Tanulás, fejlődés
Reméljük., nem úgy, ahogy a címben idézett kommentelő. Bár még javában zajlanak az előkészítések, ennek ellenére már a tavaszi félévben bevezették a mesterséges intelligencia kurzust a magyarországi szakképző intézményekben. A témában Horváth Varga Jánost, a Magyar Telekom AI szakértőjét kérdeztük.
A 2025. novemberében indított pilot programban - amelyben előre tesztelték az AI oktatását - 95 oktató és 1700 tanuló vett részt, 6 hazai és 3 külhoni szakképző intézményben. A kísérlet célja az volt, hogy a diákok mélységében sajátítsák el az AI történetét és használatát, mint a hatékony „promptolást” (a mesterséges intelligenciának feltett kérdések, illetve utasítások). A projekt- és élményalapú módszertannal dolgozó Logiscool tananyag, ami jelenleg 10 órás, a KRÉTA tanulmányi rendszerben érhető el a felhasználók számára. Az oktatásban egyébként kiemelkedő szerepet kap az AI körüli etikai kérdések közös feldolgozása, megvitatása és a kritikai gondolkodásra való ösztönzés is.
Bizonyára bennetek is rengeteg kérdés felmerült. Hogyan fogják a tanárok használni ezt az oktató anyagot? Miről kellene szólnia az oktatásnak? Valóban hasznos lesz? Vagy csak elméletben működik? Ugyanezeket a kérdéseket tettük fel mi is magunknak, és a szakértőnek.
Még mindig elkeserítően sokan tartanak a technológiától, pláne azok a tanárok, szülők, akik jelen pillanatban csak annyit látnak belőle, hogy a gyerekek a nagy nyelvi modellek segítségével igyekeznek túlesni a nekik nem tetsző házi feladatokon. A témában készült cikkek, videók kommentszekcióit elnézve, nem annyira pozitív az AI-ról kialakult kép: „…azért annak örülnék, ha inkább az lenne a tananyag, hogy minél kevesebbet használjuk, és hogy tényleg csak a legínségesebb helyzetekben…” - írta egy kommentelő. De vajon milyen karrierút elé néznek azok a gyerekek, akiket arra ösztökélünk, hogy zárkózzanak el az innovációktól? „Oktatni mindenképpen kell a használatát – mondja Horváth Varga János –, mert ha nem segítünk, a fiatalok majd maguktól mennek előre a használatában, és adott esetben nem biztos, hogy mindenki annyira jól informált, hogy megértse, ráismerjen, felismerje, hogy mit és hogyan csinál. Például az sem evidens mindenki számára, hogy az AI nem egyenlő a ChatGPT-vel vagy a nagy nyelvi modellekkel. Fontos tudatosítani, hogy ma már megkerülhetetlen az AI, mindenki találkozik vele, akár olyan helyzetekben is, amikor nem is tudatosul, hogy éppen AI-t használunk.”
2023. júniusától érhető el a ChatGPT jelen formában a magyarok számára – ezzel párhuzamosan a többi nagy nyelvi modell is berobbant, mint a Perplexity vagy a Gemini. A fiatalok így közel három éve használják, mégis most próbáljuk nekik megtanítani, hogy mi is ez. Külföldön az elmúlt évben több országban bevezették az AI oktatását. Ázsián belül Indiában, Kínában és Dél-Koreában, Európában pedig Dánia, Észtország és Horváthország lépett eddig nagyot előre az oktatásba való bevezetéssel. A nagy előretörés ellenére azonban érthető az is, hogy sokakban kétségek fogalmazódnak meg az oktatatás kapcsán. „Szerintem a mai gyerekek jobban tudják már ezt, mint a tanár, akinek el kellene magyarázni…” – írta egy kommentelő. Magyarországon extrán leterheltek a tanárok, szakemberhiány van és minden második pedagógus 50 év feletti. Mégis hogyan tudnának adott esetben a nulláról belevágni, ha ők maguk még nem foglalkoztak vele? „A tanárok, ha elkezdik, gyorsan megtanulhatják használni, szerintem ebből a szempontból nem lesz az a fajta szakadék, hogy a diák tudja, a tanár pedig nem. Ez egy olyan időpillanat, amikor mindenki együtt tanulja az AI-t, a tanárok pedig kapnak képzési lehetőséget, hogy ne a semmiből kelljen elkezdeniük” – válaszolt a szakértő.
Érdekes kérdéskör még, hogy miután sikeresen megtanítjuk a gyerekeket arra, hogy ne AI-val írassák meg a házijukat, mert azzal nem fejlődnek, még mindig ott van a tény, hogy az AI-t ezen kívül még sok mindenre lehet használni és nem minden felhasználás etikus.
„Nemcsak a hozzánk beérkező információkat kell szűrnünk, hanem azt is, amit mi előállítunk és kommunikálunk, mert óriási felelősségünk van abban, hogy mi mit teszünk ki, mennyiben tükrözi az adott tartalom a valóságot” – tette hozzá Horváth Varga János.
Egyre többen és egyre többször bizonytalanodnak el egy videó vagy fotó láttán, hogy az adott anyag vajon valóság-e. „Mint amikor egy poszt alatt beindul a kommentháború - teszi hozzá a szakember -, lehet, hogy valójában csak az AI botok vitáznak egymással. Fontos, hogy legyen egyfajta kellő távolságtartásuk és kritikai érzésük. Nem kell mindent elhinni, amit látunk, hallunk, vagy olvasunk, mert ma már koránt sem biztos, hogy a tartalmakat ember készítette, bármennyire is hihetőnek tűnik egy-egy videó.”
Az AI oktatása hiánypótló az elmúlt évek innovációit látva. A fiatalok gyakran csak azt hallják, hogy az AI rossz és elbutít, pedig a valóság az, hogy az AI egy eszméletlenül sokrétű technológia, amelynek igenis van pozitív oldala. Az oktatás lényege pedig mind a helyes használat megtanítása, mind a kritikus gondolkodás átadása. Valószínűleg lesznek hibák a tananyagban, mert ez elkerülhetetlen. A cél viszont nem a tökéletesség, hanem az, hogy foglalkozzanak a témával az iskolák falai között, hogy a diákok a lehető legjobban felkészüljenek az előttük álló kihívásokra.
Ha néznél egy videót is a témában arról, hogy más szülők hogyan viszonyulnak az AI-hoz, akkor ajánljuk a Szülők közt idevonatkozó epizódját!
Szerző: Zelena Bianka
299 cikk
Magyarország vezető infokommunikációs szolgáltatója

Ha a gyereked nem tud valamit, akkor téged fog kérdezni. De ha te szülőként nem tudsz valamit, akkor kihez fordulsz? Jó kérdés. Ezért hoztuk létre a Hello Szülőt, ahova kérdésekkel érkezel, és ahonnan válaszokkal léphetsz tovább.
Hasznos volt?