Emberkísérlet: 30 nap, 30 felturbózott selfie

Majd amint betöltött a feltupírozott kép, elárasztott valamiféle eufória. Szépnek, nőiesnek éreztem magam, mint még soha, és ahogy teltek a napok, felépítettem magamban egy egészen fals önképet, ami elbűvölt. A rabjává váltam. 

Facetune-tól a plasztikai sebészig

Nagyon erős társadalmi nyomás van rajtunk azzal kapcsolatban, hogy jobban nézzünk ki. Kutatások százai bizonyítják, hogy az, aki megfelel az aktuális szépségideálnak, előnyhöz jut, nemcsak a magánéletében, de a munka világában is. Nem csoda, hogy ha a valóságban nem is felelünk meg ennek az ideálnak, legalább az online térben megpróbáljuk a szebbik - nem is létező - arcunkat mutatni.

A gond csak az, amit a JAMA Plasztikai Sebészet című amerikai orvosi folyóiratban 2018-ban megjelent cikk is hangsúlyoz, hogy a szűrővel ellátott képek „elmoshatják a valóság és a fantázia határát”. Nem túl egészséges újra és újra szembesülni a szakadékkal, ami a valódi éned és az „ideális” éned között tátong, különösen akkor, ha nem simulsz bele a nagy szépségmárkák által közvetített normába. Ennek tükrében talán nem meglepő, hogy a gyakori képmanipulálás után egyenes út vezet a plasztikai sebészek rendelőiig, ahol a fotóinkat felmutatva definiáltabb arcélet, piszébb orrot, nagyobb szájat és szemet varázsoltatnak maguknak zömében a nők, és jellemzően egyre fiatalabb korban.

Szépek vs. csúfok

De vissza a kísérlethez. Ahogy észleltem magamon a változást, egyre mélyebben együtt tudtam érezni azokkal a fiatalokkal, akiknek épp alakulóban van az énképük, és akik javarészt a social media térből várják a visszacsatolást. Láttam magam előtt, ahogy feltöltenek egy tökéletesre maszkírozott selfiet, amire ömlenek a like-ok, végül a fiatal már másra sem tud gondolni, csak arra, hogy ez a cseppet sem valós énképe az elfogadott, ez a norma, ezért szeretik. 

A Netflixen ekkoriban találtam rá a Csúfok című filmre, ami egy disztópikus világban játszódik, ahol egy fiatal lány éppen a kötelező plasztikai sebészeti beavatkozására vár. A filmbeli világ tudósai szerint ugyanis csakis akkor hidalhatók át a társadalmi egyenlőtlenségek, ha mindenki saját maga Insta-kompatibilis másává válik. (Az már csak hab a tortán, hogy a beavatkozás után üresfejű gépekként működnek tovább a delikvensek, de ezt az ajtót most nem nyitom ki.) A filmet egyébként roppant károsnak találtam, ugyanis azt állítani a főszerpelőt alakító Joey King csúf, elég erős túlzás és rossz üzenet a mozit néző fiataloknak. 

Törések 

„Az AI alapú képmanipuláló appok veszélye abban áll - mondja Németh Bianka, pszichológus -, ha túl sokat használjuk, egy idő után az identitásunk berepedezik, vagy ha drasztikusak akarunk lenni, megtörik. Egy olyan énképpel fogunk azonosulni, amelyet mesterségesen alakítottunk ki magunknak, a tükörben látott valónk pedig furcsán idegennek tűnik majd. Ez hosszú távon erodálja a magabiztosságunkat, súlyos esetben elszigetelődünk és akár komolyabb depresszió is kialakulhat.” Sőt, a képeink gyakori manipulálása testdiszmorfiás zavarhoz (BDD) is vezethet, ami egy súlyos mentális állapot, amelyben az ember megszállottan foglalkozik a megjelenésében észlelt hibákkal. „Persze lehetnek olyanok, akik különösebb rossz érzés nélkül tudják használni ezeket az appokat. De azok számára, akik bizonytalansággal küzdenek a megjelenésükkel kapcsolatban, az általuk hibának vélt dolog digitális korrigálása pillanatnyi megkönnyebbülést hozhat a szorongásukra, ez pedig végzetes lehet.” Az elmúlt években több kutatás is foglalkozott a témával és mind a fenti állításokat erősítette.

Magányra ítéljük önmagunkat

A pszichológus szerint a jelenség egyik legrosszabb következménye, hogy „ez a kreált énkép sokakhoz eljut a social media platformokon keresztül, és egy személyes találkozó során az ismerőseink esetleg szóvá teszik a valós és az online énünk között tapasztalt különbséget. Hosszú távon odáig fajulhat a dolog, hogy elszigetelődünk, bezárunk, nem keressük a személyes kapcsolódásokat. Ezzel párhuzamosan a valóságunk nagyon beszűkül, elmagányosodhatunk, az identitásunk egyre inkább torzul, ahogy építjük magunkban ezt a hamis illúziót, az online módosított éneképünket." 

Az egyediségben rejlő erő

Nem akarom az ördögöt a falra festeni, hiszen ha időben kapcsolunk, visszafordíthatjuk a folyamatot, és újra megtalálhatjuk az egyediségünkben lévő szépséget. „Ha változtatni akarunk töröljük nemcsak az applikációt, de azokat a képeket is, ahol nem önmagunk vagyunk - mondja Németh Bianka. Ezután jöhet egy klassz gyakorlat, a fenti ellentétje: kezdjünk egy hónapig minden egyes napot azzal, hogy 2-3 percig megfigyeljük magunkat a tükörben. Elsőre kellemetlen lesz, hiszen csak a hibákra tudunk koncentrálni, de aztán elkezdjük meglátni magunkban az apró szépségeket, amiktől egyediek és különlegesek vagyunk. Kitartó munkával vissza tudjuk építeni az egészséges önképet." Nem állítom, hogy a 30 napos kísérletet telejsen kihevertem, sőt, azt sem, hogy könnyű volt a cikk megírása után megszabadulni a fenti módosított selfie-ktől, de haladok. Minden nappal közelebb jutok ahhoz, hogy újra szeressem a kissé pufi arcú, egyáltalán nem szimmetrikus valómat.