"Egy sportos, fitt, egészséges, életerős ember sokkal jobban teljesít az élet minden területén"

Számszerűen hány sportág mutatkozik be egy ilyen rendezvényen?

Magyarországon a kisebb szakágakkal együtt kb. 180 sportág van, ezekből 110 kipróbálható egy Nagy Sportágválasztó rendezvényen.

Háromgyerekes apa vagy, és nyilván nálatok a sport nem volt kérdés. De mi alapján választottak sportágat a lányaid?

Az életkor, és a szülői szándék mellett van még egy fontos, és sok helyen döntő szempont: a földrajzi távolság. Mi is ez alapján választottunk először, a hozzánk nagyon közel lévő dzsúdó teremben kezdtek a lányaim sportolni, ahova jártak ovis- és iskolatársaik, és ismertük a mestert is. Én azt kértem tőlük, hogy ne a vízilabda legyen, azt már eléggé kimaxoltuk családi szinten. A dzsúdóban nagyon tetszett a japán fegyelmezettség, az alázat, a tisztelet, ez emberileg mind nagyon sokat ad. Plusz megtanulnak esni, állóképességük lesz, meg tudják védeni magukat, ez nekem szimpatikus volt. Aztán később bejött a lányos énjük miatt a tánc, párhuzamosan csinálták a kettőt heti 2-3 alkalommal, de amikor nagyobbak lettek akkor úgy ítélték meg, hogy ha ezen a szinten maradnak, akkor egyikből sem lesznek jók. Ahhoz viszont elég nagy életmódváltás kellett volna, hogy valamelyik sportágba komolyabban beleálljanak, ezért elém álltak, hogy kipróbálnák a vízilabdát.

Ne mondd, hogy teljesen meg voltál lepve!

Az első reakcióm az volt, hogy "na, ne, légyszi ne"! Ajánlottam nekik más labdasportágakat, de ők győztek. Nagyon megszerették és életmódjukká vált a meccs, az edzés, a csapat, a problémák, az örömök. Bejött nekik a váltás, amit ők kértek. Ez is egy jó tapasztalat volt nekem, hogy egy 8-10 éves gyerek meg tudja fogalmazni, ha mást szeretne. Olyan különbözőek a sportágak, emiatt bizonyos köröket már hamar le lehet szűkíteni: víz, szárazföld, csapat, egyéni, kontakt, több szellemi, több fizikai, olimpiai vagy nem, annyi minden van, ami különbséget tesz. És ugye az anyagi lehetőségek is befolyásolják, hiszen vannak nagyon drága sportágak, de vannak egészen kedvezőek is, amik könnyebben beilleszthetők egy családi költségvetésbe. De előfordulhat, hogy valaki direkt olyan sportot választ, amit csak 200-an csinálnak az országban, mert ez az, ami motiválja.

Mivel lehet a motivációt fenntartani, hiszen az eredmények, a sikerélmény, ami hajtóerő lehet, nem feltétlenül jönnek azonnal?

A háromszög borzasztóan fontos ebben a képletben: a gyermek elhivatottsága, ha kialakult benne, hogy az adott sportág őt érdekli, az edző, aki komolyan tudja egyengetni, és akinek felelőssége és feladata is, hogy a gyermek szeresse azt a sportágat. Kiskorban ez nagyon fontos, kell a kötődés, és egy jó edző akár az apa, vagy anya szerepig is fel tud emelkedni, és természetesen szükséges a szülői segítség. Az a háttér, áldozatvállalás, pozitív energiák, amivel viszik a gyereket az edzésre, csinálják hajnalban a szendvicset, nem okoskodnak az edzőnek, ha van véleményük maximum kulturáltan elmondják, de nem teszik tönkre az egész munkát. És nagyon fontos, hogy ehhez a háromszöghöz jönnek még a barátok, az iskolai közeg. Bármilyen furcsa, nagyon sokszor a negatív motiváció visz előre. Nekem konkrétan a tanáraim nagyon sokat segítettek azzal, hogy folyamatosan mondták, hogy erős iskolába járok, gondoljam át ezt a vízilabdát. Persze, hogy átgondolom, mindennap 4-től olimpiai bajnok akarok lenni, 4-ig meg diák, aki az osztálytársaival érzi jól magát. Bár ez negatív motiváció volt, rám ösztönzően hatott. De van, akit ez le tud törni. Mondjuk, aki hagyja magát, hogy egy tanár lebeszélje, annak nem biztos, hogy erős volt a kötődése ahhoz a sportághoz. Az élet a munkában, hivatásban, sportban, művészetben arról is szól, hogy mennyire tudok alkalmazkodni, mennyire tudok tűrni, az elkötelezettségem miatt hány akadályt tudok leküzdeni. Ötöt, tízet, százat?

Te hányat küzdöttél le?

Szerencsére úgy alakult, hogy megtaláltam a vízilabdát, és bármit leküzdöttem érte. Edzettem gipszelt lábbal, az orvosi javaslatnál két héttel korábban már vízben voltam, gipszelt kézzel úsztam, és zavart, hogy lemaradok egy kicsit a többiektől, de küzdöttem akkor is.

Miért a vízilabdát választottad?

Vízszerető kisfiú voltam, és egyszer beleestem a Kis-Dunába. Anyukám nem tudott úszni, a hajamnál fogva húzott ki, így megmenekültem. Akkor elhatározták, hogy legalább alapszinten meg kell tanulnom úszni. A másodunokatestvérem járt vízilabda előkészítőbe, és amikor már az úszás ment, elmentem vele, és egyből beleszerettem. A magas, balkezes, szorgalmas, tisztelettudó, fegyelmezett fiú elég hamar elindult felfelé.

Hány éves voltál akkor?

A kisvizes előkészítőbe 7 éves koromban jártam, 8,5 évesen játszottam az első meccsemet.

Mikor fordult át benned, hogy ez már többről szól, minthogy egy vízből se keljen kimenteni?

8,5 évesen. Annyira belekerültem a mai kifejezéssel élve, a flowba, hogy abban a pillanatban az volt a legfontosabb az életemben, hogy éppen hol tartok. Vékony kissrác voltam, szinte a sapka tartott fenn a víz felszínén, és semmi más nem érdekelt, mint a következő edzés, a következő meccs. Sokszor volt bennem a nagyok között szorongás, félelem, pánik, hogy be kell állnom, és meg kell állnom a helyemet, de ez mindig vitt előre. Olyan volt, mintha nem egy ember húzott volna a kútból, hanem húsz. Nekem az első labdaérintéstől kezdve nem volt kérdés, hogy ez az életem része.

A tágabb ismeretségi körömben két szülőtípus van, az egyik, aki nem szán időt, energiát a gyereke sportolására, mert majd jár az iskolában, a másik pedig, aki már két évesen olimpiai bajnoknak szeretné nevelni.

Manapság nagyon fel van gyorsulva a világ, és a gyerekeket rengeteg inger éri. És ma már nem csak a sport az egyetlen szórakozás, kikapcsolódás, mint 30-40 évvel ezelőtt, amikor a sport az egyik fő kiugrási lehetőség is volt. Valóban sokszor nehéz a szülőkkel, ahogy a gyerekek sem, ők sem egyformák. Van a klasszikus, könyvekben taglalt szülő, aki a saját meg nem élt sikereit próbálja átvinni a gyereken keresztül, és észre sem veszi, hogy ezzel veszi el a kedvét az egésztől. A sport, bár sokszor tűnik küzdelmesnek, örömforrás is kell, hogy legyen. Nem lehet összehasonlítani a különböző korszakokat, de azt gondolom, mi szerencsések voltunk, hogy a mi időnkben nem volt számítógép és mobiltelefon. És ezek nem befolyásoltak, ha valami tényleg érdekelt, abban volt lehetőségünk és esélyünk kibontakozni. Elképesztő különbségek vannak a generációk között, és ezt a mai 30-40-50-es szülőknek meg kell érteni. Én felnézek arra a srácra, aki nem ért el nagy eredményt az életben, de tudja az irányait, tudja a fókuszait, tudja kezelni valamennyire az életét, hogy mikor kell tanulnia, mikor sportolnia, mikor kell pihennie, mert óriási teher van rajtuk. Óriási csatazajban élnek, nagyon nehéz a dolguk. Abból a szempontból könnyű nekik, hogy van mit enni, többen rendszeresen járnak nyaralni, síelni, de hogy tudnak-e arra figyelni, ami a dolguk, az már nem egyszerű. Sok a zaj, a reklám, csalók, chat, álhírek... stb., amit szinte mi már nem is értünk. 4 évestől 80 éves korig kapcsolatban vagyok rengeteg emberrel, olimpikontól kezdve a lelkes kis úszókig, akik vízilabdázni szeretnének, és próbálom tartani a lépést a korral, miközben egy hagyománytisztelő, történelmet, sportágamat nagyon szerető ember vagyok, de látom, hogy nem lehet megragadni, haladni kell a korral. Annyira fel van gyorsulva a világ, már önmagában az feladat, hogy egy sportágban tartsuk a gyereket. De nem tudok szebben fogalmazni, a sport és a tanulás elkerülhetetlen az életben. Sokszor nem szerencsés a szülői minta, hiszen a felmérések szerint Magyarországon tízből hét felnőtt férfi nem sportol, ami ijesztő! Ezért is igyekszünk mind a Nagy Sportágválasztóban, mind a vízilabdasportban jó példát mutatni, és a sportra ösztönözni.

A Nagy Sportágválasztó egy nagyon szuper családi program, de milyenek a visszajelzések, van értelme csinálni?

Igen, nagyon! Van, olyan család ahol 4 gyerek van, és mindegyiket elhozták 5 évesen, és azóta sportolnak. Van, aki kiskamaszként jött el a sportágválasztóra 2008 környékén, ma pedig már szülő, és ő hozza a gyerekét. Több ilyen is van, és ez nagyon jó érzés. Sok pozitív történet van, és dolgozunk azon, hogy a mérhetőséget, visszajelzéseket jobban tudjuk követni, ami nehéz, hiszen ez egy ingyenes rendezvény.

Meddig lehet, vagy érdemes a gyereket egy sportágban tartani? Mennyi idő alatt dől el, hogy az az ő sportja, vagy nem érdemes erőltetni?

Két sport beleférhet egyszerre párhuzamosan, van, akinél három is, de az heti 1, maximum 2, edzést jelent, vagyis le fog maradni azokhoz képest, akik komolyan veszik. Ettől pedig elveszti a motivációját, és nem lesz sikerélménye sem. Több sarokpont van, például az első pár hónap. Ha 3-6 hónap alatt nem szereti meg annyira, hogy a szívesen megy, akkor nem az lesz az ő sportága. Fontos az iskolaváltások időszaka is, amikor új és több feladat jön, esetleg nő a földrajzi távolság. Ebben az élethelyzetben sokszor nem is a gyerek, hanem a szülő ijed meg, hogy nehéz lesz, nem fogja bírni. Ilyenkor szoktam kérdezni, hogy milyen nehéz lesz? Vannak olimpikonok, akik az edzés és versenyek mellett orvosit, jogot, vagy közgázt végeztek, az olimpián is tanultak a két mérkőzés között, ehhez képest egy utánpótlássportban heti 3-4 alkalommal edzeni és megcsinálni a leckét szerintem nem üti egymást. A legerősebb lemorzsolódás pedig az érettségi, a felvételi környékén van, amikor az intenzív edzéseket sokan nem tudják vállalni.

Ahogy említetted a sport pár évtizede kiugrási lehetőség is volt. Ma már nem tud az lenni egy fiatalnak?

Nagyon fontos, hogy milyen modellt tud adni egy sportág. Az érettségi környékén nemcsak a feladatok sokasodnak, hanem addig már megtörténik a kiválasztódás is, hogy ki az, aki tehetséges, szorgalmas, akinek mindenképpen érdemes lenne folytatnia. Az általam vezetett MATE-GEAC-MSA, a gödöllői fiú vízilabda szakosztály az egyetemmel, a MATE-val közösen egy életpályamodellt hozott létre, hogy már az általános iskolában is lássa egy gyerek, hogy van értelme a kettő tevékenységet összehangolni. A gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskolában sportosztályunk, a Török Ignác gimnáziumban ösztöndíjprogramunk van, ami segíti a sportolók felkészítését, ezek mind elengedhetetlenek a jövő tekintetében. Férfi vízilabdában 16 egyetemi csapat van, ami egy bajnokságnyi csapat, tehát van több mint 200 fiatal, akik egyetemre járnak és aktívan vízilabdáznak.

Van olyan sportág, amiről nem lehet lecsúszni? Vagyis, ha valaki kisgyerekként akár a földrajzi távolság, akár az anyagi korlátok miatt nem járhatott rendszeresen sportolni, bekapcsolódhat később?

Ma már szinte minden sportágba be lehet kapcsolódni alacsonyabb, vagy szabadidősport szinten. Futni, kosarazni, focizni, vízilabdázni, vívni több szinten is lehet, ezeket később is érdemes elkezdeni. És vannak olyan sportágak, amit nem is lehet, vagy nem is érdemes korán kezdeni. Például ha valakinek 15 évesen jut eszébe, hogy kipróbálná a sportlövészetet, nem lesz lemaradva, de kiváló sport a darts is. Amitől nem lesz senki izompacsirta, de segít a koncentrációban, ami kell a tanuláshoz, a munkához, a kognitív képességekhez. Minden sportág ad valamit, és sokkal jobb későn, mint egyáltalán nem elkezdeni, vagy nem csinálni!

Neked mit jelent a sport?

Tudom, hogy a sport csak egy apró szelete az életnek, hogy nem ettől mozog a föld, és nem ettől működik egy társadalom. De aki nem sport beállítottságú, esetleg lenézi, vagy sokadlagosnak tartja, az nem gondol bele a legalapvetőbb dolgokba, hogy a szellemünk és a testünk vagyunk mi magunk. Egy sportos, fitt, egészséges, életerős ember sokkal jobban teljesít az élet minden területén, ez teljesen egyértelmű. Ahogy a gépeket, az autókat ápolni és karbantartani kell a megfelelő működéshez, úgy a testünket is. Nekem a sport, az életem. Az életrajzi könyvem címe Életem a játék, mert ez egy játék, de ez az életem. Ha felsorolom a csapatsportágak előnyeit, akkor az életről fogok beszélni. Amivel kapcsolatban vállalatvezetők, tanárok, egyetemi oktatók és sportemberek kérnek tőlem tanácsot. Nem azért, mert nagyon okos vagyok, hanem mert megtanított az élet a sport által úgy együttműködni, úgy létezni, hogy önmagam is legyek, ne veszítsem el az identitásomat, és együtt létezzek másokkal egy közösségben. Ha valaki azt mondja nekem 12 éves koromban, hogy sikeres leszek, 3 településnek leszek a díszpolgára, kapok 7 kitüntetést, készül rólunk 10 könyv, egy nézettségi rekordokat döntő dokumentumfilm, akkor fel sem fogtam volna, hogy ezek mit jelentenek. Most meg ez a valóság, a múltam, az életem egy része.

Mennyit vízilabdázol manapság?

Heti 6-7 napon. De nem én játszok, az agyam. Szakosztályvezető vagyok, vízilabdás apuka vagyok, szurkoló vagyok, és heti szinten vízbe is beugrok, az egyéb mozgások mellett. Természetesen ez már nem ugyanaz a meccs flow, mint régen, de maga a játék, a mozdulatok, a trükkök, a kivitelezések, a technikai dolgok visznek magukkal ugyanúgy ma is.