Beleolvasó: Chris Thurber & Hendrie Weisinger - A szülői nyomás kényes művészete
cikk
Boldog család
Beleolvasó: Chris Thurber & Hendrie Weisinger - A szülői nyomás kényes művészete
Chris Thurber és Hendrie Weisinger A szülői nyomás kényes művészete című könyvének segítségével az egészségtelen szülői nyomás egészséges útmutatássá alakítható!
Hatodik fejezet
TIGRISEK, DELFINEK ÉS MEDÚZÁK
Hogyan befolyásolja a nevelési stílus a gyerekek alkalmazkodóképességét
1969-ben Haim Ginott emlegette először azokat a tizenéveseket, akik fölött a szülők „helikopterként köröznek”. Ginott Between Parent and Teenager (Szülők és tinédzserek) című könyvének megjelenése óta újabb címkéket kaptak a különböző kategóriákba tartozó szülők: a helikopterszülők (akik túlságosan bevonódnak a gyerekeik életébe) mellett vannak már tigrisszülők (a teljesítmény megszállottjai) és fűnyíró-, hókotró- és buldózerszülők (akik eltakarítják az útból a gyerekeik teljesítménye előtt álló akadályokat).
Az újságírók és a bloggerek hatására más címkék is elterjedtek a szélsőséges szülőkre. A tigrisszülőkkel szemben az elefántszülők túlzóan dédelgetik és óvják csemetéiket. A hosszas fizikai közelséget – például az ötéves korig tartó együtt alvást – szorgalmazó szülők a kötődő nevelés hívei, akik viszont úsznak az árral, és nem tartják fontosnak a szabályokat és az elvárásokat, medúzaszülők. A saját gyerekkorukat visszasíró szülők, akik hagyják, hogy a gyerekek önállóan felfedezhessék a környéket és egyedül közlekedjenek, a szabadtartású nevelésben hisznek. Végül a delfinszülők – hogy a zoológiai vonalon maradjunk – egyensúlyozni próbálnak a szélsőségek között: együttműködnek a gyerekeikkel, észszerű szabályokat és elvárásokat fogalmaznak meg, határozottak, de rugalmasak, és a közösséggel – a delfinraj többi tagjával – együtt erősítik a gyerekeik természetét.
A társadalomtudósok is szeretik kategorizálni a szülőket. A nevelési stílusok legtartósabbnak bizonyult modern csoportosítása 1967-ben jelent meg, és Diana Baumrind nevéhez fűződik, aki akkor a Berkeley Egyetemen tanított.
1971-ben maga Baumrind vezetett be nyolc nevelési stílust az eredeti három helyett, végül 1983-ban a Stanford Egyetem kutatói, Eleanor E. Maccoby és John A. Martin megállapodott négy csoportnál; a csoportosítás módszerét általában az irányítás és a melegség – Baumrind szerint a követelmények és a válaszkészség – függőleges tengelye mentén ábrázolják.
Nagyon szeretjük Graeme Stuart infografikáját – ez látható a 3. ábrán –, mert szinonimáival és frappáns megfogalmazásaival segít megérteni a négy nevelési stílus lényegét, és mert jól látszik belőle, hogy a válaszkészség/melegség és a követelmények/irányítás dimenziói skálázhatók az alacsonytól a magas szintig. Mint látható, ezek a kutatások négyféle nevelési stílust különböztetnek meg: engedékeny, mértékadó, közönyös és tekintélyelvű.
Bár Baumrind elsősorban fehér, középosztálybeli óvodásokat és elsősorban heteroszexuális szüleiket vizsgálta a kaliforniai Berkeley-ben, azóta több mint négyszáz vizsgálat erősítette meg és finomította az eredményeit, a legkülönbözőbb etnikai csoporthoz tartozó és társadalmi-gazdasági körülmények között élő gyerekekkel, illetve különböző nemi orientációjú és családi állapotú szülőkkel.
A populáris kultúra és a tudomány ritka találkozása ez, ugyanis a trendi címkék – például a medúzaszülők – valóban rendelkeznek némi relevanciával. A kutatók például több mint fél évszázada beszélnek engedékeny szülőkről, amikor a medúza címke még soha nem jelent meg nyomtatásban.
De miért érdekesek ezek a megnevezések? Hiszen a szülők évezredek óta megjegyzéseket fűznek egymás nevelési stílusához. A válasz a következő: az eredmények miatt. A nevelési stílus azért fontos, mert a 3. ábra egyes kategóriái megbízhatóan kapcsolódnak a különböző eredményekhez. Márpedig az eredmény minden kultúrában, etnikai csoportban, életkorban és társadalmi osztályban fontos, a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt.
(Egy gyors megjegyzés: amikor „nevelési stílus” vagy „kategória” kerül szóba, mostantól kezdve a 3. ábra négy csoportjára gondolunk. Ezek a kategóriák kutatásokra épülnek. Más címkék növelik az újságok példányszámát és a kattintások számát, de nem feltétlenül érvényesek.)
A nevelési stílusok hatása
Mint az ötödik fejezet végén utaltunk rá, a kutatók rendre arra jutottak, hogy az elsősorban mértékadó stílust alkalmazó szülők gyermekei általában jól neveltek, elégedettek, sikeresek a tanulmányaikban, jól boldogulnak a társas életben és magabiztosak. Az olvasó nyilván sejti már a poént. A többi nevelési stílusnál már nem ilyen kedvező a kimenetel. A tekintélyelvű nevelést kapó gyerekek körében gyakoribb a szerhasználat és a bűnözés, rosszabb a mentális egészégi állapotuk, és kevésbé boldogulnak jól a társas életben, alacsonyabb az önértékelésük és az iskolai teljesítményük. Az engedékeny szülők gyerekei impulzívabbak és önzőbbek, gyengébbek a szociális készségeik, és nehezen kötnek kapcsolatokat. A közönyös nevelési stílus is impulzivitással, bűnözéssel és szerhasználattal társulhat. Nem meglepő módon a közönyös (vagy elhanyagoló) szülők utódainak a legrosszabb a mentális egészségi állapota, körükben a leggyakoribb például az öngyilkosság.
Mielőtt pánikba esnél, amiért a múltkor nem tudtál segíteni a gyermekednek a kiselőadás elkészítésében – mert például a csöpögő csapot szerelted, megbeszélésen voltál vagy sokáig dolgoztál –, idézd fel, amit tapasztalatból nyilván jól tudsz: a valódi gyereknevelés nem osztható tökéletesen elkülönülő negyedekre. És elárulok egy titkot, amiről a kutatók többsége mélyen hallgat, különösen, ha neki is vannak gyerekei: egy kis időt minden szülő eltölt a 3. ábra valamennyi negyedében, minden héten vagy akár mindennap. A következőre gondolok:
Chelsea igazi idegesítő tízéves. Valójában persze imádnivaló, de a szülei – Stu és Barb – megőrülnek Chelsea – szerintük – krónikus piszmogásától. Akárhányszor figyelmeztetik, képtelen időben elkészülni. Néha öt pólót is felpróbál, mire kiválasztja az aznapi kedvencét, máskor nem találja az egyik cipőjét. Hetente legalább egyszer elhányja a házi feladatát. Ezért a szülei sokszor nem érnek vele időben az iskolabuszhoz, és kénytelenek egészen az iskoláig elvinni. E pluszkilométerek és -percek miatt pedig néha elkésnek a munkából.
Stu és Barb a hangulatuktól, a munkahelyi feladataiktól, Chelsea viselkedésétől vagy akár az időjárástól függően nem mindig ugyanúgy reagálnak a kislány reggeli piszmogására.
1. lehetséges reakció: MÉRTÉKADÓ
nevelési stílus: meleg/erős követelmények
tipikus jellemzők: válaszkész, komoly elvárások, demokratikus
Mielőtt biztonsági mentést készítene a laptopján lévő fájlokról, Barb bekukkant Chelsea szobájába, hogy lássa, hol tart.
„Chelsea, még fel sem öltöztél, pedig apa már megcsinálta a reggelit. Mit kellene megtenned a következő öt percben, hogy időben beérj az iskolába? Segítsek pólót választani vagy összepakolni a táskádat? 7:20-kor ki kell lépnünk a házból, úgyhogy siessünk.”
2. lehetséges reakció: TEKINTÉLYELVŰ
nevelési stílus: kevéssé meleg/erős követelmények
tipikus jellemzők: érzelmileg távolságtartó, komoly elvárások, büntetés
Amikor Barb újra belép Chelsea szobájába, a lánya a földön legózik.
„Mit kértem tőled? Azt kértem, hogy ülj le játszani? Nem! Öt perccel ezelőtt ugyanitt álltam, és nagyon világosan megmondtam, hogy öltözz fel, gyere le, reggelizz, és tedd be a hátizsákodba a házi feladatot. Nem csak neked kell időben elindulnod, kisasszony. Mozogj már!
tipikus jellemzők: nem érdeklődő, ellentétes prioritások, passzív
Stu és Barb kapkodva végigcsinálja a reggeli feladatokat, és az ajtónál összefutnak.
Stu: „Hol a lányod?”
Barb: „Miért az én lányom? Ma te vagy a soros, te viszed a lányunkat iskolába.”
Stu: „El kell érnem a buszt. Ma vidd te, holnap viszem én.”
Barb: „Jó. Ha elkésik, hát elkésik. Majd kimagyarázza magát.”
A kategóriacímkék – akár népszerűsítőek, akár tudományosak – jól jönnek a gyors összefoglaláshoz. A fenti példákból azonban jól látszik, hogy a szeretetteljes, jó szándékú szülők is a körülményektől függően folyamodnak a különböző stílusokhoz. A kategorizálást tovább bonyolítja, hogy a gyereküket közösen nevelő szülők stílusa sem tökéletesen egyforma, ahogy egyetlen szülő sem pontosan ugyanúgy nevel, ahogy a gyermek életének többi felnőtt szereplői: a nagyszülők, a tanárok, az edzők, a papok és így tovább. A gyereknevelés a legtöbbször nagyon távol áll a pontos definícióktól. Nehéz, zűrös munka.
További nehézséget okoz, hogy a szülő csak egy a gyerekek kognitív, szociális és érzelmi fejlődését befolyásoló környezeti tényezők közül. A fejlődésre a gének, illetve a gének és a környezet kölcsönhatása is hatnak. Ha ettől úgy érzed, hogy a befolyásod csak korlátozott lehet, valóban így van. A folyóban horgászáshoz tudnám hasonlítani, hogy mennyire tudod szabályozni a gyerekeid fejlődését. Eldöntheted, hova állsz, hogyan dobod be a horgot és milyen csalit használsz, de nem befolyásolhatod az időjárást, a folyásirányt, a természetes ragadozókat és a halak útvonalát.
A gyereknevelés persze szórakoztatóbb, élvezetesebb és hálásabb lehet minden más tevékenységnél, így a horgászásnál is. (Megszállott legyezőhorgász barátaink most felhördültek.) A felnőttek többek között ebből a három okból vállalnak gyerekeket. (Nagyon sok könyv és film foglalkozik a negyedik okkal.) A gyerekeinkkel együtt akkor járunk a legjobban, ha a lehető legtöbb időt töltjük mértékadó szülőként.
Szokatlan körülmények, például vészhelyzet esetén a tekintélyelvű módszerhez kell nyúlnunk. Ha például a friss jogosítvánnyal vezető tizenévesed a mobiljáért nyúl, nyugodtan odavakkanthatsz neki egy parancsszót. És ha újra megpróbálja, figyelmeztetés nélkül megvonhatod tőle a vezetés és a mobiltelefonozás jogát. Más szokatlan körülmények között lehetsz szándékosan engedékeny, kényeztetheted a gyerekeidet. Ha mindenkinek fárasztó napja volt, és senkinek sincs kedve főzni, az egész család bekuckózhat a kanapéra egy tál fagyival, és megnézhet egy szuperhősös filmet.
A tekintélyelvű és az engedékeny nevelési stílus szórványos megjelenése azért működik, mert 1. ritkán kerül elő, és 2. illik a helyzethez. Ha ritkán és a helyzetnek megfelelően használjuk, a gyerekeink értik majd, hogy miért távolodtunk el a mértékadó neveléstől. Ha nem jelezné ennyi vizsgálat a mértékadó gyereknevelés felsőbbrendűségét, az ösztönünk akkor is azt súgná, hogy a túl gyakran tekintélyelvű vagy engedékeny szülői szerep megjósolhatóan negatív következményekkel jár. Az is könnyen belátható, hogy az esetleges szomorúságunk, fáradtságunk és elfoglaltságunk ellenére is minél kevesebb időt célszerű töltenünk a közönyös kategóriában. Aki rendszeresen belecsúszik ebbe a nevelési stílusba, forduljon támogatásért egy barátjához, rokonához, egy ismerős paphoz vagy mentális egészségügyi szakemberhez. A közönyös stílus ritkán válik a szülők uralkodó stílusává, de előfordulhat, amikor valaki eleve nem is akart gyereket; valamilyen krónikus és gyengeséget okozó orvosi vagy mentális egészségügyi problémával küzd, például drogfüggő; vagy túlságosan lefoglalja, hogy megbirkózzon az átlagosnál jóval nehezebb életkörülményeivel.
A MÉRTÉKADÓ GYEREKNEVELÉS KÖZELEBBRŐL
Hogyan néz ki a mértékadó gyereknevelés egy feszült helyzetben? A gyereknevelés macerás ügy, zárjuk hát ezt a fejezetet egy újabb valósághű példával. Könnyű elhatározni, hogy mértékadó szülő lesz belőlünk, a megvalósításhoz azonban sokat kell gyakorolni. Az alábbi szülő-gyerek párbeszédben a szülő nagyon igyekszik tudatosan figyelni a belső, érzelmi reakcióira, ugyanakkor a nevelési módszerével egyensúlyt próbál teremteni a határok kijelölése és a magasra tett mérce, illetve a gyermek életkorának megfelelő függetlenség biztosítása között.
Amy: Elmentem.
Szülő: Hová?
Amy: Még nem tudom. Kaptam egy sms-t Samtől, szerintem a többiek a plázában vannak.
Szülő: Ismerem őket?
Amy: Valószínűleg. Nem tudom. Nem kértem Samtől részletes listát.
Szülő: Jó, de a pláza egy óra múlva bezár.
Amy: És?
Szülő: És tudni szeretném, hogy utána hova mentek.
Amy: Miért kell minden apróságról tudnod?
Szülő: Nem kell. Ha már itt tartunk, egy csomó mindenről nyilván nem is tudok. De szerintem érthető, hogy megkérdezem, és úgy van rendjén, ha elmondod, hol leszel. Nem azt mondtam, hogy nem mehetsz, bár talán jobb lett volna.
Amy: Franciából és fizikából van lecke. A franciát megcsináltam, a fizika mindig hamar megvan… talán egy óra kell rá. Nem lesz gond.
Szülő: És az oboa?
Amy: Délután gyakoroltam. Te is hallottad.
Szülő: Igen. Jól is ment. Csak holnapra annyi mindent terveztünk, hogy nem tudom, lesz-e időd gyakorolni és megírni a fizikaleckét. Tudod, hogy itt ebédel Roger bácsi és Yvonne néni.
Amy: Ha korán kelek, gyakorolhatok, mielőtt ideérnek, a fizikát pedig megcsinálom délután.
Szülő: Szombaton 11-kor szoktál lefeküdni. Ha fél tizenkettőre ágyban vagy, ki tudod majd aludni magad?
Amy: Folyton aggódsz valamiért! Kézben tudom tartani az életemet.
Szülő: Igen, általában jól döntesz. Akkor hadd halljam. Mit fogsz csinálni ma és holnap?
Amy: (sóhajt) Na jó. Kb. egy órát, zárásig leszek a barátaimmal a plázában. Aztán valószínűleg eszünk valamit vagy átmegyünk valamelyikünkhöz, és elleszünk. Megírom, ha bezár a pláza. Fél tizenegy körül szerintem itthon leszek, és akkor nem leszek fáradt, ha holnap 8 körül felkelek.
Szülő: Rendben. Ez jól hangzik. És ha valamelyik barátod elkezd…
Amy: Tudom, tudom! Ha alkohol vagy drog kerül elő, rögtön hazajövök.
Szülő: Jó. Érezd jól magad! Fél tizenegy körül találkozunk!
Ebben a beszélgetésben a szülő együttműködőnek mutatkozott, ugyanakkor határozottan ragaszkodott az elfogadhatóan komoly elvárásokhoz. Kommunikáltak egymással: a szülő logikusan érvelt, hagyta, hogy Amy eloszlassa az aggályait, és segített neki önálló döntést hozni. A szülő nem hunyt szemet Amy távozása felett (ahogy a közönyös stílusú szülő tette volna); azt sem mondta, hogy „jó, majd valamikor találkozunk” (ez lett volna az engedékeny stílus); és az sem hangzott el, hogy „szó se lehet róla, hogy olyanokkal lógj, akiket nem ismerek” (tekintélyelvű stílus). Mindezekkel szemben a szülő megértette, hogy Amy találkozni szeretne a barátaival, de nem tágított a 11 órai lefekvéstől, és azt a komoly elvárását is jelezte, hogy a házi feladat és a hangszer előbbre való, mint a szabadidő. A szülő rugalmasan kezelte az időbeosztást, de végigvette Amyvel az összes napirendi pontot.
Nem minden szülő-gyerek interakció végződik érett, spontán kialakuló kompromisszummal (pedig milyen szép is lenne!), de a mértékadó stílus biztosítja a legnagyobb esélyt a sikerre – nemcsak az adott pillanatban, hanem hosszú távon is. Ha következetesen alkalmazod a mértékadó stílust, akkor a gyermeked idővel magáévá teszi a logikus gondolkodást, és képes lesz egyedül végiggondolni a helyzetet, és jó döntést hozni. Végül is ez lenne a távlati cél. A gyerekek a szülők távollétében is döntésekre kényszerülnek, méghozzá minél idősebbek, annál gyakrabban. A mértékadó stílus gondoskodik róla, hogy a bölcsesség lépést tartson a függetlenséggel. Ha viszont a szülő a tekintélyelvű stílusban hisz, vagy bármelyik szülői stílus mellé túlzó, egészségtelen nyomást gyakorol, az pusztító hatással járhat a gyermek mentális egészségére és a viselkedésére. A gyerekek magukévá teszik az irányító, érzelmileg távolságtartó hangot, és nyersen dorgálják magukat. Így aztán valahányszor nem felelnek meg a szülők irreális elvárásainak, jelentősen romlik az önértékelésük és a hangulatuk is.
Ebben a fejezetben három dologra tettünk kísérletet:
1. segítettünk a popkulturális mémeknél megbízhatóbban és érvényesebben kategorizálni a nevelési stílusodat; 2. bemutattuk, hogy a való világban létezik átjárás az egyes kategóriák között; és 3. hangsúlyoztuk, hogy a mértékadó stílushoz – ami meleg, rugalmas és válaszkész, ugyanakkor komoly elvárásokat és világos szabályokat fogalmaz meg, továbbá megvitatja a gyermekkel a döntéseket – társulnak a legjobb szociális, érzelmi és iskolai eredmények. Ebből a keretrendszerből kiindulva visszatérhetünk az elvárások témaköréhez, és feltérképezhetjük a legjobb és a visszafelé elsülő megoldásokat. A mértékadó és a tekintélyelvű stílus egyformán sokat követel a gyerekektől, de a mértékadó stílus fő jellemzője a melegség, ami annyira fontos, hogy később önálló fejezeteket szentelünk
Magyarország vezető infokommunikációs szolgáltatója
Ha a gyereked nem tud valamit, akkor téged fog kérdezni. De ha te szülőként nem tudsz valamit, akkor kihez fordulsz? Jó kérdés. Ezért hoztuk létre a Hello Szülőt, ahova kérdésekkel érkezel, és ahonnan válaszokkal léphetsz tovább.
