Áfra János: Parancsolat helyett

Szeresd azt az anyát, aki az emlékezetben maradsz, mindaddig, amíg itt vagyok a csipkézett ég alatt, amíg a fény napra nap meghasad.

Őrizd féltve a nevet, amit az életen túl találtál, mint felszabadító lélegzetet, mert a biztonság régi szellője hozta el neked.

Légy otthon az örök napban, amelyet előre jelzett esténként lenyugvó tekinteted, a fényben, amitől elpuhulnak a fekete sírkövek.

Tiszteld az élők értetlenségét, és fogadd el a holt dolgok egységét, amely magába oldja a könnyen erjedő tényeket.

Tartsd meg soká a földön azokat, akik ismerték kőillatú, sárga kezeid, hogy gondolhassanak rá, mi minden voltál még az anyaság mellett, amíg átjárt az elomló élet.

Tapasztald meg a véget nem érő szépséget, te tündöklő szem, és hogy igazán élni csak a halálban lehet.

Elvenni nem akarhatsz többé semmit, hiszen most maga a kegyelem az otthonod, a remélt adomány, amely, mint szárazságra az eső, megadatott.

Az igazság legyen a te kimondatlan szavad egy ragyogó kapu csöndjében.

Ami van, sosem ér kevesebbet, mint az, ami látszatra elmaradt.

Te a saját életed élted, más a másikat.