Tanulás, fejlődés
Ügyes vagy! – mondjuk sokszor gyermekünknek, aki előbb utóbb megszokja, de talán nem tudja pontosan, hogy éppen miben is. Talán azt sem mindig, hogy kinek is szól az ügyes vagy, hiszen nem cselekvéshez kötött, nem személyre szabott, akárkinek kijárhat. És bár mi szülők szilárdan hisszük, hogy eleget dicsérjük gyermekünket, építjük az önbecsülését, mindent megteszünk érte, a dicséret valójában szertefoszlik a levegőben és azon kapjuk magunkat, hogy 16 évesen a fejünkhöz vágja: „Sosem voltál büszke rám! Nem hallottam tőled egy jó szót sem!”
Talán, ha jobban megvizsgáljuk, a probléma nem is feltétlenül az „ügyes vagy” kifejezésben rejlik. Hiszen odafordulunk és meleg szívvel mondjuk ezt egy gyereknek. Ugyanakkor az a tapasztalatom, hogy a hiányosságoknak talán túlságosan is alaposan adunk hangot. Míg azt, amit a gyerek jól csinál, nem méltatjuk pontról pontra, nem reflektálunk arra, hogyan érezzük mi magunkat ezzel kapcsolatban, nem használunk változatos jelzőket az ügyesen kívül, persze, ha a gyerek hibát követ el, részletesen tudjuk letolni. Elmondjuk például, hogy nem vitte ki a szemetet, hogy ez nem az első alkalom, hogy ez ránk milyen plusz feladatokat ró, és talán még azt is, hogy milyen érzés az, hogy sokszori kérésre sem jut ez eszébe. Az igazi túlzók még elhelyezik a szidásban a és kifejezéseket, amelyek végképp igaztalanná teszik az állítást, de legalább bosszantóak. Szóval egy szidalmazást részletesen körül tudunk járni, miért elég akkor egy ?
Hogy miért nem tesszük ugyanezt egy jó cselekedet esetén? A válasz egyszerű: a jót természetesnek vesszük. A gyerekeknek jónak kell lenniük. Ezért aztán ezt könnyedén elintézzük egy „ügyes vagy”-gyal, extrovertáltabbak „nagyon ügyes vagy”-gyal. De mit is tehetnénk ehelyett? Használjuk a részletesen leíró dicséretet!
Arra buzdítok mindenkit, hogy ugyanolyan részletességgel dicsérjen, ahogy eddig a szidást alkalmazta. Azaz mondja el, mi történt, milyen örömet szerzett, miért, és milyen hatással van ez a környezetre. „Nagyon kellemes meglepetés volt, hogy kivitted a szemetet. Így nem nekem kellett. És ez nemcsak jólesett, de kevesebb munka is hárul rám ma délután. Köszönöm.”
Hatásfokozó, ha ezzel párhuzamosan a kritikát szinte nullára tudjuk redukálni. Miért is? Semmiképpen sem azért, mert nincsen kritizálni való gyermekeink cselekedeteiben. És természetesen mindig vannak olyan hibák, amelyekre stratégiai vagy pedagógiai vagy vészhelyzeti okból fel kell hívni a figyelmet. De a napi szintű piszkálgatás csak frusztrációt szül, a gyermek egyáltalán nem fogja motiváltnak érezni magát, hogy változtasson. És egy idő múlva azt érezhetjük, hogy nem értjük, miért csapja ránk az ajtót, amikor mi csak felhívtuk a figyelmet néhány apró FELTÉTLENÜL javítandó dologra. Paradox módon a dolgok akkor javulnak, ha a hibákat nem vesszük észre, de minden jó dologra részletesen, a fent leírt módon reflektálunk.
Insoo Kim Berg Working on what works (woww) módszere éppen ezért nyűgözött le. Egyénekkel és csoportokkal is dolgozik, de a hangsúlyt mindig az kapja, ami már jól működik az adott egyén vagy csoport életében. Az alapelvek: részletesen hangot adni mindennek, ami pozitív, értékelendő, jó érezni, jó látni, építő jellegű cselekvés vagy kommunikáció. Amíg a személyiség kialakulóban van, nagyon motiváló és önértékelésjavító tud lenni, ha a tükör, amibe nézünk, szépet mutat. Ismétlem, nem egy torzításról van szó, amelyben nem észleljük a hibákat és csak a jó dolgokról veszünk tudomást. Egyszerűen csak áttoljuk a fókuszt arra, amiben már jó. Ahogy tettük ezt pici korában. Sose kérdeztük, „Miért estél el?”, csak megdicsértük azt a pár lépést, amit önállóan megtett.
A közhangulat három nap alatt jelentősen meg tud változni, amennyiben a középpontba elsősorban a segítő szándékú vagy jó érzést okozó cselekedetek kerülnek. Könnyen beláthatjuk majd, hogy a kommunikációs hangulatjavulása mellett egy másik pozitív hozadékra is számíthatunk: ha valakit valamiért megdicsérnek, az jó érzéssel tölti el, ezért az egyre több dicséret reményében egyre több pozitív dolgot fog csinálni.
Leegyszerűsítve a dolgot: ha egy gyerekre minden nap rászólunk, hogy üljön már le tanulni, nem fog, frusztrált lesz, veszekedni fog velünk. Miközben, ha egyszer véletlenül leül, azonnal részletesen megdicsérjük érte, sokkal nagyobb esélyünk van az eredményre. Idegesítőnek tűnhet, ha egy héten négyszer húzta az időt és egyszer leült tanulni, akkor az egyet dicsérjük meg és a négyet nem vesszük észre. Én mégis erre kérek mindenkit: motiváljatok, támogassatok, dicsérjetek! És az eredmény nem marad el.
4 cikk
coach, tréner, pedagógus

Füzesséry Anikó vagyok, pedagógus, tréner és kamaszcoach. 10 éve ez a hivatásom. Gimnáziumi tanár vagyok: minden nap egy új lehetőség tanulni. Azonnali visszajelzést kapok arra, mi működik és mi nem. Tesztelhetem kitalált módszereimet és a visszajelzések alapján tökéletesíthetem őket. És még nem mondtam, de SZERETEM a kamaszokat! :-)
Hasznos volt?