Mire figyeljünk a karácsonyi beszélgetések során, nagy társaságban? Vagy esetleg azokkal hogyan törjük meg a jeget, akiket régen nem láttunk?
Ha ritkán látott családtagokkal, barátokkal kerülünk olyan helyzetbe, hogy egy nagy asztalnál ülve, mindenki beszél, jobb esetben beszélGET, akkor sok mindenre érdemes tudatosan figyelni. Egyrészt figyeljünk a kimaradókra. Azokra, akik nem ragadják magukhoz a szót, hanem csendben figyelnek. Tőlük kérdezzünk többet, nyissuk meg őket, és a visszafogott kommunikációjuk ellenére maradjunk kedvesek és érdeklődőek. Azért, mert valaki nem beszél sokat, még értékes és érdekes gondolatai vannak, azért mert valaki a hogy vagy-ra egy szóval válaszol, még nem jelenti azt, hogy egy másik kérdésre ne fejtené ki hosszabban – és örömmel – a válaszát. Figyeljünk egy beszélgetés során arra, hogy olyan témák kerüljenek elő, amihez mindenki tud kapcsolódni, senki ne maradjon kirekesztve.
Készüljünk játékkal, kérdésekkel, keretezzük az együttlétet. Menjünk egy kört, egy jó kérdés mentén: Például: Ki mit vár a jövő évtől? vagy: Mi volt a legjobb az idei évben? Tegyünk fel a másiknak nyitott kérdéseket! És, ami a legfontosabb, tegyük félre az előítéleteinket a másik életével kapcsolatban. Nincsenek egyetemes igazságok és nincsen egy – mindenki számára kötelezően bejárandó – életút, életforma! Érdeklődjünk nyitottsággal és elfogadással a másik felől, és akkor még a nehezebb vagy kellemetlenebb témák is felmerülhetnek.
Hogyan közeledjünk azokhoz a családtagokhoz, akik teljesen másban vannak, mint mi? (Fiatal az időshöz, vegán a húsevőhöz…)
Szeretem ezt a kérdést, mert valójában benne is van a válasz. Mindannyiunknak van legalább egy olyan élménye karácsonyi rokonlátogatásról vagy ünnepi ebédről, ahol vagy kínos csend vagy óriási vita kerekedett, többnyire olyan témák mentén amikben markánsan eltérő a résztvevők véleménye. Ezek a témák általában a politika, vallás, életmódbeli különbségekből adódnak és abból a tényből, hogy akkor fogadnak el, ha elfogadják az érveimet, vagyis sikerül meggyőzni a másikat, hogy nekem van igazam. Hadd álljon itt a felszabadító gondolat: a másikhoz való kapcsolódáshoz nem kell egyetérteni vele!
Akkor fogunk tudni kapcsolódni, ha ítélkezés, meggyőzni akarás helyett, nyitottan, kíváncsian állunk a másikhoz, és az embert keressük a különbözőségek mögött. Általában nem tényekre, hanem élményekre, érzésekre kapcsolódunk. „Neked is nehéz volt ez az élethelyzet? Most nekem is az.” - Így akár még azt is megtapasztalhatjuk, hogy ami elsőre óriási szakadéknak tűnt kettőnk között, valójában lehetőség a hídépítésre.
Milyen tanácsod van, hogyan iktassák be a szülők a well-beinget a karácsonyi rohanásba?
A Michigan Egyetem tanulmánya rávilágít arra, hogy a szülők stressze komoly hatással van a gyerekek karácsonyára. 5 szülőből 1 bevallotta, hogy gyerekeik irreális elvárásokat támasztanak az ünnepi időszakkal kapcsolatban, míg minden 4. szülő beismeri, hogy túlságosan idealizált elvárásokat állít saját maga elé, hogy tökéletes legyen az ünnep, a magas stresszt tapasztaló anyák száma majdnem kétszerese az apákhoz képest.
Néha jó beszélni a családdal, és átgondolni, hogy melyek azok a dolgok, amit mindannyian igazán fontosnak tartotok az ünnepek alatt. Sokszor a gyerekek igényei egyszerűbbek, mint gondolnánk. A hagyományok változhatnak az évek során, és nem baj, ha időnként újraértékeljük, mi a „tökéletes” ünnep számunkra. Érdemes átgondolni, mi az, amit talán kihagyhatunk az ünnepi felfordulásból. Vajon minden ünnepi eseményre muszáj elmenni? Minden ételt feltétlenül meg kell főznünk? Lehet, hogy kevesebb ajándék is elég lehet?
Sokan az egyedüllétet választják (71%), mások pedig a zenehallgatást (55%), a testmozgást (46%), segítségkérést más családtagoktól (23%) vagy éppen a munkát (15%) tartják hatékony módszernek az ünnepi stressz enyhítésére. Meríts ötletet tőlük! Az anyukák szerint leginkább a családtagok segítsége enyhíti a terheket, míg az apukák inkább a munkában találják meg az ünnepi stressz enyhítésének lehetőségét. Bármilyen módszert is választasz, érdemes emlékezned arra, hogy a gyerekek figyelnek és tanulnak tőled.
Melyik az a 3 könyv, amit érdemes elővennünk a karácsonyra hangolódáshoz?
Adventben ajánlom a vigasztaló csodavárás meséjét – nem csak gyerekeknek – Molnár Krisztina Ritától. Az angyal meséjét, Szimonidesz Hajnalka csodás rajzai teszik még szemléletesebbé. Egy mai modern család nyüzsgő hétköznap estéjét szakítja félbe, és lassítja le mintegy állóképpé a történet, amiben végre terem idő a családi együttlétre, miközben meghallgathatjuk Lili fantáziatörténetét az álruhás angyalról, Ibolyáról, aki segít ráébrednünk, mire is vágyunk igazán. Külön ajándék a kötethez tartozó mesepogácsa: meg lehet hallgatni a szerző hangján is a mesét, így kerek az élmény.
Kiss Judit Ágnes Babaróka-sorozata szívet melengető történeteket hoz a legkisebbeknek. A Babaróka karácsonya esetében Egri Mónika nagyon szerethető rajzai vagy a mesére épülő társasjáték fokozhatja az élményt. A Babaróka karácsonya nemcsak az adventi várakozást mutatja meg a gyerekek szemszögéből, hanem a testvérkapcsolatra és a szülő-gyerek kapcsolatra is rátekinthetünk. Szó esik a legfontosabb ajándékról, a közös családi élményekről pl. karácsonyi fények nézegetése a környéken, közös ünnepváró sütögetés, favásárlás és díszítés, és bizony vannak kevésbé felemelő pillanatok is, mint amikor anya ideges, hogy minden készen legyen. Simonyi Cecília elsősorban illusztrátorként ismert, a Noé bárkája azonban egy általa írt szöveggel is kíséri az ismert bibliai történet feldolgozását, ami gyerekeknek és felnőtteknek is szól. Rajzai poétikus, légies, megható részletekkel ábrázolják azokat a kapcsolódásokat, amelyekre nem mindig jut kellő figyelem, mint pl. a nagyszülő-unoka kapcsolat, vagy a család mint az újrakezdés és a remény forrása.
Melyik az az 5 mondat, fegyelmezés, ami tipikusan karácsony körül hangzik el, és mire lenne érdemes lecserélni ezeket?
„Ha nem viselkedsz jól, az angyalkák/Jézuska nem hoznak neked ajándékot.” mondjuk helyette ezt: “Szeretlek, akármi történjen is.”
Nem szerencsés narratíva az, amikor a karácsonyi ajándékot a gyerek viselkedéséhez kötjük. Ez rövidtávon visszaüthet, hosszútávon pedig káros hatásai lehetnek, az önbecsülés csökkenéséhez, önértékelési gondokhoz vezethet. Rövidtávon pedig az történik, hogy a gyerekre óriási nyomást helyezünk ezzel az elvárással, hogy a vágyott ajándékért viselkedjen jól (akármit is jelentsen ez konkrétan). Ez a nyomás stresszt okoz és stressz hatása alatt nehezebb jól teljesíteni. Akkor tudunk jól teljesíteni, amikor jól vagyunk és nem akkor, amikor félünk a következményektől.
„Ne hisztizz már, a lelkem is kiteszem, hogy szép legyen az ünnep!” mondjuk helyette: “Rendben van, hogy sírsz. Itt vagyok veled.”
Szülőként nagyon igyekszünk kitenni magunkért az ünnepek alatt. Sokszor azonban a lázas készülődéstől nagy frusztrálttá válunk, ráadásul nagy elvárásaink lesznek. Ez a frusztráció, izgalom, várakozás nem csak nekünk nehéz, hanem a gyereknek, a mi izgalmunkat is átveszi és rengeteg új élmény és inger éri ilyenkor a gyerekeket. Teljesen természetes, hogy ilyenkor gyakoribbak a hisztik, kiborulások. Szülőként számítsunk erre és legyünk a gyerekeinkkel ilyenkor is empatikusak. Nem azért sírnak, hogy minket bosszantsanak, hanem azért mert ők vannak rosszul. Segítsünk nekik jobban lenni!
„Egyél ezt/azt/még! Kóstold meg! Nagyon finom!” Mondjuk helyette, hogy „Hallgass a testedre!”
Az ünnepek alatt szinte mindenki a konyhában sürög-forog, készülnek a finomságok, és nagyon szeretnénk, ha ezek el is fogynának, ezért gyakran elkezdjük tukmálni, vagy ha vendégségbe megyünk, akkor a vendéglátó teszi ugyanezt. Sokkal jobb, ha az ünnepek alatt is azt erősítjük a gyerekben, hogy hallgasson a testére. Fontos, hogy megtanulja a testérzeteket dekódolni (éhes vagy, szomjas vagyok, jól laktam stb.) és ennek az az egyik legjobb módja, ha hagyjuk dönteni arról mit és mennyit eszik. Szülőként az a feladatunk, hogy egészséges és tápláló étel kerüljön az asztalra, hogy ebből mit eszik meg a gyerek, ez már az ő döntése.
"Csak akkor kapsz szaloncukrot, ha megeszed a libacombot." Helyette mondjuk minden ételre csak azt, hogy: “Tessék”!
A másik gyakori evéssel kapcsolatos csapda, amibe szülőként gyakran belesétálunk, az édességgel való jutalmazás/fenyegetőzés. Ráadásul az ünnepek jól meg is ágyaznak ennek. A baj azzal, ha a desszerttel zsaroljuk a gyereket, hogy egyrészt nem érvényesül a fenti elv, nem a testére hallgat. Másrészt az is fontos, hogy ne skatulyázzuk az ételeket; ne emeljük az édességet piedesztálra, miközben az egészséges ételeket akaratlanul a szükséges rossz kategóriába taszítjuk.
„Öleld meg a mamát/adj puszit a papának!” Helyett mondjuk ezt az ölelkezni vágyó rokonnak: “Lacika most nem akar megölelni. Talán majd később, ha készen áll rá”
Az ünnepek alatt a sok vendégségbe járás során, gyakran előjön az erőltetett puszi és ölelés. Ez a téma is a gyerekek testének ismerete és védelme miatt fontos. Ha nem akarnak puszit, ölelést, akkor segítsünk nekik kiállni saját határaikért. Fontos, hogy megtanulják, hogy testük felett ők rendelkeznek, és hogyan kell ezt érvényesíteni. Ezt legjobban úgy tudjuk megtenni, ha az ilyen ártatlan helyzetekben is hagyjuk, hogy kifejezzék nemtetszésüket és nem erőltetjük rájuk a saját akaratunkat.
Ha tetszett ez a cikkünk, kérlek olvasd el ezeket is:
Bár még nem anyuka, a gyerekek ösztönösen keresik a társaságát. Legutóbb egy kislány életre szóló barátnőjévé fogadta, és 5 perc ismeretség után elhívta, nézzék meg közösen a „tengert”. Újságíróként és a Magenta Podcast társműsorvezetőjeként is keresi a nehéz témákat, amiket szívesen old fel viccel, adatokkal vagy személyes történetekkel. Saját neveltetéséből tudja: ahogy a gyerekeinkkel beszélünk, idővel a belső hangjukká válik. Ezért azt vallja, a megfelelő kommunikáció a gyerekekkel mindennél fontosabb.
