Így beszélgess a gyerekeddel, ha depresszióval küzd
cikk
Boldog család
Így beszélgess a gyerekeddel, ha depresszióval küzd
Szülőként vedd tudomásul, és segíts!
Ha depresszióval küzd a gyereked, fontos
- a felismerés
- az őszinte és megnyugtató kommunikáció
- a biztonságérzet megteremtése és az érzelmi támogatás
- a figyelem és törődés
- a környezet és a visszajelzések figyelembevétele
- a szakember bevonása
- a saját érzelmi állapot felülvizsgálata
Bár sokáig a depressziót egyáltalán nem vették komolyan, mára népbetegséggé vált, és nem legyinthetünk a problémára. Pláne azért, mert egyre több gyereknél is jelentkezik a probléma. A 3- 17 éves gyerekek, kamaszok között közel 10 % az arány, ami világszinten, 5,8 millió érintettet jelent. Ennek hátterében a világjárvány, a környezetváltozás, a kilátástalanság, és bizony a közösségi média óriási mértékű térhódítása áll.
Rosszkedv vagy depresszió?
Gyermekek esetében azért is nehéz a „diagnózis” felállítása, mert csak ritkább esetben mutatkozik meg látványos dühromban, inkább a bezárkózás a jellemző. Sokszor ugyanis meg sem tudják pontosan fogalmazni, vagy nem mernek róla beszélni, hogy mi nyomja a lelküket. Ráadásul ideig-óráig még azt a látszatot is kelthetik „önvédelemből”, hogy csupán pillanatnyi állapot volt a baj, a szülő pedig tévesen megnyugszik.
A szülő, amikor észleli, hogy valami nincs rendben, nagyon sokat ronthat a helyzeten, ha elkezdi bombázni a kicsit, a „Mondd el, mi a baj?”, „Mi bánt?” kérdésekkel.
Egy szülőnek, pedagógusnak azonban fel kell, hogy tűnjön, ha a gyerek rosszkedve elhúzódik, ha a helyzet több annál, hogy éppen bal lábbal kelt fel. Ha hetek óta rossz passzban van, ha nehéz vele beszélgetni, ha elveszíti a motivációját, ha nem lelkesedik azokért a dolgokért, amelyek korábban örömöt szereztek neki, akkor észlelni kell, hogy gond van.De azok is figyelmeztető jelek, ha nem tud aludni, nincs étvágya, vagy látszólag minden ok nélkül romlik a tanulmányi átlaga. Természetesen egy óvodás, vagy egy kamasz esetében teljesen mások a megnyilvánulások, de a bezárkózás, távolságtartás valamilyen formája minden esetben érzékelhető.
A szülőnek nagy felelőssége és szerepe van a gyermek általános közérzetében, hiszen gyakori, hogy a szülőt annyira leterheli a saját munkája, hogy nem tud érdemi időt szánni a gyermekére. A gyerek pedig érzi ezt, és nem is akarja terhelni a szülőt, holott sok esetben a depressziót pont a szeretet, a törődés és a figyelem hiánya váltja ki a kicsikből. Vagy esetleg mindent megad a gyermekének, amitől úgy érzi, hogy nincs „joga” elégedetlennek lenni. De a másik véglet is kiválthatja a gyerek depresszióját, amikor agyonnyomják a szülők a gyereket a szeretetükkel, vagy esetleg irreális elvárásokat támasztanak vele szemben.
Hadd említsek egy konkrét történetet:
Peti óvodás korától kezdve fejlesztő különórákra járt. A diplomata édesanya nem tudta elfogadni, hogy a gyerekénél figyelemzavart diagnosztizáltak, amit programdömpinngel kívánt kompenzálni. Abban a hitben osztotta be Peti minden szabad percét, hogy a sok új inger által majd más szemszögből lát rá a dolgokra, és talán az is kiderül, hogy valamiben szupertehetséges. Peti szemlátomást minden különösebb fennakadás nélkül vette az akadályokat, ennek köszönhetően úgy tűnt a szülők számára, hogy valóban igaz a mondás, teher alatt nő a pálma. Peti évek óta minden elvárást teljesített, a szülők pedig boldogok voltak, lám, lám, az ő gyerekük minden diagnózis ellenére mégiscsak tökéletes. Aztán hónapokkal később egy iskolatársa születésnapi zsúrján, ahol azt látta, hogy milyen felhőtlen is tud lenni a többieknek az élet, az összes elfojtás kijött belőle, és egy ártatlan beszólás kapcsán robbant: törni, zúzni kezdett…
Az időnkénti fellépő szomorúság vagy rosszkedv minden gyermek életének része. De vannak olyan szorongással küzdő gyerekek is, akiken nem feltétlenül látszik, hogy baj van, mert elfojtják magukban a problémáikat. Azonban bármilyen szokatlan tünet intő jel kell, hogy legyen a szülőnek. És ilyenkor nem szabad félvállról venni a problémát, mindenképpen beszélgetni kell egy gyerekkel erről. Magától kinőni nem fogja, de a biztonságérzete megteremtésével, odafigyeléssel, törődéssel rengeteget könnyíthetünk a lelkén.
„A szülő részéről a felismerés a legfontosabb, utána pedig az őszinte beszélgetés. A gyereknek azt kell éreznie, hogy nem kicsinyítik le a problémáját, hogy megértik, és nem csak hibáztatják. De óvatosnak kell lenni, hagyni, hogy annyit áruljon el, amennyit elsőre szeretne. Hogy azt érezze a biztonságát, a hátországát nem veszélyezteti semmi. Ne számon kérjük, hanem beszélgessünk vele. Nagyon sokat segít például, ha a szülő is mesél, gyerekkori saját rossz élményeiről. Ez támogatja a gyermeket, hogy megnyíljon, nem érzi úgy, hogy egyedül van a problémájával, és könnyebben osztja meg a titkát. Semmiképpen ne keltsünk benne bűntudatot, és éreztessük, hogy bármi is történt, az iránta érzett szeretetünkön semmi nem változtat” – mondja Nikolics Lilla pszichológus, aki több fővárosi iskolában is magatartási, és tanulási nehézségekkel küszködő gyermekkel foglalkozik.
Hogy segíthet a szülő?
A felismerésről mondhatni már fél siker, de a legnagyobb segítő szándék ellenére sem tudja mindig a szülő megoldani a helyzetet. A beszélgetés elengedhetetlen, de nem minden esetben hoz számottevő javulást. Ha huzamosabb ideig nem áll be pozitív változás, akkor mindenképpen szükséges szakember bevonása. Sajnos gyakori, hogy a szülő számára már a depresszió ténye is kellemetlen, a pszichológushoz fordulás pedig kifejezetten ciki. Pedig azért is érdemes szakember segítségét kérni, mert más szemszögből és megvilágításból, teljesen külső szemlélőként tudja nézni a helyzetet. Ha pedig a depressziónak fajsúlyosabb megnyilvánulásai vannak, például kárt is tesz magában vagy a környezetében a gyerek, akkor azonnal szükség van a szakemberre, ezt a helyzetet nem tudja a szülő önerőből kezelni. A környezet visszajelzéseire is fontos figyelni, hiszen sokszor nem otthon, hanem a közösségben szembetűnőbb a változás.
A depresszió azért is komoly probléma a gyerekek körében, mert nagyon nagy az aránya az öngyilkos magatartásnak. A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Gyermekpszichiátriai Kutatócsoportja és a Pittsburgh-i Tudományegyetem a depressziós gyermekek öngyilkos hajlamát is vizsgálta, 723 család bevonásával. A vizsgálat eredményéről dr. Kapornai Krisztina egyetemi docens, az országos kutatás magyarországi vezetője elmondta, hogy a klinikailag igazolt korai kezdetű depresszióban szenvedő gyermekek közül a vizsgálatsorozatban leghosszabban követett 115 fiatal 22 százaléka jutott el eddigi élete során az öngyilkossági kísérletig. Ez a döbbenetes adat a nemzetközi statisztikákat is meghaladja. Az utánkövetés ideje – átlagosan közel 15 év - alatt a teljes vizsgált populációt tekintve (723 fő) három fiatalkorú követett el befejezett öngyilkosságot.
Pár éve egy ismerősöm nagyon zaklatott volt, mesélte, hogy folyamatosan figyeli a lányát, aki szerinte depressziós. Miután már több hete nem érzékelt javulást, elvitte egy jó hírű pszichológushoz. A szakember másfél órán keresztül beszélgetett és rajzolt a kislánnyal, majd, behívatta az édesanyát, és közölte vele, hogy nem a gyereknek, hanem az anyának van szüksége szakemberre. Mert olyan mértékben telepedett rá, hogy a gyerek bár megfogalmazni nem tudta, de csak olyan ábrákat rajzolt, amikor ő éppen fuldokol többféle élethelyzetben. Az édesanya ezután néhány alkalommal el is ment az orvoshoz, és viszonylag rövid időn belül megoldódott a helyzet. Bár a példa nem általános, azt mindenesetre jól érzékelteti, hogy néha elég a megoldáshoz, ha túllépünk a saját nézőpontunkon, korlátainkon.
