Geolokációs veszélyek: tényleg túl sokat osztunk meg arról, merre járunk?

Bevallom, én sem vagyok teljesen „ártatlan” ebben a témában. Előfordul, hogy kirakom az Instagram Story-ba, merre járok a hétvégén. Az is előfordul, hogy a Lokátor applikáción nézem meg, elindult-e már hozzám a barátnőm, és mennyire kell kapkodnom a készülődéssel. Ezek teljesen hétköznapi, sőt praktikus helyzetek. Mégis, néha elgondolkodom rajta – úgy, hogy egyáltalán nem tartom magam notórius helyzetmegosztónak –, mennyire könnyedén kezeljük azt, hogy tulajdonképpen mennyi mindent árulunk el a tartózkodási helyünkről. Sokszor ráadásul valós időben. Vajon ezzel önként és szinte észrevétlenül lemondva a privát szféránk egy részéről? Mert *spoiler* ma már nem kell GPS-koordináta ahhoz, hogy valaki beazonosítsa, merre járunk.

A kérdés egyre aktuálisabb. A közösségi platformok folyamatosan fejlesztik a helymegosztással kapcsolatos funkciókat – elég csak arra gondolni, hogy 2025 augusztusában az Instagramon is elérhető vált a „Térkép”, amelyen megtekinthetjük, hogy az ismerőseink honnan jelentkeztek be az elmúlt 24 órában. Miért volt szükség erre az update-re? Mert a felhasználók szeretik őket, igényt tartanak rá: egyszerűbb találkozni, könnyebb megmutatni, hogy merre járunk, és az online jelenlétünk is „élőbbnek” tűnik. De miközben a technológia kényelmesebbé teszi az életünket, felmerül a kérdés: mennyire gondoljuk át a következményeket?

A geolokációs veszélyekről Kotroczó Dóra kiberbiztonsági szakértővel beszélgettünk.

Azt hiszem először fontos lenne tisztázni, hogy mit jelent a geolokáció és a geotagging (vagy geotagelés), mert a két fogalom gyakran összemosódik, miközben nem ugyanazt jelentik.

K.D.: A geolokáció alapvetően azt jelenti, hogy egy alkalmazás vagy szolgáltatás meghatározza és megosztja a tartózkodási helyünket. Ilyen például, amikor a Snapchaten vagy az iPhone Lokátor applikációjában élőben megosztjuk a lokációnkat barátainkkal, családtagjainkkal. Ezeket a funkciókat a legtöbben teljesen praktikus okokból használják: könnyebb megtalálni egymást, egyszerűbb követni, hogy valaki biztonságban hazaért-e egy buli után, vagy hogy mennyit késik még a találkozóról. A geotagging – vagy geotagelés – ennél valamivel specifikusabb fogalom: ilyenkor egy képhez, videóhoz vagy poszthoz kapcsolódik helyinformáció. Régebben ez sokszor automatikusan bekerült a fotók metaadataiba is, ma azonban a legtöbb nagy közösségi platform – például az Instagram vagy a Facebook – ezeket az érzékeny metaadatokat feltöltéskor eltávolítja. Ez elsőre megnyugtatóan hangozhat, de a helyzet ennél bonyolultabb. Viszont ez inkább adatvédelmi kérdéseket vet fel, ami szerintem egy teljesen külön téma.

Ha a fiatalokra leselkedő veszélyeket nézzük, akkor nem a szó szoros értelmében vett geotagging miatt aggódnék, hanem a képeken árulkodó és beazonosítható jelek, amiket mindennapi veszélynek mondanék. Mert az online jelenlétünknek nagyon is lehetnek offline következményei: minél többet osztunk meg magunkról az interneten, annál könnyebb az online stalkerek (zaklatók, kukkolók) dolga. A megosztott képek szinte legapróbb részletéből meg lehet mondani, hogy hol tartózkodunk. Nemcsak a metaadatok, a beleivódott információk alapján – amiket jó eséllyel eltávolít a social media alkalmazás –, hanem vannak olyan fejlett képfelismerő funkciók, amik felismerik a helyszínt.

Ráadásul az interneten számos olyan közösség és tartalomgyártó létezik, akik kizárólag képek alapján próbálják kitalálni, hol készült egy fotó – elég csak a GeoGuessr-jelenségre vagy az OSINT (open-source intelligence) közösségekre gondolni. Egy utcatábla, egy kirakat tükröződése vagy akár egy épület árnyéka is árulkodó lehet. A TikTokon és YouTube-on külön műfajjá váltak azok a videók, amelyekben emberek néhány másodperc alatt próbálják beazonosítani egy fotó készítési helyét.

K.D.: Pontosan. Rengeteg alkalmazás és könnyen elsajátítható technikák léteznek, amik segítik a földrajzi hely beazonosítását. Például akár a Nap dőlési szögéből is meg lehet állapítani egy egészen pontos és konkrét helyszínt. Szerintem azt mindenképp észben kell tartani, hogy akik igazán belelendülnek ebbe, ők néhány másodperc vagy perc alatt meg tudják mondani a legártatlanabbnak tűnő képből is, hogy az hol készült.

Ráadásul gyakran kialakul a fiatalokban egy hamis biztonságérzet, hiszen általában olyan embereknek engedélyezik a követést, akik a barátaik, akiket ismernek. Azt gondolják, hogy „mi baj lehet, ha az ismerőseimmel megosztom?”. Itt nagyon fontos kiemelni azt, hogy például a szexuális bűnelkövetők körülbelül 80 százaléka – de egyes statisztikák szerint még magasabb ez az arány – a fiatal által ismert személy. Emellett bármikor, bármelyik ismerősünk profilját feltörhetik és használhatják arra, hogy információkat szerezzenek, visszaéljenek a másik személybe vetett bizalmukkal.

Arra még nagyon kíváncsi lennék, hogy ez inkább a fiatalokat érinti vagy az idősebb korosztály ugyanolyan veszélynek van kitéve, csak például más platformokon? Illetve a fiataloknál kell különbséget tennünk a nemek kapcsán?

K.D.: Ebben a témában nem szeretnék különbséget tenni a fiúk és lányok között. A felnőttek körében pedig abszolút jelen van ez a veszély. Gyakran a korábban már említett „becsekkolok a Facebookon” miatt, illetve náluk is elég nagy százalékban jellemző, hogy képeket osztanak meg és abból azonosítható be, hogy hol vannak (sokszor valós időben). A felnőtt korosztálynál klasszikus az az eset is, hogy szülők, nagyszülők kirakják, hogy éppen nyaralnak, éppen iszogatják a koktélt a tengerparton – ami igencsak megnöveli a betörések kockázatát. Nyilván a gyerekek képei alapján is vissza lehet vezetni a családi házra, de egy felnőtt „éppen nyaralunk” fotója hamarabb buzdít egy bűnözőt a betörésre. Szóval a különböző korosztályokra másfajta veszélyek jellemzőek. Az idősebbeket nagy eséllyel nem szexuális visszaélés indítéka miatt fogják követni, hanem sokkal nagyobb esélye például a pénzügyi haszonszerzés céljából való stalkingnak.

Itt ismét azt hangsúlyoznám, hogy minden – talán elsőre jelentéktelennek tűnő – adat, amit megosztunk; minden, ami növeli a digitális lábnyomot, az tulajdonképpen egy újabb kockázati tényező, amit később akár egy összetettebb csaláshoz is fel tudnak használni.

Mit gondolsz, az idősebb korosztály alábecsüli ennek a veszélyét? Vagy éppen ellenkezőleg, ők azok, akik túlaggódják ezt a kérdést? Mennyire vannak egyáltalán tisztában ezzel a veszéllyel?

K.D.: Ebben a helyzetben én a rossz zsaru vagyok. Szerintem mindent komolyabban kellene venni, ami a kiberbiztonsággal kapcsolatos kockázat. Egyelőre nem látom a megfelelő tudatosságot a magyar társadalomban, és azt mondanám, hogy vannak olyan szülők, akik például nem olyan nyitottak a közösségi média használatára, jobban elzárkóznak ezektől a platformoktól. Ez akaratlanul egyébként egy pozitív dolog is, mert együtt jár azzal, hogy ők nem posztolnak annyit. Szóval rájuk kevésbé leselkedik a visszaélés veszélye. Viszont ennek a kockázata, hogy – mivel nincsenek tisztában a digitális tér csapdáival – ezért nem tudják azt, hogy a gyerekek folyamatosan megosztják a helyzetüket másokkal például Snapchaten. Vagy ha tudják is, azzal viszont kevésbé vannak tisztában, hogy ez milyen információ-megosztással jár és ennek milyen következményei lehetnek.

Azt gondolom fontos, hogy megértsük a veszélyeit, de nem szeretném ördögtől valónak beállítani a helyzetmegosztást, hiszen vannak előnyei is. Vagy én is túl naiv vagyok ezzel kapcsolatban?

K.D.: Abszolút nem. Egyetértek azzal, hogy hasznos megemlíteni az előnyeit. Két dolgot emelnék ki. Az első, amikor szülő-gyerek viszonyban kerül megosztásra a helyzet. Viszont azt nem tartom jó dolognak, hogyha 0-24 figyeli a szülő, hogy merre jár éppen a gyereke, mert egy tinédzsernek kell szabad levegőt biztosítani, fontos, hogy meglegyenek a saját kis privát dolgai. De ha elmegy bulizni, akkor igenis nagyon hasznossá és fontossá válik az a funkció, hogy megossza a helyzetét a szülővel. Szintén jó megoldás (ha nem akarja közvetlenül a szülővel), hogy egy megbízható baráttal osztja meg a helyzetet és vele van a szülő kontaktban. Ugyanilyen kézenfekvő abban az időszakban, amikor például a kisebb gyerekek elkezdenek egyedül iskolába járni.

Minden online cselekvésnél mérlegelnünk kell. Nyilvánvalóan a gyerekek fizikai biztonsága sokkal nagyobb prioritást élvez, mint az, hogy a digitális lábnyomot csökkentsük. Azonban, ha csak szórakozásból megosztunk egy képet, akkor az nem jelent akkora előnyt számunkra, hogy ezért megérje az interneten információmorzsákat hátra hagynunk magunk után – és ezzel párhuzamosan a sebezhetőségünket is növelni.

Ha jól értem, akkor a Lokátor típusú applikációkra gondolsz, amik hasznossá tudnak válni.

K.D.: Igen, pontosan. De ez nyilván személyes preferencia. Én nem vagyok annyira a posztolás híve. Ezért is mondom, hogy nem tanácsos a közösségimédia-oldalakon folyamatosan megosztani, hogy éppen hol vagyunk, mert ennek szinte csak negatív hozadékai lehetnek. Viszont, ami elengedhetetlen lenne, hogy minden személy, aki úgy dönt, hogy megoszt egy képet, az tisztában legyen azzal, milyen rizikókat vállal a döntésével. Ne lepődjön meg, ha xy bárban járt és másnap felhívja egy csaló azzal a szöveggel, hogy „xy koktélbárból kereslek, és itt hagytad a táskádat”. Egy célzott csalás mindig hitelesebbnek tűnik, ha a csaló olyan információkat említ, amelyekről azt hisszük, csak mi és a barátaink tudhatnak. Ha csupán ennek a kockázatnak a tudatában vagyunk, akkor egy hasonló célzott támadásnál figyelmesek leszünk és nem pánikszerűen cselekszünk.

Mint kiberbiztonsági szakértő, milyen tanácsokat adnál bárkinek, aki arra készül, hogy helyadatokat megosszon nyilvánosan vagy ismerőseivel? Nekem először az jutott az eszembe, hogy például ne azonnal posztoljunk, hanem miután a nyaralásból hazaértünk.

K.D.: Ez lett volna az első válaszom. Szerencsére szerintem sokan tisztában vannak azzal, hogy ne nyaralás közben tegyünk közzé képeket. De ez a mindennapi helyzetekre is igaz, mert nem kell egy teljes éjszaka, hogy kirámolják a lakást. Szóval arra buzdítanék mindenkit, hogy ne valós időben posztoljon. A hétköznapi helyzetekben sem tudhatjuk, hogy mikor ártunk magunknak. Például, ha egy fiatal kirakja, hogy a megállóban várja a buszt, akkor bárki, aki meglátja ezt, odamehet hozzá. De ha két órával később posztolja ugyanazt a képet – amin feltételezzük, hogy könnyen beazonosítható a megálló –, akkor ő nem lesz már ott, ha bárkinek eszébe jutna odamenni.

Tudom, hogy ez komoly kérés, de én nem igazán javasolnám a fiataloknak, igazából senkinek a valós idejű, folyamatos megosztást, mert sok kockázattal jár. Amennyiben valaki mindenképpen használni szeretné, akkor is azt javaslom, hogy havonta egyszer üljön le és nézze át, hogy kik követik őt és kik szerepelnek például a „Közeli ismerősök” listában. Ellenőrizze, hogy ezek a személyek továbbra is közel állnak-e hozzá. Itt gyorsan kiemelném azt is, hogy a nyilvános profilok nagyobb kockázatot rejtenek, kicsit javítunk a biztonságon, ha privátra állítjuk a fiókunk, hiszen így nagyobb kontrollunk van afelett, ki láthatja a posztjainkat. De ahogy korábban is felhívtam már erre a figyelmet, ne higgyük azt, hogy ez 100 százalékos biztonságot jelent.