„Nem egyszerű felkészíteni egy gyereket, a szülő számára is ismeretlen terepre”

A nagyobbik fiad mikor kapott saját mobiltelefont?

12 évesen kapta az első telefonját, és azt mondta, hogy na, végre van szociális élete. Onnantól kezdve egy másik ablak is nyílt számára a világra, és csak bízni tudunk abban, hogy ezt a lehetőséget megfelelően használja. Egyébként az osztályukban akkor már mindenkinek volt mobilja.

Amikor megkapta, hoztatok ezzel kapcsolatban valamilyen szabályt?

Beszéltünk róla, természetes, hogy vannak a telefonján olyan rendszerek, amik megakadályozzák, hogy bizonyos tartalmakat nézzen, de nem áltatom magam azzal, hogy nincsenek kiskapuk. Időben is vannak korlátozások, de mivel mi mobiltelefon nélkül nőttünk fel, néha úgy érzem, hogy egy teljesen ismeretlen terepre akarom felkészíteni, vagy attól megóvni őt, amit egyébként sokkal jobban ismer, mint én. Hiszen sokkal tudatosabban és természetesebben használja a korosztálya az internetet, és minden digitális készüléket. Amíg én egyáltalán megtalálom, amit meg akarok nézni, addig ő már rég átkonvertált valamit, amit követni sem tudok. Alapvetően az az óriási különbség, hogy a gyerekeink ebbe születtek bele, nekünk pedig nem fut ez a program automatikusan a szoftverünkben. Kicsit ijesztő, de szép lassan elfogadjuk, hogy ezek a dolgok normálisak: hogy bárhol lehallgathatnak, megfigyelhetnek, lefotózhatnak bárkit. A kényelemért cserébe feladjuk a szabadságot.

Anyaként természetes, hogy elfogultak vagyunk a gyermekünkkel, és foggal-körömmel védjük, még akkor is, amikor pontosan tudjuk, hogy hibázott. Ilyenkor felmerül a szülő részéről a saját felelőssége is, vagy csak ösztönösen cselekszik?

Láttam egyszer egy videót, egy olyan szülői körről, akiknek a gyerekeiket interneten keresztül szervezte be egy radikális csoport. Ezek a gyerekek olyan szinten radikalizálódtak, hogy el is vesztették őket a szüleik. Ezért a szülők arra keresték a választ, hogy ők tettek-e valamit, amitől a gyerekük fogékony lett ezekre a dolgokra. Ez egy nagyon vékony jég, és magától értetődő, hogy a szülő keresi az okokat, ahogy az anya is az előadásban. Az a nagy kérdés, hogy szülőként mennyire tudjuk befolyásolni a gyerekünk életét. Nyilván a legjobbat akarjuk neki, és mindent megteszünk, de a gyerek hoz magával genetikusan egy pakkot. Nekem két csodálatos fiam van, és látom, hogy nagyon erős az a csomag, amit hoznak magukkal, érzékenységben, érdeklődési körben, idegrendszeri beállítottságban. Szülőként abban van felelősségünk, hogy milyen mintát, irányt mutatunk, és hát nyilván mindenki, boldog és sikeres gyereket szeretne nevelni. Az előadásban a szülők a boldogságot a sikerességgel azonosítják, ezáltal pedig akaratlanul is ezt a mintát mutatják a gyereknek. Mint ahogy mindannyian, akik gyereket nevelünk, bizonyos mintákat mutatunk. Már attól, hogy valamin összemosolygunk, felháborodunk, vagy elbagatellizáljuk, legalizáljuk is a gyerek szemében. 

Ha veled történne ilyen, mint az előadásban az anyával, te is így reagálnál?

Nekem privátban voltak fenntartásaim a karakteremmel, Dianaval szemben, de amikor „belebújtam” a karakterbe, együtt tudtam menni azzal, hogy az anya mindenek felett keresi az igazságot. Ő olyan ember, aki minden helyzetben a jog és az igazság mentén akar eljárni, ez kell a lelkiismeretének. Annyiban hasonlóak vagyunk, hogy én is keresem a jót, az igazságot, sokszor már olyan naivan, ami mások számára nevetséges is tud lenni. De mint tudjuk, mindenkinek megvan a maga filmje, a maga igazságai, így ez nem mindig egyszerű.

 Volt már olyan, hogy a fiad olyan tartalmat nézett, ami arcul csapott?

Soma nagyon vonzódik a darkhoz, de Kornél, a férjem is. Érdekli a világpolitika, a történelem, olyan dolgok, amiben van valami extrém izgalom, nyomozás, autós üldözés, bűnözés, persze vannak kedvenc youtuberei, ilyesmik. Ezekre én alapból azt mondom, hogy engem nem vonz, de volt, hogy megmutatott egy ilyen videót, és tényleg érdekes volt. De szerencsére nagyon jó humora is van.

Beszéltél vele erről az előadásról?

Igen, és mondta, hogy ez jó lesz nekem, ha kell, ad tanácsokat is.

Milyen a viszonyotok?

Ő sokszor elég zárkózott, de ha megnyílik, akkor szeret sztorizni, sokat beszélni. Velem is megbeszél dolgokat, és Kornéllal is. Jó a viszonyunk, tudja, hogy bízhat bennünk.

Két színész szülő mellett nem kaptak kedvet a fiaid a pályához?

Dolgozó szülők vagyunk, nem is baj, ha azt látják a fiaink, hogy menni kell, csinálni kell a dolgokat. Az én szüleim is folyamatosan dolgoztak, cirkuszi ló vagyok, ebben a cirkuszban nőttem fel, és a gyerekeim is ebbe fognak belenőni. A nagyobbik fiam Soma, jár Földessy Margit Stúdiójába, szerepel a Jurányiban az Örökség című előadásban, színész szeretne lenni. De még nagyon kicsi, meglátjuk. Nem mi erőltetjük, de nem is tiltjuk. S hogy mennyire mások, az abban is látszik, hogy a kisebbik, Áron, ugyan még csak négyéves, de inkább műszaki az érdeklődése. Neki az az izgalmas, hogy mit, hogy lehet szétszedni, és összerakni, és folyamatosan építkezést meg szerelést szeretne nézni.

Játszol, rendezel, több kreatív projektben is aktívan benne vagy. Van valami, amire nagyon vágysz, ami hiányzik az életedből?

Nem tudom mi férne még bele, de a zene és az éneklés néha eszembe jut, hogy jó lenne egyszer újra. Sokáig énekeltem a berlini Rotfront zenekarban, amikor Soma 3 hónapja volt velem, akkor volt a Szigeten az utolsó koncertünk. Aztán befejeztem, és akkor úgy éreztem egy életre elég volt. De nem, a zene, a zenében létezés másfajta energia, és ez kicsit hiányzik. Minden mással nagyon rendben vagyok, köszönöm!

Nyitókép: Rafaela Proell