Friss Hús után, röviden a rövidfilmekről és a filmválasztásról szülőként

Ha a mostani rövidfilm felhozatalt nézem a streaming oldalakon, kissé bánom, hogy gyerekként meséket csak a vasárnapi Walt Disney-ben néztem főleg. Valljuk be, hogy a kábeltévé megjelenéséig ez egyáltalán nem volt annyira egyedülálló, sokunk közös traumája a Kacsamesék megszakítása, amit nem ismételtek meg utána – máig sem értem, miért.  És hiába imádtam őszinte lelkesedéssel az öcsémmel együtt a Walt Disney minden percét és harcoltam ki, hogy vegyük fel az egészet, hogy később visszanézhessem, a Gumimacik vagy a Balu kapitány részei inkább sorozatként épültek fel. A különböző kalandok ellenére valójában egymáshoz kapcsolódtak, akár le is darálhattam volna őket egymás után, ha megengedték volna, hogy olyan sokat a tévé előtt üljek. Nem egyedülálló történetként láttam őket. 

Sokkal később, huszonévesen kezdtem el animációs filmeket nézni, főleg rövidfilmeket, sok bábosat, vizuálisan absztraktabbat. A Fehérlófia volt egy ideig az elalvós mesém, pedig az nem is rövid. De miért is fontos a hossz? A gyerekek figyelme nagyon érdekes terület, amit sok bábszínházi előadás vagy tanóra tesz próbára. Kibír-e egy hatéves gyerek egy negyvenöt perces órát? Egy másfél órás bábelőadást? Hogyan ül vissza egy szünet után? Bábszínházban dolgozó dramaturgként nagyon szerettem figyelni a gyerekeket a bemutatókon. Mikor kezdenek el beszélni? Az előadás érdekli őket vagy inkább unatkoznak? A pedagógusok sokszor elhallgattatták őket, pedig én szerettem, ha megbeszélték az előadást közben. Az egyik legjobb visszajelzés. De ahogy egy negyvenöt perces előadás lehet hosszú, úgy veszhetnek el egy órás filmben is. 

Ezért kellenek a rövidfilmek, amik sokszor sűrítve, vizuálisan absztrahálva juttatnak el hozzájuk a történeteket. A mesék világában amúgy sincs mindig lehetőség egész estés rajzfilmekre. És ez talán nem is baj, ha valamivel, talán tényleg rövidfilmekkel érdemes kezdeni a mozgókép megismertetését. Itt nincsenek felesleges percek, ezt érzik az alkotók is. A ritmus az úr, ami a legnagyobb ismertetője a jó művészi alkotásoknak. Ha ritmus van, akkor minden van. 

Ráadásul ez mind magában is foglalhatja ezeket, a bábszínházhoz hasonlóan. Költészet és képek. Zeneiség és vizualitás.  A jó rövidfilm pedig segíthet megragadni a történetek esszenciáját, egy sűrített valóságot, amiben az életünk apróbb kis szegmenseit felnagyítva egy nagyobb képet kaphatunk. Metró utazásra hív, de messzebb visz a Deák térnél. Nagyon várom már a pillanatot, amikor megmutathatom Linának az első rajzfilmjét. Komoly felelősségként élem meg, hogy amit együtt nézni fogunk, az minőségi film lesz és nem háttérzaj, amire vacsorázunk. Hogy a mozi neki is ünnep legyen, mint nekem. Hogy a képernyő ne ellenség legyen, hanem olyan barát, akivel nem minden nap találkozunk, de tudunk örülni neki, és a közösen töltött percek fontosak. Még nem tudom, melyik lesz az első mese, kicsit várok ezzel a nagy döntéssel. Addig is bekapcsolom magamnak esténként elalvás előtt a Love, Death & Robots valamelyik részét. Már nem félek, hogy nem fogom tudni befejezni, ezt még az alváshiányos anyuka-szervezetem is kibírja.

A hazai rövidfilmes felhozatalhoz érdemes felkeresni a Cinego kínálatát, ahol magyar és nemzetközi fesztiválsikerek, valamint animációs rövidfilmek is elérhetők. A magyar alkotásokért pedig látogassatok el a Filmio oldalára is.

Szerző: Tóth Réka Ágnes
Nyitókép: Albert Alianna