Nincs olyan gyerek, aki csak a verésből tanul! Zéró tolerancia a gyerekbántalmazás kapcsán

„Egy kezemen meg tudom számolni, hány pofont kaptam életemben, de azokat meg is érdemeltem; egyszer elloptam egy csokit a boltból, aztán kaptam érte otthon – megtanultam a leckét.”

Gyakran hallunk ilyen mondatokat, de ezek tévhitek, súlyos tévedések. Megérdemelni dicséretet, tapsot, elismerést lehet és nem pofont. A pofon egyrészt nem díj, hanem fájdalom. Másrészt legtöbbször nem a gyerekről, nem a gyerek érdem(telenség)éről, hanem a szülőről szól: az idegességéről, a frusztrációjáról, a megélt tehetetlenségéről.

Ráadásul a pofonból nem azt, legalábbis nem elsősorban azt tanuljuk meg, hogy nem szabad lopni, konnektorba nyúlni, vagy lelépni a járdáról, hanem azt, hogy a pofon fáj, a másik ember erősebb, engem meg lehet ütni, az én testemmel vissza lehet élni, erőszakkal meg lehet oldani konfliktusokat. Nem azért nem lopunk, nem nyúlunk a konnektorba, nem lépünk le az úttestre, mert megvertek érte, hanem azért, mert elmondták nekünk ezerszer, mert láttuk, hogy mások sem teszik ezeket, mert megértettük gyerekként, hogy ezek veszélyes dolgok.

El tudjuk képzelni, hogy van olyan gyerek, aki „csak a verésből tanul”? Akinek „mondhatjuk, de csak falra hányt borsó”? Aki azért tud törülközni, felöltözni, kirakózni, vagy olvasni, mert addig verték, amíg nem sikerült neki? Ugye nem! A gyerekek nem az erőszakból tanulnak - ebből a szempontból nincs különbség a bántalmazás mértéke között. Egyrészt az ütés mindenképpen sérti a gyerek testi épségét és méltóságát. Másrészt pedig az „elfenekelés”, az „atyai pofon”, a „koki” és a megverés egyaránt félelmet szül. A félelmen keresztül hatással van a viselkedésünkre. „Nem nyúlok a konnektorba, mert aztán kapok érte.”

Ez azonban nem jelent valódi tanulást, csak a viselkedés szabályozását, a külső kontrollnak való megfelelést: hiányzik belőle a belátás, a belső meggyőződés.

Zéró tolerancia

Amellett, hogy a fizikai erőszak nem hatékony, tiltott is. 2005 óta zéró tolerancia vonatkozik a gyerekekkel szembeni bántalmazás valamennyi formájára. Ez azt jelenti, hogy nem szabad egy gyereket megütni, bezárni, szavakkal bántani, megalázni. A gyermekvédelmi törvényben foglaltak nem azt eredményezik, hogy tömegével állnak hibázó szülők a bíróságokon. A törvény közös értékrendet, társadalmi gondolkodást tükröz - kifejezi, hogy a gyerek nem tárgy, nem tulajdon, hanem egy szuverén egyén, akit megilletnek ugyanazok a jogok, amik minket, felnőtteket is.

Egy gyereket megütni tehát tilos és haszontalan és ezt ma Magyarországon a legtöbben így is gondolják – többek között ez derül ki a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány kutatásából, amelyben gyerekeket és felnőtteket kérdeztek meg arról, hogy milyen tudásuk és véleményük van a kérdéssel kapcsolatban.

Tízből kilenc felnőtt szerint semmilyen helyzetben nem szabad megütni egy gyereket, még akkor sem, ha egy felnőtt ideges. Tízből nyolc felnőtt szerint a verés nem hatékony nevelési eszköz és a kiabálás sem fogja szófogadóvá tenni a gyerekeket. A megkérdezettek kétharmada szerint ugyanakkor ma Magyarországon komoly problémát jelent a gyerekbántalmazás: a felnőttek szerint tízből hét szülő kiabál, üvöltözik a gyerekével, tízből hatan pedig megütik, megpofozzák a gyereküket.

Hogy ez miért van így, annak számos oka lehet: a szülők frusztrációja, túlterheltsége, vagy a korábban látott minta hatása és továbbörökítése („engem is megvertek és jó ember lettem...”).  Hosszan lehetne sorolni a háttérben meghúzódó tényezőket – de  talán ennél is fontosabb annak az átgondolása, hogy mit tudunk tenni szülőként, felelős felnőttként a gyerekek biztonsága érdekében.

1. Ismerd meg és tartsd tiszteletben gyerekek jogait és beszélgess erről a gyerekekkel is! Mintaadással és információ nyújtásával lehet a legtöbbet tenni egy jogtudatos (a jogokat ismerő és tiszteletben tartó) generáció felnövéséért.

2. Alkalmazz pozitív nevelési módszereket! A pofon azt üzeni, hogy az erőszak a konfliktuskezelés elfogadott módja. Amikor viszont a szülők tiszteletet mutatnak gyerekeik és mások emberi méltósága és testi épsége iránt, a gyerek a tiszteletet tanulja meg. Azt, hogy a konfliktusok a tisztelet lerombolása nélkül is megoldhatóak.

3. Figyelj oda a gyerekekre! Az említett kutatásban megkérdezettek egyetértenek abban, hogy a gyerekek védelme az egész közösség feladata, ugyanakkor azt feltételezik, hogy mások nem avatkoznának közbe a konkrét helyzetekben, mert azt gondolják, hogy nem az ő dolguk. De ez nincs így! A gyerekek a jövő letéteményesei, a jövő alakítása pedig közös ügyünk!

4. Állj oda a gyerekek mellé! A gyerekek akkor kérnek segítséget, ha úgy érzik, odafigyelnek rájuk és bízhatnak az őket körülvevő felnőttekben. Ma Magyarországon minden tizedik gyerek úgy érzi, hogy nem számíthat támogatásra a környezetében.

Szerző: Vaskuti Gergely, Hintalovon Alapítvány