,,Mi vagyunk az átlagosak, ők pedig a különlegesek” – Interjú Rétfalvi Flórával a KidSpirit alapítójával

- Mintha egyre több gyerekre sütnék rá a sajátos nevelési igényű (SNI) jelzőt. Miért van ez, és egyáltalán mi alapján állapítják meg?

R.F.: Az SNI-s gyermekek fejlesztésével kapcsolatban az egyik legnagyobb nehézség a részleges tájékozottság. Az SNI (sajátos nevelési igény) egy jogi fogalom, amely alapján a gyermek a szakértői bizottság döntése után gyógypedagógiai támogatásra jogosult. Fontos különbséget tenni az SNI és a BTMN (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség) között, utóbbiak is kiemeltfigyelmet igényelnek, de nem tartoznak az SNI kategóriába.

Azért tűnhet úgy, hogy egyre több a sajátos nevelési igényű gyermek, mert ma már sokkal pontosabb a diagnosztika, nagyobb a szülők és pedagógusok tudatossága, és a rendszer érzékenyebben reagál az eltérő fejlődési ütemre, mint korábban.
Ennek alapján bátran állíthatjuk, hogy mindenki érintett és a különleges gyerekek támogatása közös társadalmi ügyünk. A megértés elősegítése érdekében kulcsfontosságú az ismeretterjesztés a szülők és pedagógusok körében, valamint az érzékenyítés, hiszen a megértés az alapja a gyermekek megfelelő támogatásának. Én gyakran mondom, hogy mi vagyunk az átlagosak, ők pedig a különlegesek, és igenis nekünk adatott meg az a lehetőség és felelősség, hogy átlagosként igazodjunk a különlegesek igényeihez. Ha felismerjük, hogy valami másra van szükségük, akkor tudunk adaptálódni, és rugalmasan tudunk kapcsolódni hozzájuk.

- Milyen megoldások, alkalmazások segítik ma a pedagógusokat és a szülőket abban, hogy személyre szabottan támogathassák az SNI-s gyermekeket?

R.F.: Amikor egy új gyermek érkezik, a személyisége és a jelleme fokozatosan tárul fel a közös játék, tanulás és csoporthelyzetek során. Fontos megkülönböztetni, hogy viselkedése a személyisége természetes része vagy egy átmeneti alkalmazkodási nehézség például egy új közösségben, vagy esetleg atipikus fejlődés jele. Ezért lényeges a folyamatos, türelmes megfigyelés, amely segít felismerni, van-e változás, fejlődés vagy tartós elakadás. Minden gyermek egyedi, ezért korai, végleges következtetéseket nem szabad levonni, és az aggodalom helyett inkább megértő támogatással érdemes kísérni a folyamatot.

A következő lépés, hogy a szülő és a pedagógus egymással kommunikáljanak és amennyiben indokolt felkeressenek, bevonjanak egy fejlesztőpedagógust. Az elakadással küzdő gyermekeket meg lehet támogatni sok beszélgetéssel, a saját történeteink elmesélésével, stabil és nyomonkövethető időbeosztással, biztonságot adó megszokásokkal, stresszlabdával, nyugisarokkal is, hogy csak párat kiemeljünk.
De ma már számos játékos fejlesztőprogram segíti a pedagógusokat és a szülőket – például vizuális napirend appok, kommunikációt támogató kártyarendszerek vagy érzékenyítő játékok – amelyek kifejezetten az SNI-s és BTMN-es gyerekek mindennapjait könnyítik meg. 

- Mit tanácsolsz azoknak a szülőknek és pedagógusoknak, akik szívesen kipróbálnák a fejlesztéseket, de bizonytalanok, tartanak tőle, vagy nem tudják, hol/mivel érdemes elindulni?

R.F.: Sok szülő a kezdetekben tele van kérdésekkel: Hova forduljak? Kitől kérdezzek? Mikor kell aggódni? Ilyenkor az első lépés a hiteles információk keresése, például szakmai anyagokból vagy egyesületektől. Ezt kiegészítheti az óvodai, iskolai érdeklődés, ahol - ha vannak - a pszichológusok és gyógypedagógusok segítenek eligazodni, valamint a gyermeket mindennap nyomonkövető pedagógusának meglátásai is sokat számítanak, hiszen az otthoni és intézményi viselkedés eltérhet.
A folyamat következő állomása a pedagógiai szakszolgálat, ahol részletes vizsgálat és szakvélemény készül. Emellett alapítványoknál, egyesületeknél vagy magánfejlesztőknél is kaphat a gyermek felmérést és fejlesztést. Nagyon fontos azonban, hogy a szakemberek, pedagógusok és szülők együttműködjenek, különben a szülő eltérő információk között bizonytalanná válhat, a gyermek pedig elveszhet a rendszerben. Én ezt mindig egy háromlábú székhez hasonlítom: mindhárom lábnak – a szülőnek, a pedagógusnak és a fejlesztő pedagógusnak – stabilnak kell lennie, hogy a gyermek biztonságosan „ülhessen” rajta. Ha bármelyik hiányzik, a szék billeg, és a gyermek nem kapja meg a szükséges támaszt. A szakértők által kínált sokféle fejlesztési és terápiás módszer segítheti a mindennapokat is, ezért kiemelt cél, hogy ez a tudás átlátható, elérhető és könnyen átadható legyen mindenkinek.

- Mik azok a könnyen megvalósítható tippek, amelyet egy család vagy pedagógus beépíthet a mindennapokba?

R.F.: Egyre több szakirodalom és kutatás foglalkozik az idegrendszer atipikus fejlődése és a túlzott képernyőhasználat, illetve a feldolgozott élelmiszerek közötti összefüggések feltérképezésével. A szakmai állásfoglalás szerint ideális esetben a gyermek nem, vagy csak ritkán találkozik képernyővel, mivel a túl sok digitális inger idővel tanult fejlődési nehézségekhez vezethet. Emellett kicsi kortól kezdve alapvető a rostban, zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrend, amely biztos alapot teremt az egészséges fejlődéshez.

Az atipikusan fejlődő idegrendszerű gyermekeknél a mindennapokban a keretek és határok megadása különösen fontos. Ezek adnak számukra biztonságot. Ez megjelenhet a napi rutin megszervezésében, például mágneses naptár vagy más vizuális eszköz segítségével, hogy a gyermek előre lássa a lefekvés vagy a reggeli készülődés lépéseit. Fontosak a fizikai keretek is, például egy ,,nyugisarok” kialakítása is jó ötlet, ahol a gyermek visszavonulhat, ha túlingerelte magát. Ilyen helyen segíthetnek zajvédő fülhallgatók, stresszlabdák, amelyeket akár az osztályteremben is használhatnak a gyerekek. Hasznosak lehetnek az egyensúlyozó feladatok, az egyensúlypárna vagy a „csepp hinta”, amelyek segítenek a belső nyugalom és egyensúly visszaállításában.

- Közeleg az éves eseményetek, az SNI Summit, ahol olyan szülőknek igyekeztek segíteni, akiknek a gyerekei speciális nevelésű igényűek, mire számíthatnak a látogatók? 

R.F.: Az SNI Summit egy ingyenes rendezvény, amelyet szeptember 20-án tartunk a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Ez az alkalom legfőképp egy találkozási pont, ahol szakemberek előadásait lehet meghallgatni, intézmények, egyesületek, cégek standjait lehet meglátogatni és gyakorlati workshopokon lehet részt venni. Azonban a legfontosabb mégiscsak az, hogy egymással is lehet találkozhatunk, kapcsolódhatunk és közösségben érezhetjük magunkat. A hátterében az a szándék áll, ami áthatja a KidSpirit működését, létezését: az elfogadás, megértés, támogatás, empátia.

Mottónk, hogy „Fejlesztve játszunk, játszva fejlesztünk”. Játékos tevékenységekkel segítjük az érzelmi intelligencia fejlődését, különösen az érzelmek felismerését, kifejezését és az empátia gyakorlását. Gyerekkorom óta kísér az, hogy mennyire nehéz, amikor belép a térbe egy gyermek, akire „nincs kiírva”, hogy máshogy kellene vele bánni. Csak az interakciók során derül ki, hogy valami más nála. Ezért nagyon fontos, hogy gyerekként és felnőttként egyaránt megértéssel és elfogadással legyünk a különbözőség iránt. Játékra építjük a tanulást. Ez igaz a Fejlesztőközpontunkban is, ahol játékalapú fejlesztés zajlik. 

A KINIP elnevezésű saját módszertanunkon alapuló pedagógus- és felnőttképzésünk is ezt a szemléletet közvetíti. Játékos, gyakorlati terápiás eszközöket és alapvető ismereteket adunk át mindazoknak, akik bizonytalanok a témában – legyenek szülők vagy szakemberek. Célunk, hogy megnyugtató válaszokat nyújtsunk, és lehetőséget teremtsünk a közvetlen kapcsolatteremtésre egy nagy expó keretében, ahol bárki kérdezhet és tájékozódhat a szakemberektől. 

Szerző: Hetyei Csenge