Péterfy Bori igazi rock&roll anya

Péterfy Bori énekes-színésznőről fesztiválok, tombolás, rock and roll, la bamba dúdolás, meg hajba hajolás, számtalan remek film, sorozat és színházi szerepek jutnak elsőre az eszünkbe. Pedig ő elsősorban édesanya, aki több mint egy évtizede a fiához igazít mindent. Milyen anya Péterfy Bori, a rock&roll sztár? Hogy sikerült neki az anyaságot a karrierrel összeegyeztetni? Mi a legnagyobb kihívás jelenleg az életében? És hogyan küzd meg egy kiskamasz szülőjeként a mindennapokat meghatározó digitalizációval? Mindenről kifaggattuk!

Hogyan írnád körül magad: milyen Péterfy Bori anyaként?

Ha egy szóval kéne körülírni, azt mondanám: tudatos. Magát az anyává válásomat is tudatosan időzítettem. Egy olyan időszakban döntöttem úgy, hogy itt az ideje gyereket vállalni, amikor nagyon jó volt az életemben minden. Amikor tudatosan tudtam megálljt mondani, mert úgy éreztem, hogy megvan az ideális társ és szövetséges – ez mondjuk azóta megdőlt -, várnak vissza a színpadok, és nem fog ártani a zenekaromnak sem egy év szünet.

Nem is akartam olyan színésznő-anya lenni, aki nagyon pici gyerek mellett is már színházazik. Komolyan le a kalappal az előtt, aki ezt tudja gyerek mellett csinálni. Az első pár évben nem is vállaltam szerepeket, csak féléves korától egyet, és mellette „csak” koncerteztem. Nehéz volt, de azt akartam, hogy én neveljem a fiamat, ne mások. Sok felkérésre mondtam nemet és örömmel megtettem. Soha vissza nem térő alkalom volt, pedig akkor még nem gondoltam, hogy nem lesz több gyerekem. Emiatt pláne nem bánom, hogy így alakult.

Meglepődtem. Azt hittem, hogy egy trendibb és jobban hangzó választ adsz, mondjuk, hogy nagyon ösztönös anya vagy.

Nem lőttél mellé, mert egyébként ösztönös is vagyok! Nagyon élveztem azt az időszakot, amikor a gyerekem kicsi volt. Boldog időszak volt, úgy szoktam mondani: az aranykor. De később, amikor még keményebben kezdtem dolgozni, akkor is az elsőszámú szempont az volt, hogy a kisfiammal is sok időt tudjak tölteni. Emiatt pedig muszáj tervezni és tudatosnak lenni. Én nem akkor dolgozom, mint általában az emberek. Ezt nagyon meg kellett és kell a mai napig szervezni, hogy mikor és hogyan oldom meg. Ebbe aztán most a válás még jobban bekavart. Egy pokoli év van ilyen szempontból mögöttem. Nagy kihívást jelent egyedülálló szülőnek lenni, de mindent meg lehet végül oldani.

A lelkiismeret-furdalással hogyan állsz? Megtanultál te is együttélni vele?

Szerintem a lelkiismeret-furdalás nem a nőkből jön, hanem a külső nyomás hatására alakul ki. A társadalom, más anyák, a család, vagy sokszor pont a férfiak azok, akik elkezdik ezt a lelkiismeret gombot nyomogatni rajtunk. Ezzel igyekeztem nem foglalkozni. A rock&roll világban jóval kevesebb a nő. És valószínűleg pont azért, mert ezt az életmódot, a rengeteg utazást, a hajnali hazaérkezéseket gyerek mellett… piszok nehéz csinálni.

De azt kell mondjam, leveri a nőkön az élet, ha meg akarják valósítani magukat és mellette családot is akarnak. Kevesen vannak azon szerencsések, akik mellett olyan társ van, aki segíti és megbecsüli az ilyen nőt. A férfi ego félelmetes és pusztító tud lenni.

Vannak elveink, aztán megszületnek a gyerekeink. Neked is voltak?

Direkt nem! Hiszem, hogy ha szimbiózisban és szeretetben vagyunk, akkor a dolgok jól működnek. Mondjuk a számítógép és a telefon nyomkodásának kérdése mostanában engem is megizzaszt. A mai tiniket lehozni a kütyükről iszonyatosan nehéz, ezzel én is napi szinten küzdök. Mindig valami jobb alternatíva kellene, ami iszonyatos energia a szülőnek. De próbálom úgy kitalálni, hogy legyenek csábító dolgok: edzés, különóra, izgalmas programok, egyéb szenvedélyek. A sok izgalmas program és a sok együtt töltött idő a megoldás nálunk a képernyőzés csökkentésére. Az én fiam, ha egész évben horgászhatna, akkor kábé nem is telefonozna. (nevet)

Akkor te nem vagy a zéró tolerancia híve?

Nem hiszek a tiltásban, legyen szó bármiről. De az én gyerekem egyébként már magától érzi, hogy mennyire nem tesz jót neki a sok gépezés. Küzd ellene, fékezi magát. Nehéz dolguk van, mert nagyon addiktív. Most őszintén, nekünk felnőtteknek is nehéz, mit várunk akkor egy gyerektől?

Se tiltás, se tabuk?

Mi mindent nyitottan kezelünk, őszintén beszélünk meg minden komolyabb kérdést: alkohol, drogfogyasztás, szex… Már csak azért is, mert engem például megdöbbent, hogy nincs szexuális felvilágosítás az alsós osztályokban, miközben ma már két kattintás és ott van minden az interneten. Arról nem is beszélve, hogy milyen fontos lenne minél korábban megtanítani őket arra, hogyan mozogjanak biztonságosan ebben a sokszor veszedelmes (online) világban.

Ezek azok a megerősítő visszajelzések, amikre gyakorlatilag születésüktől fogva tudat alatt vagy épp tudatosan vágyunk, hogy igen, jól csináljuk. Nem?

Én egyébként azt gondolom, hogy jól csinálom. Jó, néha kétségbeesem. A kamaszodást még szoknom és tanulnom kell. Ijesztő időszak. Néha úgy érzem, hogy minden hiábavaló, nem is köszön, bunkó, úristen. De olvasok szakirodalmat, ráadásul szerencsére sok kamasz gyerekes szülő barátom van, akiktől kérdezhetek. És hát én is voltam kamasz, amire nagyon is tisztán emlékszem.

Mi jelenleg a legnagyobb kihívás az életedben?

Tizenhét évnyi családban élés után ez az átmeneti időszak. Ez az újrapozicionálás. Mint amikor egyedülállóként összeköltözöl valakivel, aztán lesz egy gyereketek. Akkor is egy új személyiség alakul ki, most is. Csak most a nem alkalmazkodás formál új emberré, miközben itt van egy kiskamasz, aki családban nőtt fel, akit a történtek szintén nagyon megviselnek, ráadásul a legérzékenyebb időszakában történik vele mindez.

Mi az, ami feltölt ebben a kihívásokkal teli időszakban?

A munka. Bár most az is szorongásokkal teli, hiszen sorra esnek ki a színházak, nem készülnek filmek. Kulturális szférában dolgozni most nagyon nehéz. De hál’ Istennek még mindig sok olyan feladat talál meg, ami nagy örömet ad. És hát rengeteg barát, barátnő vesz körül, és a testvérem is támogat, ők mind mellettem vannak. Szóval tudok mindig valakibe kapaszkodni. És itt a kisfiam, aki a legfontosabb a világon, és akinek a boldogságáért, harmonikus fejlődéséért felelős vagyok.

Kép: Pandur-Balogh Norbert