A kötődő nevelés valóban a gyereknevelés Szent Grálja?

A kötődés biológiai alapokon nyugszik, ami azt is szolgálja, hogy a kisbaba túléljen, amikor még védtelen. Az ember utódja számtalan olyan tulajdonsággal jön a világra, ami képessé teszi őt arra, hogy a szülő szeretettel forduljon felé. Elég, ha csak egy pár hónapos gyerek külsejére gondolnunk, vagy arra, hogy már felveszi a szemkontaktust, mosolyog és kapaszkodik. És úgy is születünk, hogy kapcsolódni szeretnénk, így ez a kapcsolat (is) kétirányú. Ilyen módon a kisbaba, kisgyermek valamiképpen mindig kötődni fog ahhoz a személyhez, aki rendszeresen gondozza őt, jelen van az életében. Emiatt a „kötődő nevelés” szóösszetétel kevésbé értelmes ilyen szempontból. Hiszen minden nevelés kötődést eredményez.

A kulcs sokkal inkább abban van, hogy milyen ez a kötődés, hogyan viszonyulunk a számunkra fontos személyekhez. És ha ezt a kapcsolódást nem érezzük teljesen biztonságosnak, akkor is kijelenthető, hogy abban az adott szülő-gyerek kapcsolatban a kialakult kötődési fajta helyénvaló (adaptív). Hiszen a helyzethez való alkalmazkodás ezt kívánja meg tőle.

Eleinte háromféle kötődési mintázatot találtak a szakemberek, biztonságos, bizonytalan-elkerülő, bizonytalan-ambivalens. Majd egy negyedik típusú kötődés is felmerült – ez a dezorganizált, szétesett, ellentmondásos viselkedéses jegyeket mutat.
Azt is fontos megemlítenünk, hogy a gyerek nemcsak az anyához kötődik, hanem az apához is (sőt, később majd a nagyszülőkhöz, óvónénikhez, barátokhoz is fog). Ez azt jelenti, hogy stresszhelyzetben mindkét szülő ugyanúgy lehet „biztonságos bázis és menedék” számára. Az anyához és apához kötődés más-más szerepet tölthet be a kisgyerekkorban, ami egyéni mindkét szülővel, és ezek mintázata is különböző lehet. Azaz előfordulhat, hogy az egyik szülőhöz biztonságosan, míg a másikhoz bizonytalanul kötődik. Az életkor előrehaladtával pedig az egyre bővülő kapcsolati háló tapasztalataiban a gyerek kortársai kezdenek hasonló szerepet betölteni, mint gyerekkorban a szülők. Ez fokozatosan történik: ha a kortársak kielégítik az érzelmi szükségleteket, akkor a folyamat egy bizonyos pontján elkezdenek biztos bázisként támaszkodni a kortársakra is.

Ha jól letesszük a kötődés alapjait az első évben, akkor azok már megingathatatlanok?

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a csecsemőkorban kialakuló kötődési stílus végigkísérheti az embert az egész életén át. Felnőttként is ehhez a korai mintához fordulunk, amikor új kapcsolatokat építünk ki. Éppen ezért a gyerekkori bántalmazás – különösen, ha korán kezdődik, rendszeresen előfordul, tartós, és egy közeli hozzátartozó vagy elsődleges gondozó követi el – nemcsak a gyerekkorra korlátozódó következményekkel jár, hanem a felnőttkori működésre is hatással lehet. Kihat a személyiség fejlődésére, a kapcsolatok alakulására, az érzelmek szabályozására, a stressz kezelésére, valamint az empatikus készségek fejlődésére is.
Korábban azt gondolták, hogy a korai kötődés mintázatai nem változnak az élet során, azonban az erre vonatkozó – többnyire a 2000-es évek elejétől elérhető – kutatások ezt nem feltétlenül támasztják alá.
Ilyen például a Berkeley Tanulmány  és a Minnesota Tanulmány, amelyek hosszú távon, sok éven keresztül követték nyomon azt, hogy mennyire stabil a kötődési mintája az adott gyereknek – felnőttkorában is.
Ahogy a gyerek növekszik, a családjában, az életében történnek jó és rossz események, amelyek mind hatással vannak rá. Lehetnek megterhelő, stresszes időszakok, például válás, anyagi nehézségek, egészségügyi problémák, amelyek a korábbi biztonságos kötődést megingathatják, vagy épp fordítva. Nehezebb, rizikósabb korai életévek után pozitív hatású események változtathatnak ezen (jó kortárs kapcsolatok, jó iskolai eredmények, a szülők megtámogatása).
Bonyolultnak és komplexnek tűnik ez az „összjáték”, aminek pontos működése még további kutatásokra vár, de az biztos, hogy a kötődés az egyes életkori szakaszokban újra és újra változhat, és ez a változás ugyanúgy lehet pozitív vagy kedvezőtlen irányú is.

Mi segíti leginkább azt, hogy a gyerekünk biztonságosan kötődjön hozzánk?

A biztonságos kötődés tehát egy összetett fogalom, amit nem csupán a cselekvés szintjén megjelenő dolgok kipipálása alakít ki. Ha például együtt alszunk, és egy éven át magunkra kötve hordozzuk a babát, az még nem árul el sokat arról, hogyan reagálunk a gyerek szükségleteire, azokat megbízhatóan kielégítjük-e, valamint érzelmi melegséget és gyengédséget, baj esetén megnyugvást nyújtunk-e számára.
A válaszkész, szenzitív szülő nem az, aki mindig mindent tökéletesen csinál, hanem az, aki figyel, ráhangolódik a gyermeke jelzéseire, próbálja megérteni őket, és szeretettel válaszol rájuk. Ha az esetek nagy részében jól értelmezzük, amit a gyerek akar, és időben, megfelelően reagálunk rá, gondolkodunk a gyerek különböző érzéseiről, állapotairól, ha képesek vagyunk belegondolni, mit élhet át a gyerekünk egy adott helyzetben, és érzelmileg megközelíthetőek vagyunk.
Vagyis a saját érzelmeink, fáradtsági szintünk és jólétünk igenis számít. Ha mi stresszesek, kimerültek vagyunk, nehezebb ráhangolódnunk a gyerekekre, kevésbé vagyunk elérhetőek – ilyenkor sokat jelent, ha tudunk segítséget kérni, és foglalkozunk a saját jóllétünkkel, van, aki támogasson minket.

A másik ilyen fontos tényező úgy tűnik, hogy a szülők saját önismerete, jó reflexiós képességeiben rejlik.
Fonagy és munkatársainak kutatásai alapján úgy tűnik, hogy a gyerek kötődésének alakulását jelentősen befolyásolja a szülő saját kötődési tapasztalata és annak feldolgozottsága. Vagyis az, hogy nekünk milyen kötődésünk volt a saját szüleinkhez, és azon belül is az, hogy erre mennyire tudunk reflektálni, mennyire tudunk róla gondolkodni.

Azok az alapelvek, amik a biztonságos és jó gyerekkorhoz szükségesek, és amiket az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye gyermekjogok formájában közzétett, mind fontosak és szükségesek a biztonságos kötődéshez. A gyerekek érzelmi szükségleteinek kielégítése alapvető joguk lenne, ilyen például a családban való nevelkedés joga, a szülői gondoskodáshoz való jog, a szeretetteljes, támogató környezethez való hozzáférés, és a bántalmazás minden formájától való védelem. A gyereknek joga van ahhoz, hogy valakihez érzelmileg biztonságosan kötődhessen, aki meghallgatja őt, és nemcsak fizikai, hanem érzelmi szinten is jelen van számára. Ez nemcsak a gyerek jóllétét, hanem egész életére szóló mentális egészségét, tanulási képességeit és társas kapcsolatait is befolyásolja. És ebben nemcsak a szülők, hanem a társadalom, a szakemberek, a közösségek is szerepet játszanak.

A biztonságos kötődés tehát tényleg nagyon fontos, de nem varázseszköz, és nem is kőbe vésett. Fontos, hogy a felnőttek, a szülők is jól legyenek a gyerekek körül, így nagyobb eséllyel tudnak a gyerekek folyton változó szükségleteire reagálni, lesz elég erőforrásuk a gyerekekre hangolódni, és önmagukon is dolgozni. Amit pedig nem szabad elfelejtenünk, hogy a ma gyerekei a jövő felnőttei lesznek, így minden befektetett figyelem, gondoskodás és fejlődésre irányuló törekvés nemcsak az ő jelenüket, hanem a társadalmunk jövőjét is alakítja.