Tanulás, fejlődés
Habsburg Ferdinánd, a Da Vinci TV-csatorna megálmodója adott interjút a Hello Szülőnek!
Habsburg Ferdinánd ugyan rokonságban áll a Habsburg-ház híres tagjaival, ő valójában mással tette le a névjegyét: egy ismeretterjesztő, főként gyerekeknek szóló TV-csatorna, a Da Vinci alapítója. A Németországból bejelentkező médiaszakemberrel a szórakoztató és ismeretterjesztő műsorok versenyéről, a szülők okoseszköz-használatáról és az oktatás szerepéről is beszélgettünk.
Háromgyermekes szülőként bizonyára személyes tapasztalatok is befolyásoltak, hogy létrehozd a Da Vinci TV-csatornát. Mi motivált, hogy belevágj egy ilyen projektbe?
Egyrészt, mindig is nagy rajongója voltam a dokumentumfilmnek. Másrészt, és ez talán még nagyobb motivációt adott, amikor a gyermekeim 10, 8 és 4 évesek lehettek, gyakran a semmiből olyan kérdéseket tettek fel, amikre én magam sem tudtam a választ. Emiatt elkezdtünk egyre több ismeretterjesztő műsort nézni, ami nem utolsó sorban kiváló közös programnak bizonyult.
A gyermekeid nézték a Da Vinci műsorait?
Igen, rengeteg műsort teszteltem rajtuk. Nagyon hasznos visszajelzéseket kaptam tőlük arról, hogy melyik műsorok jók és melyikek kevésbé érdekesek ennek a korosztálynak. Persze nem mondom, hogy sosem néztek szórakoztató filmeket, meséket, de nagyon sok ismeretterjesztő tartalmat néztünk a Da Vinci miatt együtt.
Könnyű volt az első években a különböző piacokon terjeszkedni?
Nem, ugyanis családi vállalkozásként nehéz volt labdába rúgni a hatalmas amerikai vállalatokkal8 szemben. Az sem segített, hogy a támogatóink nagy része úgy gondolta, a gyerekeket csak a szórakoztató műsorok érdeklik. Erre mondtuk azt, hogy talán van valami a szórakoztatás és az oktatás között, ez volt az edutainment.
Ha visszatekernénk az idő kerekét és lenne lehetőséged változtatni valamin a csatornán, változtatnál?
A Da Vinci már közel 20 éves, az üzenete azonban többé-kevésbé ugyanaz maradt. Továbbra is az a célunk, hogy szórakoztató, inspiráló, tartalmas és magas színvonalú műsorokat hozni a gyerekes családok képernyőire, amikből együtt tanulnak, fejlődnek. Annak ellenére, hogy nehéz felvenni a versenyt a szórakoztató műsorokkal, nagyon jó visszajelzéseket kapunk szülőktől és gyerekektől egyaránt.
Szülőként hogyan vehetünk részt tudatosan a gyerekeink digitális világában?
Szerintem az egyik legfontosabb kérdés, hogy mikor adunk először készüléket a gyerek kezébe és mikor ültetjük le a TV képernyője elé. Ma már egyre többször látom, hogy a szülők egyfajta bébiszitterként tekintenek az okoseszközökre és telefont vagy tabletet dugnak a gyerekek kezébe sorban álláskor, étteremben, utazások során, tehát gyakorlatilag minden alkalommal, amikor le szeretnék foglalni a kicsiket. Szerencsére az utóbbi időben mintha egyre több szülőben tudatosodott volna, hogy milyen komoly függőséget tud okozni egy okoseszköz és folyamatosan bővül azoknak a könyveknek, oktató anyagoknak, podcasteknek a száma, amikből tájékozódhatnak.
Korlátoznád a gyerekek képernyők előtt töltött idejét? Egyáltalán lehetséges ezt manapság?
Szerintem nem csak a gyerekeknek kell korlátozni a képernyőidejét. Borzasztó egészségtelen, amikor valaki hajnali 3-4 órakor is a telefonját bújja, és sajnos a legtöbb közösségi média alkalmazás szinte megköveteli, hogy folyamatosan frissítsük, megnyissuk, elérhetők legyünk rajta. Ahhoz, hogy a gyerekektől elvárhassuk a tudatosabb eszközhasználatot, muszáj szülőként jó példát mutatni. Egyszerűen hiteltelen eltiltani a gyerekeket vagy korlátozni a képernyőidőt, ha mi, felnőttek állandóan e-maileket olvasunk, hírportálokat böngészünk, tehát folyamatosan a kezünkben van a saját készülékünk.
A most felnövő generációt digitális bennszülöttnek is nevezzük, hiszen az ő életükben a kezdetektől jelen van az internet, a virtuális világ. Szerinted mi a legnagyobb hátránya annak, hogy ilyen korán hozzáférnek ezekhez az eszközökhöz?
Ami szembetűnő változás, hogy a fiatalok figyelme és koncentrációja folyamatosan romlik, miközben egyre kevesebb időt töltenek a szabadban, könyvekkel vagy más offline tevékenységgel. Egy másik, talán kevésbé feltűnő változás, hogy nagyon sok fiatal magányos. Annak ellenére, hogy a virtuális térben mindenkinek rengeteg barátja van, akivel gyakorlatilag 0-24 tartja a kapcsolatot, mégis sokan érzik magukat egyedül. A szorongás is egyre több fiatalt érint, hiszen online még több zaklatásnak vannak kitéve.
Szinte minden pillanatban rengeteg impulzus ér minket. A közösségimédia-oldalakat is azzal a céllal készítik és fejlesztik, hogy minél több időt töltsünk el rajtuk, így folyamatosan frissülő, rövid és figyelemfelkeltő tartalmat kapunk. Hogyan tudják a tanárok felvenni a versenyt a gyerekek figyelméért ezzel a nagyon impulzív környezettel?
Abba nem vagyok biztos, hogy a tanároknak a digitális világgal kell felvenni a versenyt. Mikor megjelentek a virtuális tananyagok vagy online asszisztensek, sokan gondolták, hogy a „gépek” átvehetik a tanárok munkáját, de én ebben nem hiszek. Szerintem az oktatás középpontjában nem a fejlett technológia áll, hanem a jó kapcsolat tanár-diák között. Nekem is voltak olyan zseniális oktatóim, akik olyan tárgyakat szerettetek meg, amikről egyáltalán nem gondoltam, hogy érdekelnek. Szilárd meggyőződésem, hogy semmilyen alkalmazás vagy tévécsatorna nem képes helyettesíteni a tanítás során kialakuló kapcsolatokat. A kérdés tehát inkább az, hogy a tantermekben zajló, tanár-diák kapcsolatra épülő oktatás hogyan egészíthető ki a digitális anyagokkal és erre egyre több jó példát láthatunk.
Muszáj megkérdeznem, befolyásolt téged a Habsburg családhoz fűző rokoni kapcsolatod abban, hogy egy ilyen nagy és sokak számára meghatározó projektbe vágj bele?
Hazudnék, ha azt mondanám, a rokoni szál inspirálta a Da Vinci létrejöttét, mégis fedeztem fel érdekes hasonlóságokat. Voltak olyan családtagok, akiket jobban érdekelt a természettudomány vagy a kultúra. II. Rudolfnak volt például egy „Kíváncsiság Kamrája”, ahol egy óriási természettudományi és kulturális kollekciót tartott tele gépekkel, könyvekkel, különböző alkotásokkal. Ebben a Kíváncsiság Kamrában megpróbálta összekapcsolni a tudományt a művészettel és úgy gondolom, a Da Vinci TV-vel mi is ezen dolgozunk.
299 cikk
Magyarország vezető infokommunikációs szolgáltatója

Ha a gyereked nem tud valamit, akkor téged fog kérdezni. De ha te szülőként nem tudsz valamit, akkor kihez fordulsz? Jó kérdés. Ezért hoztuk létre a Hello Szülőt, ahova kérdésekkel érkezel, és ahonnan válaszokkal léphetsz tovább.
Hasznos volt?