Antidepresszáns: nem jótündér és nem hétfejű sárkány

Mellékhatások fenyegetettségében

Antidepresszáns szedése kapcsán gyakran megfogalmazódnak a mellékhatásokkal kapcsolatos félelmek, akár anélkül is, hogy az érintett csak egy pillantást is vethetett volna a betegtájékoztatóra. Ilyen az elhízástól, a szexuális diszfunkcióktól és a függőség kialakulásától való félelem. Az első két eshetőségről fontos a kezelőorvossal beszélni, mint ahogy arról is, hogy milyen reális előnyök várhatóak az adott hangulatjavítótól és hogyan történik a gyógyszer beállítása. A függőség kialakulásának rizikója azonban inkább az úgynevezett benzodiazepinekhez köthető, melyek bizonyos szorongásoldó készítményekben találhatóak. Ezzel együtt azonban a benzodiazepinek is jó szolgálatot tudnak tenni a hangulatjavítókkal együttesen, kizárólag orvosi előírás szerinti időkeretben és dózisban. Van arra példa, hogy együttesen írja fel a két gyógyszert a pszichiáter, de ez nem jelenti azt, hogy orvosi előírás szerint feltétlenül „életfogytig” tart a benzodiazepin szedése. Benzodiazepinek egyébként szorongásoldó hatásuk mellett antiepileptikumként - Azokat a gyógyszereket, amelyekkel görcsrohamok csillapíthatók vagy megelőzhetők, antiepileptikumoknak nevezik. A szerk. - is alkalmazhatóak, ha az orvos úgy tartja indokoltnak. Ezzel együtt a benzodiazepinek nem a hangulatjavítók közé sorolhatóak.

Nem csodaszer, hanem gyógyszer

A hangulatjavító készítmények kapcsán akár csalódás is érheti a felhasználókat, ugyanis sok esetben a hatáskezdet nem azonnali. Ebből a csalódásból eredően előfordul, hogy a beteg elhagyja a gyógyszert, ami által beszűkülnek az állapotváltozás lehetőségei. A hatékony orvos-beteg kommunikáció részeként érdemes arra is kitérni, hogy mikortól lehet érdemi hangulatváltozásra számítani és milyen forgatókönyv áll fenn a gyógyszer szedésével összefüggésben. A kései hatáskezdet ebben az esetben a gyógyszer sajátossága, nem valamiféle „meghibásodással” állunk szemben. Furcsa módon az idő előtti gyógyszerelhagyás kockázata akkor is fennáll, amikor a gyógyszer „túl jól végzi a dolgát”. Az érintettek egy része ugyanis az állapotjavulás miatt okafogyottnak tartja a gyógyszer szedését – hasonló szokott történni a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek esetében is, amikor már normál értékeket mutat a vérnyomásmérő – de a stabilitás megőrzése és a visszaesés megelőzése ugyanúgy a kezelés részét képezi, mint a tünetek csökkentése. Az ilyen döntések meghozatalában sem érdemes megkerülni a kezelőorvost. Az antidepresszánsok szedése jellemzően nem hetekben, inkább hónapokban, esetenként években mérhető. Előfordul az élethossziglan tartó gyógyszerszedés is hangulatjavítók esetén.

Beszedni vagy beszélni?

Az a dilemma is felmerül alkalomadtán, hogy gyógyszerelésre vagy pszichoterápiára van szükség a depresszió kapcsán. Ezt a kérdést ismételten a pszichiáter kezelőorvossal, klinikai szakpszichológussal, pszichoterapeutával érdemes tisztázni a tünetek súlyosságának tükrében. Azt viszont fontos leszögezni, hogy jó esetben ez a két verzió nem egymással konkurál, hanem akár átfedésbe is kerülhet, a gyógyszer szedése a terápiás kapcsolódást is megtámogathatja. A gyógyszeres és a pszichoterápia mérlegelése azonban egyénileg elbírálandó. Általánosságok helyett az aktuális helyzet sajátosságait és a hozzáértő szakember kísérését érdemes hangsúlyozni. Azt pedig unos-untalan el lehet (és el is kell) ismételni, hogy a beteg orvoshoz intézett kérdései, a gyógyszerről való érdeklődése sohasem feleslegesek. Az orvostól elhangzó részletes tájékoztatás pedig sohasem haszontalan. Az állapot változása – bármilyen irányban – optimális esetben egy élő párbeszéd részét alkotja orvos és betege között, ez a diskurzus meglepő módon ugyanabba az irányba hat, mint maga a gyógyszer. Hiszen a cél az, hogy a depresszióban érintettek a tőlük telhető legaktívabb és leginkább felelős önmagukhoz térhessenek vissza.