„A férfiak szeretnek az apaságukról beszélni” - interjú Porkoláb Gyöngyivel

Az apákkal kapcsolatos több száz adást megélt rádió és podcast interjúműsor egy négygyermekes édesanya ötleteként indult el. Porkoláb Gyöngyi kommunikációs szakember, a Womanext Üzleti Klub alapítója és vezetője, kulturális-társadalmi projektek létrehozója. Az öt éve tartó beszélgetős sorozatának könyv verziója hamarosan megjelenik, ennek kapcsán beszélgettünk vele.

Négygyerekes édesanya vagy, azt gondolom, bőven lenne témád az anyasággal kapcsolatban is. Hogy jött az ötlet, hogy az apák vonalán indulj el?

Az anyaság témája valóban kimeríthetetlen, ugyanakkor lehet, hogy itt van az idő, hogy megkérdezzük a „másik felet”, az apákat is. Fontos kérdés persze, hogy mernek-e bizonyos témákról – mint például az apává válás, az apaság élménye - őszintén, önkritikusan megnyílni.

Amikor évekkel ezelőtt egy rendezvénysorozatot szerveztünk Csak egy nő címmel, a család-anya-karrier összeegyeztetése volt a fő témánk. Itt merült fel a bennem, hogy az utolsó programelemre hívjunk meg édesapákat a téma kapcsán. A legnagyobb meglepetésünkre, ennek volt a legközvetlenebb a fogadtatása. Nyilván a többi téma is fontos volt, de a közéletben ismert és civil apukák beszélgetése váltott ki - a többnyire női - közönség soraiban könnyekig fakadó nevetést, a pasik pedig nagyon élvezték ezt.

Ezzel egy időben keresett meg Bakó Csaba, a megújuló Campus Rádió ügyvezetője, hogy menjek végre rádiózni. Egy ideig haboztam, mert sosem csináltam még ilyet, bár tudom, hogy az „Ezt nem tudom megcsinálni!” mondatot felülírja az, „Ezt még nem csináltam! -ban” rejlő lehetőség, mégis ódzkodtam tőle. Végül addig győzködött, amíg beadtam a derekamat, viszont ragaszkodtam ahhoz, hogy valami újszerű témát fogjunk meg. Így talált meg, vagy ért össze két szálról is az apaság, apává válás, generációk kérdésének témája… talán véletlenül is. Lehet, hogy a felnőtt „gyermek” szemszögéből nézve is érdekesnek találtam, hiszen a szüleinkhez való viszony, vagy a generációkon átívelő családtörténetek mindannyiunk számára fontosak. 

Mit gondolsz, miben változott az elmúlt években az apák szerepe?

Magyarországon a felnőtt férfi lakosság ¾-e édesapa, amely önmagában figyelemre méltó, ha az apai szerepekről, azok változásáról beszélünk. Apák napja alkalmából a Kopp Mária Kutató Intézetben egy szakmai napon vettem részt, ahol több aspektusból is szóba került ez a téma. Egyetértés volt abban, hogy az apai szerepek változására az elmúlt évtizedek gazdasági és kulturális átalakulásai, a társadalmi elvárások jelentősen hatottak, ez a családon belüli feladatok megosztásában is megmutatkozik. Egyre több édesapát lehet reggel a bölcsődékben, óvodákban, iskolákban látni, ahogy viszik gyermekeiket, ugyanis az előbb említett társadalmi, gazdasági változások lehetővé teszik, hogy az apák aktívan részt vegyenek a gyermeknevelésben. Tapasztalható, hogy jelen van a hagyományos családfenntartó és tekintélyszemély szerep, ugyanakkor egyre többen vállalnak szerepet a gyerekek érzelmi támogatásában és a háztartási feladatokban is, sokak szerint szexi dolog édesapának lenni.

Az apák új szerepét ilyen értelemben talán a média is egyre inkább támogatja azzal, hogy gyakran olyan édesapákat mutatnak a reklámokban és filmekben, akik a házimunkában segítenek, gyerekeikkel játszanak vagy érzelmi támogatást nyújtanak. A társadalom felé jelentős a transzferhatás és az üzenet, hogy az apák számára is fontos szerep a családban való aktív jelenlét.

Van generációs különbség is abban, hogy ki hogyan éli meg az apaságát? 

Persze: látható – ezt a beszélgetéseim során többször is tapasztaltam - hogy a fiatalabb édesapák nyitottabbak a változásra és a családi szerepek átrendeződésére, míg az idősebb generációkban még mindig élnek a hagyományos családi minták.

De az apák szerepe a munka és család közötti egyensúly keresésében is változott. A munkaerőpiacon való verseny, a karrierépítés és a családi élet összeegyeztetése nemcsak a nőket, hanem az apákat is komoly kihívások elé állítja. A modern apák igyekeznek otthon lenni, segíteni az otthoni teendőkben, miközben a munkahelyi kötelezettségeiknek is eleget akarnak tenni. Az apasági szabadság bevezetése Magyarországon is hozzájárult ahhoz, hogy az apák aktívan részt vehessenek a gyermekek születését követő első időszakban, több vendégem hangsúlyozta, hogy fontos volt számára a gyerek születése utáni pár hónapban az otthon eltöltött plusz idő. A gyermekekkel való minőségi időtöltés nemcsak fizikai értelemben, hanem érzelmi és mentális szempontból is fontos szerep az apa-gyermek kapcsolat megalapozásában, ápolásában.

Mik azok a fájdalompontok, amik leggyakrabban előjöttek a beszélgetéseid során? Mire lenne szükségük az apáknak?

Úgy látom, hogy több dologgal birkóznak; a tökéletes apaságra való törekvést a társadalmi, vagy családon belüli elvárás táplálja, aztán a munka és családi szerep közötti egyensúly kihívásaival való szembenézés folyamatosan jelen van, az apaságukkal kapcsolatos dilemmáikkal kapcsolatban pedig érzelmi támogató közösség hiányát lehet látni talán a harmadik un. fájdalompontnak. Az édesapák életében éppúgy, ahogy az édesanyák esetében is, lehetnek komoly elakadások, olyan mondatok, érzések, amelyek kimondatlanok maradnak. Ahhoz, hogy a modern apák valóban teljes értékű szülőknek érezzék magukat, az apává válásuk folyamatában szükségük van a társadalom támogatására, a munkahelyi rugalmasságra, a megértő, támogató közegre és nyitott, egyértelmű kommunikációra. Fontos kapaszkodó, ha a szülői szerepek megosztását és elfogadását együttműködésben hozzák meg.

Mire lenne szükségük? Az apák önmagukról alkotott képe sokszor különbözik a társadalomban elvárt mintákkal, ezért az elvárásokkal való megbirkózás megkönnyítése érdekében hiszek a támogató beszélgetésekben, a támogató közösségek szerepében, nem ciki segítséget kérni egy-egy elakadás során.

Anyakén te hogyan látod, mi az apa szerepe, feladata a családi dinamikában?

Sokféle válasz lehet erre adni. Talán a biztonság, amit elsőként sorolnék, illetve az, hogy mindig lehessen az apára számítani. A felelősség érzete, ami persze alapvetés azzal, ahogy szülővé válik az ember. Mindezek mellett nem elhanyagolható, ha az édesanya lelki, tápláló társa is tud lenni az édesapa.

Az eddigi válaszaidból is látszik, hogy az apaság kapcsán bizony van miről beszélgetni, hogyan fogadták a hallgatók az első adásokat?

Óriási mélyvíz volt ez nekem, tele dilemmával, hogy tudok-e úgy kérdezni, hogy a stúdióban ülő vendég izgalmassá váljon a hallgatóknak. Komoly felelősségként éltem meg, hogy a beszélgetés kikerül az éterbe. A vasárnap délelőttönkénti apamondta.hu adásainak egyre több hallgatója lett. A visszajelzések sokszor olyanoktól is érkeztek, akikről nem gondoltam, hogy rádiót hallgatnak. Az adások szép lassan kikerültek a YouTube, majd podcast csatornámra, ott mérhetőbb volt már a hallgatottság.

Mennyire voltak őszinték a férfiak, mennyi idő kellett ahhoz, hogy megnyíljanak?

A legnagyobb meglepetésemre hamar, nagyon hamar megnyíltak. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy milyen örömmel és szeretettel vágynak és mernek az apaságukkal kapcsolatos élményeikről, érzéseikről beszélni, sőt a konkrét apává válásuk folyamatáról, a szülőszobában töltött emlékezetes pillanatokról is. Egyfajta lelki fürdőzés volt a felmenők kapcsán, arról a rengeteg lenyomatról, értékről, mintáról hallani, amit mindannyian hordozunk talán magunkban. Ezeket a mintázatokat sokszor nem feltétlen tudatosan visszük, vagy nem visszük tovább. Ismerős talán az „Ezt én biztos máshogy fogom csinálni.”, aztán észrevesszük, hogy éppen úgy cselekszünk. Vagy a nagyapánk kérését akarjuk egy életen át megvalósítani, cipelve a ránk pakolt elvárásokat. Rengeteg dolog megbújik elakadások formájában, a tudatalattinkban. Ahhoz pedig, hogy a vendégeim megnyíljanak talán én is egyfajta izgatottsággal folyamatosan hangoltam magam. Az alaptermészetem egyik fontos része a kíváncsiság, ez is segített abban, hogy vendégeim érezték, hogy fontosak, kíváncsi vagyok rájuk, így olyan dolgokat is elmeséltek, amelyekkel sosem mertek szembenézni.

Mi volt a titok, amivel ennyire meg tudtad nyitni őket? Mert a férfiak nem feltétlenül szeretik, ha ők vannak terítéken. Egyrészt ez mintha generációs probléma lenne, másrészt pedig kicsit intim dolog is, amit nem tartanak macsósnak.

Nincs titok, a kíváncsiság talán a kulcs, ha már rutinból csinálnám, az érződne és akkor abba is hagynám. Minden vendégem valóban érdekes, izgalmas és fontos számomra és ettől talán ők is máshogy viszonyulnak hozzám, egyfajta biztonságos, támogató közegben beszélgetünk. Az elmúlt évek beszélgetései rácáfoltak az említett tapasztalatra, miszerint a férfiak nehezen beszélnek az érzéseikről. Talán csak kicsit másként kell körülölelni őket.

Az öt éve tartó interjúsorozat következő lépése lesz a hamarosan megjelenő könyv, ami az adásoknak csak egy szűkebb keresztmetszete. Ez az ötlet menet közben jött, vagy bent volt a levegőben a kezdetekkor is?

Adásról-adásra, beszélgetésről beszélgetésre, nagyjából a sorozat második-harmadik évében éreztem, hogy értékkel teli tanulságos és hasznos sztorikkal teli interjúk. Hiszem, hogy mindig a történetek segítenek megérteni egymást, vagy egy-egy jelenséget a világban. Azt éreztem, hogy nagyon erősek azok az üzenetek, amelyeket kihangosítottak a vendégek. Amikor valakinek eszébe jut egy téma kapcsán egy vele megtörtént eset és izgalmas, talán megható is, hogy amikor a végére ér és rám néz, látom, hogy most kapott választ saját magától arra, amiről azt gondolta, hogy nincs válasz. A saját magunk általi felismerések a legvalidabb dolgok, és a leginkább vezetnek a fejlődéshez. És akkor jöttek ezek a történetek, és elkezdtem gondolkodni, hogy milyen módon lehetne ezt valahogyan tovább léptetni? Persze, hallgatnak az emberek podcasteket, meg rádióműsorokat, de hogy hol lenne ennek útja a továbblépéshez. Aztán egy téma kapcsán találkoztam a Jaffa Kiadó vezetőjével, Rados Richárddal és beszélgettünk egy jót. Akkor merült fel, hogy vajon ezek az interjúk tudnának-e működni publikálva is, hiszen ez más műfaj. És egyszer csak megérkezett a felkérés, mert a kiadó is izgalmasnak találta, hogy Kokó, Scherer Péter, Kemény Dénes, Őze Áron és még sokan mások meséljenek arról, hogy élték meg az apaságot, milyen mintákat hoznak magukkal és adnak tovább utódaiknak.

Neked milyen a viszonyod az édesapáddal?

Orvos szülők gyermeke vagyok, édesanyám gyermekorvos volt, egy csodálatos ember és édesanya, az egész család segítője. Apukámmal a viharosabb serdülőkor után kialakult egy olyan viszony, amiben bármikor számíthattunk egymásra, bár kellőképp kritikus volt, ami lehet, hogy néha hasznomra is vált. Mindig is felnéztem rá, csodáltam a szakértelmét, azt, ahogyan pontosan el tudta magyarázni mi hogy, merre van az emberi szervezetben. Azt pedig ma sem értem, hogy egy vadonatúj mosógépet miért kellett szétszednie és összeraknia csak azért, hogy megtudja, megvan-e minden benne. Fantasztikus szakember volt, ma már nyugdíjas. Szerették, tisztelték a betegei, talán azért is, mert nagyon tisztán, őszintén, a betegek nyelvén kommunikált. Nagyon szigorú, aggódó édesapa, figyelmes férj, mindent intézett, biztonságot adó légkört nyújtott. Ő táplálta belém a sport szeretetét, megtanított fűrészelni, mert hasznos lesz az majd valamire. A mi apa-lánya kapcsolatunk is mélyült a beszélgetések révén és talán fontos felismerés volt, hogy sorsszerűen viszünk magunkkal felmenőinktől értékeket.  Az élet igazságtalansága, hogy épp az Apa mondta kötet szerkesztési időszakában lett nagyon beteg, talán ezzel visszaadhatok neki abból a sok szeretetből valamit, amit kaptam, az első példány az övé lesz, ez biztos.