Okosabb hétköznapok
Íme néhány okosotthon-megoldás a tudatosabb életért!
Tuningold fel otthonodat a környezetvédelem és a költséghatékonyság érdekében!
Ugyan, mit számít egyetlen háztartás kis pazarlása egy egész bolygóra nézve? De szorozd csak meg a feleslegesen égve hagyott lámpák, a feleslegesen felkapcsolva hagyott fűtés környezetterhelését azzal a pár milliárddal, ahányan a Földön élünk, és máris komolyabb számot kapsz. Az egyéni felelősségvállalás sokkal fontosabb, mint hinnéd. Ha csupán néhány okos és frappáns megoldással feltuningolod az otthonod, a havi költségvetésed is sokkal barátibb lehet. Nézzünk csak pár példát arra, hol folyik el felesleges energia, hő és persze költség a lakásból, és mit tehetsz ennek megoldására.
Ha túl forró a hangulat
A legtöbb háztartásban a rezsiköltségek nagyobb részét a fűtés teszi ki. Ez nem csoda, hiszen egy évben átlagosan 6-8 hónapon keresztül kell valamilyen szinten fűteni ahhoz, hogy a külső hőmérsékletet valamilyen szinten az emberi komfortzóna 20-24 fokos szintjére tornásszuk fel. Egy modern termosztát egy bizonyos fokig tud ebben segíteni, hiszen beállíthatjuk rajta, hogy figyelje, hány fok van a lakásban, és ennek megfelelően indítsa vagy szüneteltesse a fűtést. De ez sem az igazi megoldás, hiszen máris más a helyzet, ha mondjuk dolgozni járunk, vagy akár több napra elutazunk. Ilyenkor annyit tudunk tenni, hogy induláskor lejjebb tekerjük a fűtést, de cserében el kell viselnünk, hogy hazaérkezés után időbe telik, míg újra kellemes lesz az otthoni klíma.
Egy okostermosztát azonban többféleképpen segíthet abban, hogy mindig olyan hőmérséklet legyen otthon, ami egyszerre jó nekünk, a környezetnek és a rezsiszámlának is. A megfelelő modellekkel automatizálhatjuk a működést, például beállíthatunk időszakokra külön-külön egy átlaghőmérsékletet. Éjszaka az alváshoz például sokkal egészségesebb a 19-20 fok mint az extrém meleg, a munkaidőben, amíg nem vagyunk otthon, szintén belefér az alacsonyabb hőfok.
Egyes modellek képesek arra, hogy több helyiséget kezeljenek külön-külön, de azokkal is jól járunk, amelyeket távolról, a mobilunkról ellenőrizhetünk. A hőmérséklet kezelésében nem csak a közvetlen szabályozás segíthet sokat. Léteznek például olyan automatizált és távvezérelhető megoldások, amelyekkel a redőnyök, sötétítők állapotát irányíthatjuk. Télen a fűtésben, nyáron a lakás hűvösen tartásában alkalmazhatjuk ezeket sikerrel – a nagy forróságban akár azt is megtehetjük, hogy időzítővel, vagy szenzorok információi alapján automatikusan engedjük le a redőnyöket, amivel akár 4-5 fokkal is hűvösebben tarthatjuk a beltéri levegőt, így pedig kevesebbet kell futnia a környezetre és pénztárcára nézve nem épp barátságos légkondicionálóknak.
Ha olyan okos termosztátokat és árnyékoló-vezérlőket választunk, amelyek integrálhatóak egy központi okosotthon-rendszerbe, akkor még olyan trükköket is bevethetünk, hogy összekapcsoljuk az ébresztőt a fűtés automatikus feljebb tekerésével és a redőnyök felhúzásával.
A lakás nem karácsonyfa
Az energiazabáló otthoni berendezések másik fontos csoportja a világítás. Elvileg mára már nem túl sok helyen működnek hagyományos villanykörték, hiszen többnyire már nem lehet kapni ilyesmiket: a helyettük elérhető, energiatakarékos izzókon mindenesetre feltüntetik, hogy egy megszokott izzó watt-számához képest mire számíthatunk fényerőben, de ezt a lumenben mért értékek még pontosabban megmondják.
De persze még egy energiatakarékos izzó is feleslegesen eszi az áramot akkor, ha például égve hagyjuk. Egy jól összehangolt okosotthonban szenzorok információi alapján automatikusan is szabályoztathatjuk a lakásban található fényforrások intenzitását, és megadhatunk olyan extrákat is, mint egy adott helyiség lámpáinak időzített lekapcsolása.
Emellett itt is sokat segít, ha kicsit játszunk a központi okosotthon-vezérlő rendszerekben az egyes funkciók együttműködésével. Az ezzel kompatibilis rendszereknél például megadhatjuk, hogy szürkületkor először a redőnyök emelkedjenek fel a kinti fényerő csökkenésének függvényében, majd ezután következzen az izzók felkapcsolása, és ez is csak fokozatos fényerő-emelkedéssel történjen.
Okos lakás, okos befektetés
Természetesen az okosotthonhoz kapcsolódó eszközök pénzbe kerülnek, ez tény, de érdemes kiszámolni, hogy a környezet megóvása mellett milyen konkrét anyagi megtérülést jelenthet a lakások folyamatos felokosítása. Már a legegyszerűbb okosizzó is sokat segíthet, és ezek manapság már alig kerülnek többe a „butáknál”. Haladhatunk emellett fokozatosan is, egy adott időszakban mondjuk a világítás modernizálására törekedve, majd néhány hónappal később jöhet a fűtés, a redőnyök és így tovább. Ilyenkor csak arra érdemes figyelni, hogy olyan eszközöket vásároljunk, amelyek integrálhatóak ugyanabba az okosotthon-rendszerbe, ezáltal a külön időszakokban
beszerzett berendezések folyamatosan egy egymással minden szinten együttműködő ökoszisztémává állnak össze körülöttünk.
Ha tetszett ez a cikkünk, akkor olvasd el ezeket is:
Öt érv az okoswifi mellett
Stabilabb és biztonságosabb otthoni net?
299 cikk
Magyarország vezető infokommunikációs szolgáltatója

Ha a gyereked nem tud valamit, akkor téged fog kérdezni. De ha te szülőként nem tudsz valamit, akkor kihez fordulsz? Jó kérdés. Ezért hoztuk létre a Hello Szülőt, ahova kérdésekkel érkezel, és ahonnan válaszokkal léphetsz tovább.
Hasznos volt?