Így változtass a rossz szokásokon, hogy jobb evő legyen
Hogyan NE legyen válogatós a gyerekünk?
Ambrus Évi és Oroszi Viki megelőző tippjei:
Hagyjuk a gyerekeket maszatolni, fogdosni, pacsmagolni. Sarazzanak, fogdossanak össze mindent, legyenek koszosak, hogy minél több dologgal ismerkedjenek tapintás által.
Hagyjuk, hogy - biztonságos keretek között - különböző dolgokat a szájukba vegyenek, hogy orálisan is meg tudjanak ismerkedni állagokkal, ízekkel.
Minimalizáljuk az étkezés közbeni képernyőidőt.
Főzzünk együtt is a gyerekekkel, hogy megismerkedjenek minél több étellel, állaggal, színnel, illattal.
Mutassunk példát: egyen együtt a családdal, üljünk le mi, szülők is az asztalhoz, és az étkezés kütyü nélküli közös családi program legyen, hogy ezt tanulják meg a gyerekek és ezt vigyék tovább az életükben.
Sok és talán egyre több a válogatós gyerek. Ők azok, akik alig esznek néhány dolgot, és lehet, hogy abból is csak keveset. Mi okozhatja ezt? Hogyan traumatizálják az idegrendszert a 21. századi ingerek, és hogyan tetézte mindezt pár éve a Covid? Miért ne szóljunk rá a gyerekre, ha mindent összefogdos és a szájába vesz? És miért nem jó a hozzátáplálást meggyorsítani és/vagy téves sikerként elkönyvelni, ha kütyüzés közben észrevétlenül tolunk le egy tál főzeléket a gyerek torkán? Ambrus Évivel, a hozzátáplálás hazai mindentudójával, a Válogatós gyerekek című könyv szerzőjével és Oroszi Vikivel, a szenzoros válogatósság gyógypedagógusával beszélgettünk.
Miért nem eszik a gyerekem? Egyre több szülő teszi fel a kérdést, köztük jómagam is. Ambrus Évi és Oroszi Viki tanácsadása választ adott. Felnyitották a szememet, és felhívták a figyelmemet sok olyan dologra, amely gyakorlatilag végig ott volt a szemem előtt, mégsem vettem észre.
Mint interjúalanyainktól megtudtam, a válogatósság nem egy újkeletű dolog. „Az étkezési problémák jelen vannak régóta, csak ma már a diagnosztikai eszközök és módszerek szélesebb skálája áll rendelkezésünkre, hogy segítsenek megtalálni, mi a baj és hogyan lehet változtatni rajta” – kezdi Oroszi Viki, aki speciális módszerével heti szinten gyerekek tucatjainál éri el gyakorlatilag észrevétlenül, játékos módon, hogy kóstoljanak meg minél több dolgot. Így varázsol a válogatós gyerekekből nem csak hogy evő, de sok esetben kifejezetten jól és változatosan evő gyerekeket.
De hol csúszott el a dolog?
„2020-ban írtam meg a Válogatós gyerekek című könyvet, a Covid idején. A válogatósság, ahogy Viki is említette, addig is komoly probléma volt, után viszont még inkább előtérbe került. Pszichológiai beállítottságúként én arra gondoltam, hogy a nem jól működő családi dinamika nyilvánul meg a gyerekeknél a nem evésben. Ekkor kezdtünk el Vikivel együtt dolgozni, aki a szenzoros kérdéskört hozta be” – tudtuk meg Ambrus Évitől, a ManóMenü alapítójától, akitől Oroszi Viki vette át a szót: „Azaz hogy idegrendszeri szinten mi éri vagy épp nem éri a gyerekeket. A pandémia idején ugyanis szó szerint bezártuk a gyerekeket, elzártuk őket a természetes érzékszervi megtapasztalásoktól, az idegrendszer nem kapta meg a kellő mennyiségű stimulációt. Viszont a jócskán megnövekedett képernyőidővel felpörögtek, és redukáltuk az életüket azzal a temérdek mennyiségű mesterséges ingerrel” – tudtuk meg a gyógypedagógustól, aki emellett DSZIT, Pfaffenrot terapeuta, valamint étkezési és evési zavarok komplex terápiás szakértője is.
A Covid tehát betette a kiskaput akár mozgás, akár izomtónus területén, akár pszichésen. Ráadásul a vírustól való félelem, a maszk viselése, az állandó kézmosás által még sterilebbé váltunk. „Ne fogdosd össze a piszkos kezeddel a tésztát! Ne vegyél mindent a szádba! Gondolom sok szülőnek ismerősek ezek a mondatok, akár ők maguk is mondták párszor, ami hatással van a picikre és sajnos nem pozitívan. A tiltások miatt nincsenek meg azok a fajta taktilis bőrérzékelések, amikre szükségük lenne a mai gyerekeknek is. Nem másznak fára, nem saraznak, nem rágcsálnak különböző állagú dolgokat, a mi otthonunkban például még egy árva küszöb sincs, amiben legalább felbukhatnánk, vagy ami miatt kicsit magasabbra kéne időnként emelni a lábunkat” – példálozott Évi. Olyan gyorsan változott meg körülöttünk a világ, hogy az idegrendszernek nem volt ideje felvenni a tempót és alkalmazkodni hozzá. És muszáj ezeknek a pótlására odafigyelni, mert a hiányuk egy idő után kiütközik és visszaköszön, például az étkezésben.
Felgyorsultunk, de minek?
„Traumatizáljuk az idegrendszert azzal is, hogy elvonjuk a természetes ingereket, és közben a mesterséges ingerekkel nem tudjuk olyan szépen és gyorsan feldolgozni, hiszen nem erre vagyunk kalibrálva. Egy ősbaba például másfél- kétéves korában kezdett felállni, szemben a mai gyerekekkel, akik kétéves korukban már stabilan futnak. Ez óriási különbség, nagyon rövid időn belül, és szintén nagy trauma az idegrendszernek. Ami mit tesz ilyenkor? Tünetel. Például kiválasztással, azaz a pisi-kaki visszatartással, de tünetelhet az alvásban vagy az evésben is.” – tudtuk meg Oroszi Viki gyógypedagógustól, aki Évivel együtt megnyugtat mindenkit: van megoldás a válogatósságra, az idegendszeri folyamatokat ugyanis 10-12 éves korig újra lehet írni.
De mi segíthet akkor, ha már válogatós a gyerekünk?
„Együnk!” – vágta rá azonnal Ambrus Évi. „Együnk változatosan, együnk a gyerek előtt, együnk ülve, együnk együtt. A konzultációinkon kiderül, hogy egyre kevesebbet esznek együtt a családok, és ha a gyerek nem látja a szüleit leülni az asztalhoz enni, ő se fog. Ha tehetjük, főzzünk a gyerekkel, hogy tudja, mit eszik, hogy ismerkedjen a textúrákkal, az ételekkel, a szagokkal” – mondta Évi, aki maga is tudja, milyen nehéz időt találni a főzésre, épp ezért szerinte kiemelten fontos lenne a szülőknek abban segíteni, hogy megtanuljanak pár perces ételeket elkészíteni. „Forgács Attila gasztrokutató például megkérdezett 200 egyetemistát, hogy mi a kedvenc ételük. A hallgatók fele az anyja ételét kedveli, negyedük a nagymamáét nevezte meg. Ráadásul az „otthoni étel” hívószó a legerősebb érzelmi reakciót váltotta ki. Szóval igenis fontos, hogy főzzünk a gyerekeinknek és az, hogy kütyüzés helyett velünk kapcsolódjanak, a szülőkkel beszélgessenek.”
"Szépen egyél!"
„Gyorsítani szeretnénk a készségeken és a képességeken, de ne akarjunk” – javasolta Oroszi Viki, mivel minden gyereknek más a fejlődési tempója. „Nem kell, hogy az egyéves gyerek kézzel villával, szépen, maszatolás nélkül egyen nagy adagokat. A társadalmi elvárások által okozott belső stressz miatt sok szülő könnyebben nyúl a kütyükhöz segítségül. Nem azt mondjuk, hogy nincs olyan szituáció, amikor ez tényleg segíthetne. Ezek a mesterséges dolgok azonban nem az idegrendszer barátai. Ha kütyüzés közben eszik vagy etetjük a gyereket, akkor nem tudjuk a szemkontaktust tartani, más lesz az idegrendszer reakcióideje és a gyerek nem fogja megfelelően érzékelni a pürét, mert elvonja a figyelmét a kütyü. Nem fogja tudni, hogy néz ki, milyen az illata, az állaga. Innentől pedig csőstül jön a baj.” – mondta a gyógypedagógus. „Minimálisra kellene csökkenteni a kütyük használati idejét, és megtanulni szabályozni attól függően is, hogy hat a gyerekre. Akit annyira beszippant, hogy csak tátja a száját és észre se veszi, hogy betettünk valamit a szájába, azt nem szabadna így etetni.” – tette hozzá Ambrus Évi. „Még akkor sem, ha eleinte sok a visszautasítás. Ne felejtsük el, hogy ez nem nekünk szól, hanem az ételnek. Miért utasítja vissza? Ennek járjunk utána, ha kell szakemberekkel. Ne adjuk fel, mert van megoldás!”
Feleség, három csodálatos gyermek anyukája, az IgenAnya oldal és közösség alapítója. Író, újságíró, podcaster, a Micsoda történetek könyvsorozat és a Micsoda anyák voltak! könyv társszerzője. Imád olvasni, acapella zenét hallgatni, színezni és nagyokat beszélgetni egy jó kávé mellett.
