Tanulás, fejlődés
Ha még nem tudod, idén nyáron milyen táborba vidd a gyereked, akkor íme egy tipp!
A cél azonban ennél sokkal tágabb: az életre való nevelés van a fókuszban, bármilyen irányultságú is a gyermek érdeklődése. A „drámázás” által a kommunikáció, a konfliktuskezelés, a kitartás és a kreatív gondolkodás alapvető készségeit is fejleszthetjük.
Egy színész dolga alapvetően, hogy szövegeket tanul, valamint más emberek előtt kiállva adja át azt a tudás, amelyet ő már elsajátított. A rendező utasításait, útmutatását követve, más művészekkel csapatban együtt dolgozva valósítja meg a közös elképzeléseket, törekedve a jó kooperációra.
Ezek a képességek rengeteg más területen is hasznosak és már gyermekkorban megalapozhatóak a drámajátékok és a “színházi nevelés” segítségével.
Egy elképzelt szituációban, “más szerepben” az ember könnyebben és bátrabban vállalja önmagát, próbál ki új dolgokat, mert a hibázás nem a saját, hanem a “felvett szerep” felelőssége.
Egy olyan közösségben pedig, ahol a közösség részeként hatással lehetünk a nagy egészre, sokkal könnyebben motiválhatóak vagyunk, mint egy egyéni fejlesztés során.
Előfordulhat, hogy korábban nem érdekelte a gyermeked egy adott művészeti terület, de egy támogató közegben hirtelen kifejezetten kellemes tevékenységgé válik a számára. Kutatások bizonyítják, hogy aki énekel, az „nem fél” (az éneklés közben az agy félelem érzékelésért felelős receptorai kikapcsolnak), valamint azt is, hogy a testünk által kifejezésre kerülő érzelmeket hatékonyabban lehet így feldolgozni.
A művészet alapvetően az önkifejezésről szól, az első lépés a művésszé válás útján, hogy a saját flow élményünket megtaláljuk egy ilyen típusú tevékenységben.
A drámapedagógusok már az első napoktól nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy összekovácsolják a csapatot, a különböző játékok oldják a kezdeti feszültséget a gyermekekben.
A különböző attitűdű gyermekek más és más módokon oldják meg a vitás helyzeteket. Egy versenyt kerülő ember is keveredik olykor versenyhelyzetekbe, de egy versengő gyermek számára is bőven akad olyan helyzet, amikor kifejezetten az együttműködés, az összedolgozás lesz a célravezető. Fontos, hogy saját, kevésbé erős képességeiket is fejleszthessék ezeken a területeken.
Míg például egy sporttáborban fix szabályok - keretek között zajlik a játék, addig egy drámatáborban a szereplők közösen alakítják a szabályokat, játékteret. Így a bátortalanabbak is hamar a csapat teljes értékű tagjává válhatnak.
299 cikk
Magyarország vezető infokommunikációs szolgáltatója

Ha a gyereked nem tud valamit, akkor téged fog kérdezni. De ha te szülőként nem tudsz valamit, akkor kihez fordulsz? Jó kérdés. Ezért hoztuk létre a Hello Szülőt, ahova kérdésekkel érkezel, és ahonnan válaszokkal léphetsz tovább.
Hasznos volt?