Boldog család
Az apák valóban jobbak a dührohamok kezelésében?
„Érdekes, amikor apa itthon van, mintha kevesebb lenne a hiszti.” Sok családban elhangzik ez a mondat félig viccesen, félig komolyan. De vajon tényleg jobbak az apák a hiszti hárításában?
Vélhetően mindenki találkozott már boltban toporzékoló óvodással, játszótéren földön síró kisgyerekkel vagy vacsora közben asztalt csapkodó totyogóval. A hiszti látványos, hangos és sokszor zavarba ejtő. Az anyai közbeavatkozás ilyenkor szinte mindig ugyanaz: igyekszünk megnyugtatni, ölbe venni és érzelmileg megtartani a gyereket, esetleg erényesebben rászólunk, ha már semmi más nem segít. Ellenben, ha színre lép apa, akkor mintha minden hamarabb rendeződne és a gyerek is pikk-pakk összekapná magát.
Egy nagyszabású online felmérés is erre a következtetésre jutott, amelyben 1000 apát és 1000 anyát kérdeztek meg 0–4 éves gyermekeik viselkedéséről és a daccal való megküzdésről. Az apák valamivel nagyobb arányban érezték magukat hatékonynak a hiszti kezelésében, és a partnerek is enyhén feléjük billentették a mérleget. A 45% vs. 42%-os arány nem mutat nagy eltérést, mégis fontos jelzés arra vonatkozóan, hogy a szülői élmény különbözik.
Mi állhat a háttérben?
Az apai szerep kutatásának egyik meghatározó alakja, Michael E. Lamb évtizedek óta hangsúlyozza, hogy az apák nem „másodlagos gondozók”, hanem egyenértékű, de töltenek be a gyermek életében. Míg az anya gyakran az érzelmi megnyugtatásban, az azonnali reakciókban és a ko-regulációban erős, az apa másfajta jelenlétet hoz. Sokkal inkább stabil keretet ad, kevésbé avatkozik be azonnal, és lehetővé teszi, hogy a gyerek megtapasztalja az érzelmi hullámok elviselhetőségét. Egy olyan érzelemszabályozó modellt mutat, amelyben a gyerek megtapasztalja, hogy a stressz átvészelhető és az erős érzelmek nem pusztítanak el, hanem kezelhetők és túlélhetők.
