Tanulás, fejlődés
A woww módszer és a leíró dicséret varázsa
Ügyes vagy! – mondjuk sokszor gyermekünknek, aki előbb utóbb megszokja, de talán nem tudja pontosan, hogy éppen miben is. Talán azt sem mindig, hogy kinek is szól az ügyes vagy, hiszen nem cselekvéshez kötött, nem személyre szabott, akárkinek kijárhat. És bár mi szülők szilárdan hisszük, hogy eleget dicsérjük gyermekünket, építjük az önbecsülését, mindent megteszünk érte, a dicséret valójában szertefoszlik a levegőben és azon kapjuk magunkat, hogy 16 évesen a fejünkhöz vágja: „Sosem voltál büszke rám! Nem hallottam tőled egy jó szót sem!”
Talán, ha jobban megvizsgáljuk, a probléma nem is feltétlenül az „ügyes vagy” kifejezésben rejlik. Hiszen odafordulunk és meleg szívvel mondjuk ezt egy gyereknek. Ugyanakkor az a tapasztalatom, hogy a hiányosságoknak talán túlságosan is alaposan adunk hangot. Míg azt, amit a gyerek jól csinál, nem méltatjuk pontról pontra, nem reflektálunk arra, hogyan érezzük mi magunkat ezzel kapcsolatban, nem használunk változatos jelzőket az ügyesen kívül, persze, ha a gyerek hibát követ el, részletesen tudjuk letolni. Elmondjuk például, hogy nem vitte ki a szemetet, hogy ez nem az első alkalom, hogy ez ránk milyen plusz feladatokat ró, és talán még azt is, hogy milyen érzés az, hogy sokszori kérésre sem jut ez eszébe. Az igazi túlzók még elhelyezik a szidásban a és kifejezéseket, amelyek végképp igaztalanná teszik az állítást, de legalább bosszantóak. Szóval egy szidalmazást részletesen körül tudunk járni, miért elég akkor egy ?
