3 helyzet, amikor nem tudom, mihez kezdtem volna az apukám nélkül

Amikor szóba kerül az apák napja, sokszor felmerül, hogy az apukák kevésbé vannak fókuszban, mint az anyák. Így amikor megtudtam, hogy az apák napja kapcsán kell cikket írjak, gyorsan megkérdeztem apukámat még aznap vacsora után, hogy mit gondol a témáról. Azt mondta, neki igazából mindegy, és csak azért, mert anyukámat ünnepeljük, ő ezt nem igényli. Ugyanakkor én érte is pont annyira hálás vagyok, mint anyukámért - így ez a cikk egy kicsit az ő apák napi ajándéka is.

Három történetet hoztam, de azt le kell szögezzem, hogy olyan alkalmat nehezen találnék, amikor apukám nem állt mellettem. Sőt, szerintem nincs is ilyen. Na, de a teljesség igénye nélkül, nézzünk hármat.

1. Vizsgadrukk

Nyolcadikos voltam, amikor egy májusi napon letettem a C1-es nyelvvizsgát. Halálosan izgultam, azelőtt soha nem voltam nyelvvizsgán, fogalmam sem volt, mire számítsak. Apukám kapta azt a szerencsés feladatot, hogy elkísérjen a helyszínre. Tömegközlekedéssel terveztünk menni, kinéztük azt a buszt, amivel elméletben tökéletes időben beértünk volna. Ami végül nem jött össze. Először a busz állt be a dugóban, majd villamosra szálltunk - de az is borzasztó lassan haladt. Én pánikoltam, apukám gyorsan döntött, taxiba szálltunk, és sikeresen beértünk. Ahol viszont közölték velünk, hogy a palack, ami nálam van, nem átlátszó, ezért nem vihetem be. Apukám mondta, hogy ne izguljak, átszalad a kisboltba, és vesz egyet. Amikor visszaért a vízzel, már épp be kellett menni a terembe, amikor kiderült, hogy a címkét is le kell szedni a flaskáról. Az én drága apukám ott azon nyomban szerzett egy ollót, leszedte a címkét, én pedig végre valahára beülhettem a terembe, és megírhattam a nyelvvizsgát. (Sikeresen!)