© 2026 Magyar Telekom Nyrt.

HírlevélJogi dokumentumok
cikk

Boldog család

Utolsó frissítés: 2025. 04. 08.

Enni vagy inni, ez itt a kérdés - Mit jelent a drunkorexia?

A kalóriákkal való zsonglőrködés valószínűleg egyidős azzal, amikor az ember a tükörbe nézve először húzta be a hasát. Bár a testsúlykontrollnak vannak egészségesebb és rizikósabb változatai, ha az alkohol is képbe kerül, akkor joggal ébrednek balsejtelmeink. Amennyiben a testsúly drasztikus befolyásolásának az alkohol az eszköze, ott nehéz eldönteni, hogy mi a probléma kiinduló pontja. Persze ennél is égetőbb kérdés, hogy kinek jelent ez valójában gondot. Mert a drunkorexia érintettjei a probléma súlya helyett sokkal inkább a saját testsúlyukra koncentrálnak.

Eszik-e vagy isszák?

A drunkorexia fogalma nem tudományos-szakmai körökből származik és még csak nem is újkeletű meghatározás. Ennek ellenére a szakemberek is használják a kifejezést, már 2012-ben születtek tudományos publikációk egy olyan jelenség megismerésének céljából, ami az evészavar ás az alkoholhasználati zavarok határán mozog. Röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy az érintett az alkoholfogyasztás javára lemond az étkezéssel járó kalóriabevitelről. Hogy ezt milyen indíttatásból teszi, az kétféleképpen képzelhető el. Az étkezések kihagyása, az alacsony kalóriabevitel, a túlzott testedzés vagy az önhánytatás egyrészt az alkohol hatásának fokozását célozhatja meg. Olykor ez szól a koplalás mellett, és ebben az értelemben a táplálkozási magatartás torzulása inkább az alkoholhasználat zavarát „szolgálja ki”, hiszen a cél a csúcsra járatott alkoholhatás. Az érintettek néha hashajtó vagy vizelethajtó készítményekkel is rásegítenek az elvárt hatásra. Másrészt az ivás is kalóriabevitellel jár, sőt ebből a szempontból (is) egészen alattomos fogyasztási cikk az alkohol: másfélszer-kétszer annyi kalóriát jelent az alkohol egy grammja, mint egy gramm cukor. Egy pohár bor körülbelül 100-140 kalóriát tartalmaz, 5 cl pálinka is nagyságrendileg ennyit, a sör pedig híres-hírhedt a kalóriaértékéről, körülbelül 250 kalóriával érdemes számolni egy üveg sör esetében. A megrögzött kalóriaszámolók így sok esetben az alkoholfogyasztás útján bevitt energiát spórolják meg az étkezés könyörtelen szabályozásával.

Egy korty, egy falat

A drunkorexia már csak azért sem magától értetődően alakul ki, mert az alkohol és a jóízű falatozás kéz a kézben jár, és úgy tűnik, nemcsak a kulturális és szociális szokásainkból eredeztethető ez a kapcsolat. Létezik egy jelenség, amit aperitif effektusnak nevezünk: az alkohol növeli az éhségérzetet és evésre késztet – elég csak a gyros büfé előtt kígyózó sorokra gondolni a péntek éjszakában. Egyes elméletek szerint az aperitif effektusnak evolúciós haszna van: az erjedéssel létrejött alkohol elfogyasztása után az ember megéhezett és tartalékolható energiát vett magához, vagyis élelem után nézett és bőséggel jóllakott. Lássuk be, a táplálékforrás kiszámíthatatlanságában ez egyáltalán nem hasztalan. Másrészt bizonyos idegsejtjeink alkohol hatására felkeltik az éhség érzetét és evésre ösztönöznek. Összességében véve nagy a valószínűsége annak, hogy italfogyasztás után enni fogunk. Éppen ezért a drunkorexia érintettjei olykor kínzó éhségérzetet tapasztalnak.

A drunkorexiával jellemezhető személyek elsősorban nők, előtörténetükben előfordulhat evészavar és jelentős a kortársnyomásnak való kitettség fiatal felnőttként is, ennek sok esetben a social media a közvetítő felülete. A vágyott testkép elérése erős hívást jelent számukra, és az alkoholt „kenőanyagként” használják a társas kapcsolódás „beolajozására”.

A szakirodalom három ok kialakulására vezeti vissza a drunkorexia kialakulását. Egyrészt ahogy az evészavarok és az alkoholfüggőség esetében is feltételezhető a biológiai okok közreműködése, úgy a drunkorexia kapcsán is. A pszichológiai okok közt a testkép sérülékenysége, az alacsony önbizalom és az érzelmi elakadások említhetőek, de a környezeti tényezők és a megterhelő változások is hatást gyakorolhatnak – érvel Kamila Szynal a munkatársaival egy 2022-ben megjelent összefoglaló tanulmányban. Az anorexia nervosa betegségétől eltérően a drunkorexia esetében leginkább akkor korlátozzák a táplálkozásukat az érintettek, amikor tervezett alkoholfogyasztás van kilátásban. Ez eleinte lehet alkalmi jellegű, de ahogy súlyosbodik az alkoholprobléma, úgy válnak rendszeressé a táplálkozás megszorításai.

Régről ismert, mégis új

A drunkorexia lényegében egy újonnan felállított képlet a régi alkotóelemekből. A kockázatos alkoholfogyasztás veszélyeit ebben az esetben is fel lehet sorakoztatni: az egészségügyi panaszok kialakulásától kezdve az érzelmi labilitáson keresztül az olyan kockázatos viselkedésekig, mint az ittas vezetés. A női testről pedig tudható, hogy a férfiakétól eltérően reagál az alkoholra, mivel a nők testsúlya kevesebb, a test víztömege alacsonyabb, ami a véralkoholszintet befolyásolhatja. Emellett az alkohol vízhajtó hatása a kiválasztást is felturbózza, így a vízben oldódó ásványok és vitaminok idő előtt ürülnek. A táplálkozás drasztikus korlátozásával a hiányállapot kialakulása nem meglepő fordulat. Miközben a drunkorexia önállóan értelmezhető, figyelmet követelő jelenség, az evészavar és az alkoholhasználati zavarok aggasztó jegyeit is magán viseli.

Vissza a szerethető testbe

Bár a diagnosztikai rendszerek nem nevesítik önálló zavarként a drunkorexiát, a szakembereknek mégis akad tennivalójuk. Jellemzően a kognitív viselkedésterápia (CBT) és a sématerápia vethető latba, de ha az alkoholfüggőség elhatalmasodott, ennek orvoslása jelenti az elsődleges feladatot. Nem csupán a pszichológusnak vagy a pszichiáternek adódhat feladata, hiszen a járulékosan kialakuló testi tünetek is kezelést igényelhetnek. Bár a drunkorexia egy olyan problémakör, ami természeténél fogva nehezen megfejthető és tipikusan a „tyúk-tojás dilemmát” példázza, végsősoron az evészavar és a túlzott mértékű alkoholfogyasztás is ugyanazt a célt helyezi kilátásba: visszatalálni ahhoz a testhez, mely elfogadást és gondoskodást érdemel.

Ha tetszett ez a cikkünk, kérlek olvasd el ezeket is:

Tanulás, fejlődés

Egyre több tinédzser csúszik bele a szerencsejáték-függőségbe - Mit tehet a szülő?

Boldog család

Nyugodj meg Anyukám, attól megnyugszol!

13 cikk

adjunktus, addiktológiai konzultáns

Dr. Marjai Kamilla

Szenvedélybetegekkel és családtagjaikkal dolgozik, egyetemi oktató, képzésben álló pszichológus. A Vízből katicát? című könyv társszerzője, addiktológiai témájú ismeretterjesztő cikkek szerzője. Napos időben ő is meghallja a játszórét hívását, nemcsak a lánya, szeret rollerre pattanni, úszni, moziba járni.

Hasznos volt?

NemIgen