A generációkutató beszélgetős tippjei nagyiknak és unokáknak

Egyre nagyobb kihívás, hogy amikor összejön a család, és több generáció találkozik egymással, akkor egy ilyen alkalom kommunikációban gazdag, ugyanakkor vitatkozástól mentes legyen. A nagyszülők szeretnék tudni, hogy van az unokájuk, mi a helyzet a suliban, hogy megy a tanulás – egy tini viszont ezekről pont nem akar beszélni, és ha akarna, sem velük. De akkor hogyan szóljon a Papa vagy a Mama az unokához, hogy az ne robbanjon azonnal? És mit kérdezzenek a fiatalabbak az idősebbektől, mert hát mégis csak illene vissza is kérdezni? Steigervald Krisztián generációkutatót kérdeztük.

A szakember szerint két irányból kell megközelíteni a kérdést. Egyrészt életkori, másrészt generációs irányból.

Kezdjük az életkorral és számszerűsítsünk is rögtön. A nagyszülők többségét tegyük nagyjából 65 év felettire, az unokákat pedig 20 év alattira. „Ez azért fontos információ, mert mindkét csoport olyan életkorban van, amikor jelentős agyi és idegrendszeri változások történnek.” – kezdte Krisztián. „65 éves kor felett drasztikusan romlik a rövidtávú memória, ezért kérdeznek rá az idősek egymás után többször ugyanarra, vagy mondják el sokadjára is ugyanazt a régi történetet. Ezt jó lenne tudniuk a tinédzsereknek is, hogy a Nagyi nem direkt bosszantásból csinálja. Ezen ne akadjunk ki, ez a biológia természetes velejárója. Mint ahogy idővel mindenki, a tinédzser is ilyen lesz majd. Itt az unokáknak kellene valamiféle empátiát tanulniuk.” – mondta a szakember. Csakhogy ez ebben a korban nehéz, mivel a gyerekekben még alacsony az empátiaképesség.

Ha pedig generációsan nézzük, akkor a nagy különbség az, hogy míg a mostani nagyszülők gyerekkora feladatorientált volt, az unokák már egy élményorientált világba születtek. „Ezért kérdezi a Nagyi, hogy ’mit csináltatok az iskolában?’, vagy ’mit tanultatok?’. Miközben a kamaszok az élményekről tudnak beszélni, és be kell látni: abban nincs számukra semmi nagy élmény, hogy mi volt az ebéd a suliban, vagy mit csináltak a tanórákon.”

Steigervald szerint azonban meg lehet tanulni pár panelkérdést, ami akár jó beszélgetés indító is lehet. Ilyenek az alábbiak:

• Mi volt a napodban a legjobb?
• Történt-e bármi olyasmi, ami boldoggá tett?
• Volt-e olyan dolog, ami elszomorított?

Ám a hatás is életkorfüggő. Egy óvodás vagy egy kisiskolás még talán könnyen kapcsolódik és megy bele egy beszélgetésbe. A kamaszkorú unokák viszont már nehezebben. „Egy tinédzser kortárs orientált, ami azt jelenti, hogy a kortársaival, a barátokkal, osztálytársakkal való kapcsolódást keresi, velük tud beszélgetni. Bár velük is csak fél szavakkal. Az igazság az, hogy egy tinédzser valójában nem nagyon tud normálisan beszélni, az ilyen (számára) hülye kérdések hatására pedig csak felidegesíti magát. Vékony jég...” – int óva minden olyan nagyszülőt a generációkutató, aki tinédzserkorú gyermekkel szeretne beszélgetésbe elegyedni. „Nehéz” – mondta. „De talán nem lehetetlen.”

Mit tehet akkor a nagyszülő? „A Papák, meg a Mamák azt teszik a legjobban, ha az itt és mosttal próbálnak kapcsolódni. Egy klasszikus nagyszülői szerepbe lépve én azt mondom: etessék meg az unokát. Készítsék el a kedvencét, annak örülni fog. És ha elkezd enni, akkor lehet, hogy közben elkezd beszélni.” – javasolta Steigervald.

És mit lehet a lányoknál megpróbálni? „Egy tinilánynál az etetős trükk már egyértelműen nem jön be. Náluk például viszont ahelyett, hogy elkezdjük kifogásolni a külsejüket, kérdezzük meg, hogy miért épp azt a ruhát vették fel, vagy miért olyan a hajuk, amilyen. De semmiképp se neveljünk, azt hagyjuk csak meg a szülőknek!” - folytatta a generációkutató.

„Ha adhatok egy igazán őszinte tanácsot a nagyszülőknek, az az lenne, hogy a tinédzser unokát egyáltalán ne kérdezgessék. A kisiskolást, az óvodást lehet, de a kamaszt ne. A tinédzsernek adjanak, méghozzá szeretetet. Próbálják meg kideríteni, mi a szeretetnyelve, mit szeret, mivel tud kapcsolódni. De azt sem tukmálva. Folyamatosan figyeljék az unokájuk reakcióit és ha kell, húzzák be a féket.” – tanácsolta Steigervald, aki végezetül még egy fontos dologra hívta fel a figyelmünket. „Ha nehezen tudunk a tinédzser unokához kapcsolódni, az nem a nagyszülő hibája. Nem azért van, mert elrontottunk valamit, hanem azért, mert tinédzser. Ez a kamaszkor sajátossága.” – zárta a generációkutató, aki szerint a kamaszkori stresszes idegesállapotba a nagyszülő megnyugvást adjon az unokájának.

És mit kérdezzen az unoka a nagyszülőtől?

„Ez amilyen könnyű kérdésnek tűnik, olyannyira nehéz. A tinédzserek ugyanis nem nagyon akarnak kérdezni. Ha mégis van késztetés bármelyik unokában, akkor azt javaslom: meséltessék a nagyszülőket.
- A te gyerekkorodban hogy volt?
- Ti anno ezt hogy csináltátok?
Bármi ehhez hasonló jó lehet. Az időseknek ugyanis a hosszútávú memóriájuk még jó. Bizonytalanságuk a jelenben van, és időskorban ráfókuszálunk a bizonytalanságainkra. Ezért aggódnak állandóan minden miatt, hogy például majd elrontják a mobiltelefonjukat, mert rossz gombot nyomnak meg. A régi dolgokban viszont magabiztosak, ezért arról kérdezzük őket."

Meg azonban ne lepődjenek a nagyszülők, ha az érdeklődés hamar elveszik. A válasz ugyanis nagy valószínűséggel már nem fogja érdekelni az unokát. Ez szintén életkori sajátosság, amin megsértődni nem szabad, fókuszáljunk a jóra és örüljünk, mert van, aki még kérdez.

Ha tetszett ez a cikkünk, akkor olvasd el ezeket is:
"Nem tudjuk, hogy jó-e hosszú távon, amit most mi, szülők csinálunk" - Steigervald Krisztián
8 sarokpont, hogy hatékonyabban menedzseld a családi chatcsoportokat
"Nagyi és én, két más világ" - Hogyan kapcsolódik egy tini a nagyszüleihez?
Kártyajátékot készítettünk nektek