Anya, te is meg fogsz halni? − Hogyan beszéljünk a gyerekekkel betegségről és halálról?

Azért nem kell senkinek rosszul éreznie magát, mert nem tud olyan könnyedséggel beszélni az elmúlásról, mint egy délutáni bájcsevej során. A szakértő megnyugtat, hogy sokszor azért akadozik a kommunikáció, mert egyszerűen nincsen rá mintánk. „Már jó ideje maga a halál erősen tabutéma. Nagyon sokáig a kórházban haltak meg a betegek, még a 90-es évek elején nem is mondták el a páciensnek, hogy éppen haldoklik. Friss a változás és sokszor azt látom, hogy eszköztelenek a szülők, hiszen még csak most kezd kialakulni egy minta arra, hogyan lehet erről beszélni.”

Betegség, mint krízisállapot

Ha nincsenek tabuk, az azért is fontos, mert úgy könnyebben tudják mozgósítani a családok az erőforrásokat a megküzdésbe, ha esetleg sor kerül egy betegségre. A betegség pedig mindig egy krízisállapot. „Az érzelmi reakciók nemcsak a betegben, hanem az egész családban megjelennek. Már csak ezért sem célszerű eltitkolni ezt, hiszen a családnak megváltozik az érzelmi légköre és minél több tabu van, annál jobban szoronganak a gyerekek.”

Beszélni, de hogyan?

Az tehát világos, hogy beszélni kell még az olyan, felnőttek között is halkan odasúgott témákról, mint a rák. De hogyan? A pszichológus azt tanácsolja, hogy mindig az aktuális állapotot kommunikáljuk a gyerek életkorának megfelelően.

„Anya most beteg, kezeléseket fog kapni, hogy meggyógyuljon. Előfordulhat, hogy a kezelésektől fáradtabb leszek vagy rosszul érzem magamat, esetleg kihullik a hajam. Ez jelenleg egy ilyen élethelyzet, de mi ügyesen ezzel meg fogunk tudni küzdeni.” Ebbe a folyamatba be lehet vonni a gyerekeket, akár úgy, hogy az életkoruknak megfelelő feladatokkal segítsenek, hiszen a betegség tőlük is megkívánhat egy kicsit több önállóságot. Műtétek előtt, hosszabb kórházi benntartózkodás esetén mindig tájékoztassuk a gyerekeket. Ezt a mese nyelvén is megtehetjük. Tóth Kriszta Anyát megoperálták című könyve például tökéletes beszélgetésindító lehet.
„A műtétből való felépülést úgy is támogathatjuk, ha a gyerekek rajzolnak valami kedveset, amit anya bevihet a kórházba. Ez rengeteg erőt ad felnőttnek és kicsiknek egyaránt.” – teszi hozzá Ilona.

Tartani magunkat mindenáron?

Szülőként szeretnénk megkímélni a gyerekeket, hogy ne lássák a mi fájdalmunkat, betegségünket és ezért hajlamosak lehetünk erőn felül tartani magunkat. Esetleg félhetünk attól, hogy nem tudunk megfelelően jelen lenni. A szakértő szerint azonban a családi erőforrások mozgósítása ilyenkor épp azt jelenti, hogy lehet, hogy nem fogunk tudni szaladgálni a játszótéren a gyerekünkkel, de tudunk együtt mesét nézni vagy könyvet olvasni és örülni az együtt töltött időnek. Találunk megoldást arra, hogy kifejezzük az érzéseinket. Az otthonunk ugyanis az a tér, ahol biztonságban vagyunk, ahol levehetjük a parókát, ahol lehetünk rosszul és nem bűn sérülékenynek lenni. Ha ezt lekommunikáljuk a gyerekkel, azzal nemhogy terhelnénk őket, hanem épp ellenkezőleg, segítünk nekik a feldolgozásban.

Van, hogy szomorú a vég

Sajnos nem minden történet végződik happy enddel. Talán a legnehezebb az életvéggel szembesülni és felkészülni a búcsúzásra. Azonban, ha a gyerek része a folyamatnak és nincs eltitkolva előle az állapot, akkor ez sem fogja őt meglepetésként érni. Természetességgel lehet készülni az elválásra, ami így megelőzheti azt, hogy elakadjon vagy elhúzódjon a későbbiekben a gyász. „Akik tudatosabban készülnek a halálra, levelet, videóüzenetet vagy fényképalbumot hagyhatnak a gyerekeknek. Hangfelvételt, méltóságterápiás dokumentumot készíthetnek. Ami ott marad, őrzi az emléket, ha ő már nem lesz.” A szakértő szerint ugyanakkor az is fontos, hogy legyen egy szociális háló, ami megtartja a családot, hogy ne maradjanak egyedül.

Mikor kell a gyereket pszichológushoz vinni?

Az, hogy kell-e a gyereket pszichológushoz vinni, életkor és gyermekfüggő. Érdemes erről a pedagógusokkal együtt mérlegelni. Hiszen az óvónénik, tanárok látják, hogyan alakul a gyerek lelki világa, mit játszik, miről beszél és észreveszik, hogy hol az a pont, ahol be kell vonni egy szakembert. Ez már csak azért is lényeges, mert „kisiskolás gyerekeken sokszor nem látszik semmi, csak a jegyek romlanak. Fontos, hogy a tanárnéni értse, hogy mi történik a családban.” – hangsúlyozza a pszichológus.

A halálnak fájnia kell

Végül pedig nem feledkezhetünk meg arról a fontos tényről sem, hogy a halálnak fájnia kell. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt, hiszen ilyen a természete. Ettől értékes az élet.
„Ha nem fáj, hogy meghal valakim, aki fontos volt, akkor értéktelenné válik az élet. Arról is lehet beszélni, hogy teljesen rendben van, ha szomorú vagy, rosszalkodni van kedved, vagy dühös vagy és érthetetlen a világ. Ez oké. De az is, ha nem érzel ilyeneket. Attól még szerethetted azt, akit elveszítettél, mert elmész focizni vagy tudsz nevetni.” Nem biztos, hogy mindenkihez ugyanúgy és ugyanakkor érkezik meg az érzés. És ez több, mint oké.