettem, távolinak tűnt ez az időszak. Ma már nem nevetek, mert a kamaszkor eljött, és én aggódom érte. Mondjuk úgy: folyamatosan. Már rég nem kell kézen fogva kísérnem az iskolába, de a félelem, hogy valami rossz történhet vele, sosem múlik el. Az apák gyakran érzik magukat tehetetlennek, mert tudják, hogy el kell engedniük a lányukat, hogy a saját útját járja. Ez az elengedés azonban nem jelenti azt, hogy nem lehetünk jelen és ne támogathatnánk őt.

Hogyan készítsük fel a veszélyekre?

Az első lépés - mint mindig - a kommunikáció. Fontos, hogy a lányok tudják, mindig számíthatnak az anyjuk mellett az apjukra is, és bármikor beszélhetnek velünk is bármiről. Persze, tudom, ez nem könnyű, mert vannak „lányos” topikok. De az őszinte és nyitott beszélgetések alapvetőek. Beszélgessünk velük rendszeresen a napjukról, a barátaikról és arról, hogy mi történik az életükben. Itt épül a bizalom, és erre az alapra lehet építkezni. Ebben erősített meg Schindler Zsófia pszichológus is, akivel a téma kapcsán beszélgettem.

Mondhatnám, hogy íme néhány tuti, konkrét módszer, de inkább úgy fogalmazok, hogy általam is kipróbáltak vagy folyamatos próba alatt lévő tippek jönnek.

Napi beszélgetések: Alakítsunk ki egy napi rutint, például vacsora közben, ahol mindenki mesélhet a napjáról, és ahol nyugodt környezetben beszélgethetünk. Ilyenkor ne legyenek digitális eszközök a közelben és a háttér tévézést is szűntessük meg. Olyan esetekben is próbáljunk kialakítani egy rutint, amikor az apa nem él már együtt a családdal. Napi pár perces beszélgetés reggel iskolába menet is elegendő lehetnek ahhoz, hogy a mindennapjaik részei legyünk és onnan tudjuk folytatni a beszélgetést, ahol előtte abbahagytuk.

Aktív hallgatás: Figyeljünk oda, mutassunk érdeklődést. Tegyünk fel kérdéseket, reagáljunk empátiával a gyerek érzései iránt, és ne ítélkezzünk. Ha elmesél egy problémát, hallgassuk meg ítélet nélkül, és próbáljuk megérteni az ő nézőpontját. Apaként sokszor érezhetjük ezekben a beszélgetésekben, hogy nekünk kell megmondani a tutit, de próbáljuk magunkat visszafogni. Nem a tutira vágynak. Egyszerűen csak arra, hogy meghallgassák őket. Ha a tanácsunk kell, majd mondani, kérni fogják.

Önértékelés és önbizalom erősítése

Az önbizalom erősítése szintén kulcsfontosságú. A lányoknak tudniuk kell, hogy értékesek és erősek, és hogy bármikor nemet mondhatnak, és elhagyhatnak egy veszélyes helyzetet.
Pozitív visszajelzés: Adjunk pozitív visszajelzést, dicsérjük őket az erőfeszítéseikért, nem csak az eredményeikért. A dicséret viszont valós dologra irányuljon, ne üresen puffogtatott dicséret rakéták legyenek. Én hiszek abban, hogy a dicséretet követően érdemes elmagyaráznunk, miért adtuk.

Önálló döntések támogatása: Engedjük meg nekik, hogy saját döntéseket hozzanak, és támogassuk őket ezekben. Még akkor is, ha tudjuk, hogy nem feltétlen a legjobb utat választották. De legyünk ott, hogy segítsünk, ha elakadnak, hogy átbeszélhessük velük, miért és hogyan lehetne/lehetett volna másképp csinálni. És persze olyan is előfordulhat, hogy a gyerekek tudják jobban, ilyenkor érdemes belátni, hogy tévedtünk, ezzel nagyot nőhetünk a szemükben.
Szerepjátékok: Gyakoroljunk velük különböző helyzeteket, hogy felkészültek legyenek a való életben. Például: „Mit tennél, ha egy idegen megpróbálna beszélgetni veled az utcán?", „Hogyan és kinek szólnál, ha valaki zaklatna?”

Tisztelet és határok megértése

Fontos, hogy a lányok tisztában legyenek a saját határaikkal. Tanítsuk meg nekik, hogy bármikor nemet mondhatnak. Mi a lányomnak gyerekkora óta azt tanítjuk, hogy legyen bármilyen késő, vagy legyen akárhol, felhívhat minket, ha gond van, és érte megyünk. Schindler Zsófi tovább megy ezen a vonalon. „Fontos, hogy egy gyerek nemcsak egy buliból, hanem bárhonnak hívhatja a szülőt, ha olyan helyzetbe kerül, ami ijesztő, kellemetlen a számára, vagy nyomás alá helyezi. Ez persze lehet egy házibuli, de egy reggeli buszjárat is, bármilyen olyan szituáció, ahol veszélyben érzi magát. Fontos tudnia, hogy a szülőre számíthat és a szülő segítség a bajban, nem pedig egy további fenyegetés, akinek a reakciójától tartani kell, ha esetleg felhívja egy rizikós helyzetben.”
Érzelmek és a határok megállapítása: Segítsünk nekik megérteni, mi az, ami számukra kényelmes és mi az, ami nem. Beszélgessünk a személyes tér és az intimitás fontosságáról. „A fehérnemű szabályt” biztosan mindenki ismeri, de vajon mindenki meg is beszélte ezt otthon a gyerekével? Ma sem késő megtenni.

A nemrég megjelent az Amilyen akkor voltam című könyvben nagyon jól megjelennek az érzelmek, mint gátló tényezők. Azért nem mondja el a főszereplő, Eden a vele történt abúzust, mert szégyenkezik, nem beszél a szüleivel sem az eseményről. „Ezért kell tudatosítanunk bennük már gyerekként, hogy lehetnek titkok a szülő előtt, lesznek is, és ez tök oké. Viszont soha ne azért ne mondjon el a gyerek valamit, mert szégyelli, vagy mert tart a szülő reakciójától. Ugyanígy, ha egy titok magányossá teszi vagy szomorúvá, akkor hangsúlyozzuk, hogy készek vagyunk ítélkezés nélkül meghallgatni. És itt nem feltétlenül kell erőszakra gondolni” – mondja Zsófi.
Bátorítás a szókimondásra: Bátorítsuk őket, hogy mindig mondják ki, amit éreznek, és ne féljenek nemet mondani. Nem kell semmibe belemenni csak azért, mert valaki kedves volt, zsarol, nem akarja megbántani vagy úgy érzi, ciki lenne ilyenkor minket hívni vagy eljönni bárhonnan. Az egyenes, tömör, csomagolásmentes kommunikáció sok helyzetben elengedhetetlen.

Mert a NEM, az NEM

Itt érdemes még hangsúlyt fektetni és átbeszélni velük a csoportnyomás és a konformitás jelentőségét, hogy értsék a bennük és a körülöttük zajló folyamatokat. Főleg serdülőkorban nagyon szeretnének idomulni a baráti körükhöz, ezért előfordulhat, hogy nem mernek nemet mondani, vagy bevallani, hogy valami, ami talán másoknak vicces vagy élvezetes, az számukra kényelmetlen, kellemetlen, esetleg szégyenteljes. „Már az is hasznos, ha ráirányítjuk a figyelmet arra, hogy az ember így működik, és akár megkérdezzük, hogy a gyerekünk valaha került-e hasonló helyzetbe, ahol valamit csak azért tett/mondott, hogy ne lógjon ki a sorból. Érdemes a saját példánkat és történeteinket is felhozni, hogy nekünk egy-egy hasonló szituáció mennyire volt nehéz tiniként. Mondjuk el és valljuk be azt is, hogy esetleg mi akkor miben hibáztunk, hogy legyen egy ilyen jellegű kapcsolódási pont is, és ne tűnjön úgy, hogy "prédikálunk" vagy alaptalanul akarunk gyanút kelteni a baráti társaságával kapcsolatban, hiszen nyilván nem erről van szó.” – teszi hozzá Zsófi

Hősnők és példaképek

Sokszor nehéz kimozdulni a szülő, mint próféta szerepből, ilyenkor jöhet jól, ha máshol keresünk megfelelő mintákat, mert a mai világban nem nehéz ilyeneket találni. Behozhatunk példaképeket filmekből vagy irodalmi szereplőkön keresztül is. „Ez indirekt módja lehet a határozottság és az önbizalom építésének, mert nem arról van szó, hogy leülünk és elmondjuk a gyereknek, hogy mennyire fontos nemet mondani, hanem megmutatjuk egy-egy példán keresztül. Előbbi is rendkívül fontos, de máshogy hat, amikor például egy olvasmányban erős női karakterrel találkozunk, akinek a személye megihlet, inspirál és motivál, hogy hasonló legyek. Történeteken keresztül sokszor jóval könnyebb megtanulni vagy megérteni valamit”- egészíti ki Zsófi. A nemzetközi ifjúsági és szépirodalomban, de a mai magyar kortárs irodalomban is bőségesen találhatunk olyan műveket, amik segíthetnek bizonyos szituációkat egy karizmatikus szereplő cselekvésein keresztül jobban megérteni, jeleket előre felismerni és készülni azok kezelésére. Az én lányom anno Leiner Laura műveiben találta meg azt a karaktert, akinek értékrendje, tevékenységei, helyzetfelismerései új dimenziókat nyitottak számára. Emiatt (is) jó sokat olvasni.

Az apai szeretet és támogatás pótolhatatlan. Az apák feladata nem csupán a védelem, hanem az önbizalom és az önállóság erősítése is. Ne csak egy évben egyszer, apák napján gondoljunk arra, hogy a szeretet és a törődés a legfontosabb ajándék, amit adhatunk a gyermekeinknek. Fontos, hogy az apák ne csak fizikailag legyenek jelen, hanem érzelmileg is támogassák lányaikat. Együttérzéssel, odafigyeléssel és bizalommal építhetjük a jövő generációját, amely erős, magabiztos és felkészült a világ kihívásaira. Amúgy az apák napja egy dologra jó, hogy felfogjuk, ez nem csak egy nap. Az „…apa mosdik, anya főz, együtt lenni jó” kicsit idejét múlt. Vigyázzunk a lányainkra, a fiainkat meg arra tanítsuk, hogy vigyázzanak a lányokra… de ez már egy másik cikk témája. Olvassunk sokat a témában, hogy értsük, mi zajlik le bennük és legyünk mi is felkészültek.

Szerző: Mantz László