A kötelező önkéntes munka kifejezetten élvezetes is tud lenni.
A kötelező önkéntes munka, avagy „50 óra” - IKSZ -, biztosan minden tininek és szülőnek ismerős. Amennyiben valaki esetleg mégsem hallott erről, ahhoz, hogy az ember leérettségizzen, 50 órát ingyen (önkéntesen) kell dolgoznia egy alapítványnál vagy szervezetnél. Viszont felmerül a kérdés: ez felesleges nyűg vagy nagyszerű lehetőség a tapasztalatszerzésre? Mivel sokféle munkát végeztem az elmúlt pár évben, gondoltam összeírom a tapasztalataimat és megosztom veletek.
Jobb megúszni?
Lelövöm az első poént: mint a legtöbb gimis kötelező dolgot, nagyon sokan az 50 órát is a lehető legegyszerűbben tudják le. Ez azt jelenti, hogy leigazoltatják a szülő munkahelyén/sportegyesületben/gyülekezetben. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ezt a lehetőséget igenis érdemes kihasználni! Persze szülőként is lehetnek ellenérzések azzal kapcsolatban, hogy a gyereküket „dolgoztatják”. Esetleg az is felmerülhet, mint nálunk, hogy a szüleim kicsit aggódtak: egyes feladatok biztosan nekem valók-e, fogom-e bírni akár fizikailag, akár lelkileg.
Mi mindent csináltam?
különböző rendezvényeken segítettem. Ez eléggé magától értetődő: karszalagot ragasztottam, koordináltam, fogadtam és útbaigazítottam az embereket, cateringeztem stb. Ezeken az eseményeken sok emberrel találkoztam, folyamatos volt a pörgés, és a problémák még jobban összehoztak a többi ott dolgozóval. Különösen megható emlék számomra, amikor egy időseknek szervezett eseményen volt lehetőségem beszélgetni a résztvevő nénikkel, bácsikkal.
Extrovertált, energikus embereknek kevés tökéletesebb munkát tudnék ajánlani.
hátrányos helyzetű gyerekeknek szerveztem foglalkozásokat. Talán ez az egyik legértékesebb, ugyanakkor legnehezebb tapasztalatom. Egy kisebb roma közösség gyerekeinek próbáltunk különféle programokat és foglalkozásokat szervezni a többi önkéntessel. A mai napig nagy hatással van rám, amit ezeken az alkalmakon átéltem. Rengeteg történetet le tudnék írni, egyik meghatóbb vagy megrázóbb, mint a másik. Mégis megérte. Egyrészt a gyerekek öröméért, másrészt azért, hogy kiszakadjak egy kicsit a saját kis buborékomból. Ilyen munkát szerintem mindenkinek legalább egyszer végeznie kéne. Persze az is érthető, ha valakit ez lelkileg megvisel, vagy szülőként ijesztő ez az ötlet, ezért ti inkább mást választotok végül.
egy nemzetközi szervezetnél irodai munkát végeztem. Nagyon új tapasztalat volt számomra. Sose dolgoztam azelőtt napi 6 órát számítógép előtt, irodai környezetben. Ugyanakkor nagyon izgalmasnak, újszerűnek találtam mindent, a munkámat pedig hasznosnak éreztem. Ez a szervezet is hátrányos helyzetű embereken próbál segíteni, viszont világszinten, így a szervezetnél egy monitor előtt ülve szélesíthettem a látókörömet. Pár ilyen hét szerintem bárkinek tökéletes lehet, és jó próba is, hogy az ember unja-e vagy élvezi az irodai mindennapokat.
legvégül, természetesen, cikkeket írok ide, a Hello Szülő-re. Már több mint egy éve vagyok szerző, és rengeteg új tapasztalatot, lehetőséget kaptam. 16 éves fejjel már egy meeting vagy egy nagy irodaház is hihetetlen volt! Az pedig, hogy a korosztályom és a szülők, felnőttek közötti párbeszédet segíthetem, egy szuper izgalmas és felelősségteljes feladat.
Hogy álljon ehhez a szülő?
Ha azt gondolod, hogy Te nem tudsz segíteni a gyerekednek, tévedsz! Én is szinte minden lehetőséget közvetve vagy közvetlenül a szüleimnek köszönhetek. Szóval nagy dolog, ha a kapcsolati hálód segítségével próbálsz Te is lehetőségeket keresni, amik talán tetszenek a gyerekednek.
Ha nem is te szervezted a munkát, nagy segítség, ha valaki meghallgatja tapasztalatainkat és élményeinket. Én minden önkéntes munkám után meséltem a szüleimnek, sőt időről időre még tanácsot is kértem tőlük!
Végül pedig fontos, hogy a te részedről is legyen bátorság, kellő odafigyeléssel kombinálva. Lehet, hogy ami elsőre ijesztőn hangzik, később egy életre szóló tapasztalat lesz. Persze jobb megfigyelés alatt tartani, hogy hol vagyunk, mit csinálunk, mikor, és főleg, hogy milyen szerződéseket írunk alá. Ez általában nekünk is biztonságérzetet ad.
Szóval munkára fel! A kötelező önkéntes munka kifejezetten élvezetes is lehet!
Ha tetszett ez a cikkünk, kérlek olvasd el ezeket is:
Anna vagyok, 16 éves budapesti diáklány. Az írás már kiskorom óta nagy hobbim, ám olvasóként is aktív vagyok, kortárs kedvenceim például Grecsó Krisztián vagy Lauren Oliver. Imádok utazni, érdekelnek a nyelvek, épületek, ételek, emberek, próbálom mindenben megtalálni az izgalmasat és a szépet. Kedvenc helyem talán a tengerpart, de meg számtalan helyre szívesen eljutnék. Ami pedig szintén szerves része az életemnek, az a reggeli kávém, sok tejjel és egy cukorral.”
