„Az apaság nem azt jelenti, hogy szemezgetünk a jó feladatok közül”

Szakmailag és magánemberként egyaránt elkötelezett híve a nők/anyák egyenjogúságának, és a férfiak/apák emancipációjának. Pszichológusként szakmai megközelítése központjában a család, mint rendszer és az egyén, mint ennek a rendszernek az egyik képviselője, mozgatórugója áll. Minden esetben törekszik a közvetlen, partneri és ítéletmentes kommunikációra, valamint az őszinteségre és a hitelességre.

Kell, hogy legyen apák napja?

Szerintem nem feltétlenül kell. Nekem az a bajom az apák napjával, hogy nem igazán tudom, hogy miről is szól. Arról, hogy ünnepeljük meg az apákat, abban, amit egyébként nem nagyon csinálnak? Kicsit olyan, mintha az ellenkezőjének kéne lennie az apák napjának, mint az anyák napjának. Az anyukák aznap szabaduljanak fel, és csináljanak, amit akarnak, és köszönjük meg nekik, hogy 364 napon keresztül ott vannak, és akkor egy napra hátradőlhetnek. Az apák napja pedig ennek az ellentettje, hogy legalább aznap legyenek a gyerekekkel. Szóval nem igazából tudom, hogy mi a lényege, mert azt mégsem kéne, hogy aznap ők dőlhessenek hátra, hiszen általában alapból is jóval kevesebbet vannak a gyerekeikkel, mint az anyukák. Arra jó, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy milyen jó apának lenni.

Manapság sokszor felmerül, hogy hogyan lehet az apaságot szexivé tenni. De miért kell, hogy az apaság szexi legyen?

Igen, van ilyen trend, gyakran hangzik el, hogy szexi-e apának lenni? Érdekes módon ez a kérdés az anyaság kapcsán nem merül fel soha. Az ilyen típusú kérdések csak akkor érvényesek, ha egy idő után hajlandóak vagyunk túljutni ezen a szinten, mert nem kell az apának szexinek lennie, mert átpelenkázni a gyereket, vagy meghallgatni őt, amikor ki van borulva, mert rossz jegyet kapott az iskolában, hogy bántotta valaki, az nem szexi, hanem felelős magatartás. Olyan felelős magatartás, amire a gyereknek szüksége van. Ezt nem trendivé kell tenni, a feleségemet se azért hallgatom meg, mert az jól hangzik, hanem azért, mert szeretem, mert fontos, hogy mi van vele, és támasza szeretnék lenni. És azt szeretném, ha ő is támasz lenne nekem, ha nekem valami bajom van.
Olyan, mintha az apaságnak sztereotip, kihangsúlyozott állomásai lennének csak. Van egyszer a szex része, aztán nagyjából kilenc hónappal később jön a köldökzsinór átvágása, ami már annyira természetes, hogy meg se kérdezzük egy apától. Aztán eleinte ott a fürdetés, majd később a foci. De közben is csomó minden történik, és közben is van rengeteg, szülői feladat. Mert szerintem nem apai és anyai, hanem szülői feladatok vannak, és ezekben az apa is jó, ha részt vesz.
Alapvetően a legtöbb gyerek érkezéséről lehet tudni, de ha esetleg nem is volt tervezve, akkor is van rá idő felkészülni. Mert nem az van, hogy van az anya, akinek ez az egész a kötelezettsége, az apa, aki pedig szemezget a jó feladatok közül. Figyelj, ne haragudj, pelenkázni nincs kedvem, fürdetni, minden másnap szívesen fürdetek, az anyukának meg mindent csinálnia kell. De miért az anyukának kell mindent csinálnia, csak azért, mert ő az, aki tud szoptatni? Ha jóhiszemű akarok lenni, akkor szívesen tekintek a Tegyük szexibbé az apaságot dologra egy folyamatként. Akkor ennek a folyamatnak ez az első, vagy inkább a nulladik állomása. Ha egy kicsit cinikusabb vagy kritikusabb vagyok, akkor azt mondom, hogy ez kontraproduktív. Ha a gyerek szempontját nézzük, ő nem azt mondja, hogy de jó, itt van az anyukám, aki itt van mindig, és van egy szexi apukám. A szülőségnek a 99 százaléka nem szexi, nem vagány. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz lenne, hanem azt, hogy nem csak ezek a szempontok vannak. Mondok egy példát: ha rosszkedvű a kisgyerekem, az ölembe veszem, és megvigasztalom. Ebben az égvilágon semmi szexi nincsen. Nem mérlegelek egy ilyen helyzetben, hogy ez szexi-e, vagy sem. Egyszerűen ha én vagyok ott, akkor nekem kell a helyzetben helyt állnom. És én szeretnék a helyzetben helyt állni.

Na, jó, de neked ez jó érzés volt, nem? Hogy meg tudod nyugtatni, és nem kell felhívni a feleségedet, hogy mondjon pár nyugtató gondolatot.

Rossz érzés volt, hogy rossz kedve van, de jó, hogy meg tudtam nyugtatni. De hát az apukája vagyok a gyereknek több mint kilenc éve, a másiknak meg tizenhárom éve, tehát nem akkor csöppenek bele az életébe, amikor rosszkedvű, és akkor sokkol, hogy Jézusom, csapadék jelent meg a szeme alatt, hát az micsoda? Ha nem volt hagyma reggelire, akkor mitől lehet? Egyébként nagyon sokszor jönnek ilyen kérdések, amikor előadást tartok, hogy ilyen és hasonló helyzetekben mit lehet csinálni. Nem tudom, mert nem voltam ott az azt megelőző években, hónapokban, ezért csak azt tudom mondani Apák napjára reflektálva, hogy legyen jelen az apuka. Nem azt mondanám, hogy amennyit csak tud, hanem minél többet. Legyen képben a gyerekét, illetően, legyen rá kíváncsi.

Mire hivatkoznak leggyakrabban az apukák, –leginkább magukat nyugtatva–, amikor beismerik, hogy nem töltenek elég időt a gyerekükkel?

A Kálmán nap című filmben van egy nagyon jó jelenet, amiben a férfi valami olyasmit mond, hogy „egy macskát se tanítasz meg ugatni. Miért mosogatnék, az karakteridegen.” Sokan azt gondolják, hogy ez nekik karakteridegen, vagy, hogy ez nem az ő feladatuk, ezt intézi az anyuka. És hát persze van az a tradicionális családszemlélet, ami nagyon sok család esetében érvényes, hogy a férfi a pénzkereső, és nő pedig csinálja a gyereknevelést.

Ami azért, elég kevés esetben állja meg a helyét!

Igen, kevés az olyan család, amelyik egy keresetből is meg tud élni. De ettől még nem mondanám, hogy ne működhetne jól egy tradicionális család, de azért pár észrevételem lenne. Az egyik az, hogy hogyan gondolkodunk az anyaságról. Úgy, mint egy naplementés, giccsbe hajló Disney-filmről, vagy úgy tekintünk rá, mint valami csodás, de azért elég fárasztó dologra, ahol nem csak egy dologra kell figyelni. Mert nemcsak az a feladat, hogy a gyerek jól legyen, és huszonnégy órában játszunk vele, hanem ott a háztartás egyben tartása, ami kőkemény meló, és az sem árt, ha az anyának van magára is valamennyi ideje. De sok helyen vannak idős, beteg rokonok is, akikről szintén gondoskodni kell. Ugyanakkor a fizetett munkahelyen dolgozni is kőkemény meló. Szóval mindkét szülő keményen dolgozik, és jó esetben a szülőségben, és a munkában is van öröm. Amikor a férfi hazaér a fizetett munkájából, akkor fellélegzik, és az lenne szerencsés, ha a nő pedig a nem fizetett munkájából lélegezhetne fel. Feltéve, ha együtt élnek, mert nagyon sok egyszülős, vagy mozaikcsalád létezik. Szeretünk csak a nukleáris családokra gondolni, hogy csak ők léteznek, de sajnos ez nem így van. Nem azt mondom, hogy kisebbségben vannak, de fontos megemlíteni, hogy van nagyjából 500 ezer gyerek, aki egyszülős családban él. Kérdés az is, hogy mi lesz akkor az anyával, amikor már kevesebb az anyai teendő.

Létezik olyan definíció, hogy jó apa?

Szerintem nem, mégpedig azért, mert nem teszek különbséget az apaság és az anyaság között. A gyerek se tesz. Természetesen van különbség, mert két külön ember, de nem a nemi szerv teszi a különbséget, hanem a személyiség. Ha az a kérdés, hogy van-e jó szülő, akkor arra tudok válaszolni, de az kimeríti ezt az interjút. De külön, hogy mitől lesz egy apa jó apa: attól lesz egy apa jó apa, ha szülőként tekint magára, és szülője szeretne lenni annak a gyereknek. Szerintem a legtöbb tevékenységet nem apaként csináljuk, hanem szülőként. Egészen addig jól működik az az elvárás, hogy az apa legyen határozott, az anya pedig lágy, megértő, amíg a gyerek ki nem szalad az úttestre, vagy bele nem akar nyúlni a konnektorba. Ilyen helyzetekben nem mondhatja, az anya, hogy várjuk meg apát, ő majd elmondja, hogy ne fuss át az úton, hanem ott és akkor kell nagyon határozottnak lennie az anyukának. Ha pedig az apuka van a gyerekkel, aki éppen gyengédségre vágyik, vagy nagyon összetört, akkor nem mondhatja azt az apuka, hogy figyelj, látom, hogy nem vagy jól, de én nem tudok ezzel mit csinálni. Akkor neki kell gyengédnek, lágynak, megértőnek, türelmesnek lenni. Egy nő is tud határozott lenni és egy férfi is tud érzelmes lenni. Azért azt nagyon fontos elmondani, hogy az érzelmek megélésében nincs különbség a férfiak és a nők között, az érzelmek kimutatásában, a kimutatási szabályokban annál inkább. De ezt a társadalom csinálja, és nem a nemi szerv. Pszichológiai tulajdonságokat nem nagyon határoz meg a kromoszóma, de én azt mondom, hogy ha meg is határozna, akkor is, ha a helyzet azt kívánja, akkor én a helyzethez fogok inkább alkalmazkodni, mint ahhoz, amire a nemem társadalmilag, vagy biológiailag, vagy magasrendű elképzelések szerint kötelez engem. Mert ha e szerint működnék, akkor az nagyon sokszor a gyereket hátrányba hozná.

Kihívás ma apának lenni?

Szerintem kihívás. De nemcsak apának, szülőnek lenni is kihívás. Azért, mert egyszerre vannak jelen a tradicionális szerepelvárások, és az új szerepelvárások, és a kettőnek egyszerre nagyon nehéz megfelelni.

Legyek is otthon, meg keressek is jól, legyek érzékeny és határozott, mutassam is ki az érzéseimet, de legyek megoldó, meg nyújtsak biztonságos támaszt, és még hosszan sorolhatnám, hogy miért nehéz. De azért ez nem érvényes a társadalom egészére. Ennél a magyar társadalom sokkal heterogénebb, szocioökonómiailag is, pszichológiailag is, képzettséget tekintve is, lakhelyet tekintve is, lehetőségeket tekintve is. Sok családnál azért ezek nem igazán merülnek fel, mert egyszerűen három műszak mellett sokszor csak az életben maradás merül fel. De mindenhol kihívás szülőnek lenni, mert ott van egy gyerek, akit etetni kell, akit biztonságban kell tudni, akit iskoláztatni kell, és az iszonyú kemény, bárhol is van az ember a társadalom bármelyik szegletében. Ahol pedig ellentmondásos kihívások vannak, ott még ez rá is tevődik.
Az elvárás, hogy a férfi legyen stabil, megbízható, de sok férfinak ez nagyon nehéz. Mert nem mutathatja ki az érzéseit, ami miatt sokszor nincs is érzelmi szókincse. Nagyon nehéz eljutni az érzésekig a férfiakkal, akár a praxisomat, akár a baráti körömet, akár saját magamat nézem. Hiszen a nemi szocializáció tudattalanul onnantól kezdve indul, hogy megtudjuk, milyen nemű lesz az a gyerek. Aztán a közoktatás erre még rá is erősít. Erre jó példa, hogy amikor a fiam óvódás lett, akkor a nemek arányának megfelelően rendezték be a csoportszobát. Mivel több volt a fiú, rengeteg dömper, tank és dinoszaurusz volt, a sarokban pedig egy kicsi játékkonyha. Miért nem lehetne már ezen a szinten is felesben? Mert nem kell annyi tank, serpenyő pedig minden háztartásban van. Vagy vegyük az oktatást, ami szintén erre hajaz, hiszen mit mondanak egy fiúnak? Ne itasd az egereket, ebcsont beforr, katonadolog, de ha egy lány sír, akkor megvigasztaljuk, támogatjuk. Szóval nagyon hamar, reflexszerűen elindul, hogy milyen játékokat, milyen megerősítéseket adunk, hogyan jutalmazzuk, vagy hogyan dicsérünk egy fiút, és hogyan egy lányt. Ezek tudattalan folyamatok, de nem azt mondom, hogy gendersemlegesen kell egy gyereket nevelni. Nem is lehet szerintem úgy. De gendertudatosan lehetne. Lehet egy fiúnak is azt mondani, hogy szép, és egy lánynak is, hogy de vagány! És egyébként is érdemes nem csak a gendersztereotip viselkedést megerősíteni.

Te milyen apa vagy?

Sokszor jó, sokszor ügyetlen, sokszor tudok alkalmazkodni a gyerekeimhez, sokszor nem, sokszor fáradt vagyok, de igyekszem jól csinálni, meg igyekszem illeszkedni hozzájuk. De hát én se vagyok mindig jó, azt az elvárást régen elengedtem, hogy tökéletes legyek. De azt is, hogy a gyerekeim tökéletesek legyenek, mert ők sem azok.

Melyik volt nehezebb?

A gyerekeket volt nehezebb. De az nem hibájuk, hogy nem tökéletesek, mert nincs olyan, hogy tökéletes. Én nagyon önkritikus és önmarcangoló apa vagyok, ezt igyekszem nem előttük, és nem nekik mutatni, de azért átlátnak a szitán. A visszajelzéseik sokat jelentenek, és azok alapján azt látom, hogy alapvetően jól vannak. Fontos, hogy az egészet a feleségemmel együtt csináljuk, akivel sokszor erősítjük, sokszor kiegészítjük egymást, sokszor pedig átsegítjük a másikat a nehézségein. Tudom, hogy mi az, ami neki jobban megy, és akkor én nem kellek oda, vagy, hogy mi az, ami neki nehezebb, amikor meg én kellek. A kiegyenlített párkapcsolat híve vagyok, de szerencsénk is van, mert olyan a munkánk, hogy sokat tudunk a gyerekeinkkel lenni, és ez egy nagy kincs. Nekik persze ez a természetes. Amit nagyon szeretek, hogy a gyerekeink sokat mesélnek arról, hogy mi van velük az iskolában, mi történik velük. Mert azt nagyon sok szülőnél látom, hogy nem tudnak a gyerekeikről. Mi se tudunk mindent természetesen, meg nekik is vannak olyan dolgaik, amiket nem mondanak el, ami teljesen rendben van, de például ez egy jó visszaigazolás arról, hogy valamit jól csinálhatunk, mert bíznak bennünk.

Ti tartjátok az apák napját?

Azt hiszem, tartjuk. De nem gondolom, hogy többet kéne teljesítenem azon a napon, és nem vágyom ajándékra. Anyák napján sem csinálunk nagy felhajtást, van virág, de nem megy a feleségem wellnessbe, vagy ilyesmi, úgy vagyunk együtt akkor is, mint máskor. Jól esik, ha a gyerekek készítenek valamit, de inkább a gesztus az, amit értékelek. Szerintem az fontos, hogy egy gyerek megtanuljon adni, a gesztus, a figyelem a fontos. Hogy odafigyelünk a másikra.