Gyerekek a politikai kampányokban – szereplők, befogadók és a társadalmi minta hordozói

A gyerekek és a politika találkozása számos gyermekjogi, etikai és társadalmi kérdést vet fel. Ebben a cikkben három nézőpontból vizsgáljuk a kérdést: egyrészt amikor a gyerek a „felhasználás” tárgyává válik; másrészt amikor a kampányüzenetek befogadójaként jelenik meg; végül pedig amikor maga a kampány mintát és nyelvezetet ad a gyerekek egymás közötti kommunikációjához és közösségeik – például egy osztály, kosárlabdacsapat – mindennapi együttéléséhez.

1. A gyerek mint eszköz – hol a határ?

A gyerek nem díszlet, amely szerethetőbbé tesz egy pártot, és nem kampányeszköz, amely érzelmi alapú támogatást generál. Kampányidőszakban gyakran látunk politikusokat gyerekek között: ajándékozás, közös főzés, iskolalátogatás, a közösségi médiában megjelenő kedves fotók. Ezek a képek elsősorban (és szándékoltan) azt az üzenetet közvetítik, hogy a döntéshozók elkötelezettek a „jövő generációja” iránt.

A gyerekek valódi és etikus bevonása esetén a gyerekek ügye van a fókuszban, nem pedig az, hogy megjelenésükkel kampány eszközként segítsék egy politikai cél elérését. Ha a gyerek nem érti, miben vesz részt, nem kap életkorának megfelelő tájékoztatást, és nincs valódi lehetősége a részvétel visszautasítására, akkor nem beszélhetünk valódi bevonásról.

Az eszközzé tétel több formát ölthet. Ide tartozik a „cukiságfaktor” tudatos alkalmazása: amikor a gyerek a kampány vizuális kelléke. Manipulatív gyakorlat az is, amikor szakpolitikai döntéseket utólag a „gyerekek kérésére” hivatkozva legitimálnak, miközben a gyerekek véleménye valójában nem autonóm módon jelent meg. A látszólagos részvétel – amikor a gyerek megszólalhat, de nincs érdemi hatása a döntésekre – szintén kiüresíti a részvételhez való jogot.

Kiemelten fontos a magánélethez való jog védelme. A gyerekekről készült képek és videók személyes adatok. Politikai kommunikációban való felhasználásuk csak tájékozott és önkéntes beleegyezés mellett elfogadható. A szülői hozzájárulás önmagában nem elegendő, gyerekjogi szempontból elengedhetetlen, hogy a gyerek értse és átlássa, hogy a képe, vagy a vele kapcsolatban megosztott információk hosszú távon a digitális térben maradnak, és egy politikai narratíva részei lesznek.

A valódi és etikus bevonás feltétele, hogy a gyerek megértse a kampány célját és saját szerepét; szabadon dönthessen; szerepe érdemi jelentőséggel bírjon; és visszajelzést kapjon arról, mire használták fel hozzájárulását.

2. A gyerek mint befogadó – amit lát, hall, megtapasztal, az hatással van rá

Bár a kampányok célcsoportja a felnőtt szavazópolgár, az üzenetek vizuális és érzelmi világa a gyerekekhez is eljut. Különösen akkor, ha az üzenetek egyszerű, erős képi nyelvezetet használnak: rajzfilmszerű figurákat, a gyerekek által is ismert szimbólumokat, fenyegető képeket, videókat.

Egy ismerősöm ötéves, óvodás kisfia például az előző kampányidőszak során alig mert kimenni az utcára, mert rettegett az utcákat elárasztó, robbanófejű emojiktól – számára az nem politikai üzenet volt, hanem valós és ijesztő fenyegetés. Nem értette, miről szól az egész, csak azt látta, hogy mindenhol dühös, felrobbanó fejek néznek vissza rá a plakátokról. Az ő nyelvén, abban a képi világban, amely számára egyértelmű és félreérthetetlen jelentést hordoz. Számára ez azt jelentette: feszültség van az emberekben, idegesség van az utcákon, a világ robbanásig feszült.

A kutatások szerint a gyerekek reklámértése – vagyis annak felismerése, hogy egy üzenet szándéka az, hogy meggyőzze őket, és ezt képesek legyenek felismerni, – csak fokozatosan alakul ki. Éppen ezért sérülékenyebbek a manipulációval szemben: nehezebben különböztetik meg a valós állításokat a félrevezető vagy túlzó üzenetektől, és hajlamosabbak feltétlen hitelt adni annak, amit a televízióban vagy az interneten látnak. Az érzelmi hatásokkal szemben is gyengébb még a „szűrőjük”, így az erős képi vagy hangulati elemek különösen (meg)érintik őket.

Az új technológiák tovább bonyolítják a helyzetet. A mesterséges intelligencia által generált képek és videók – amelyek valóságosnak tűnnek, de nem azok – különösen megtévesztők lehetnek. A gyerekek számára a manipulált tartalom érzelmi hatása ugyanaz lehet, mint egy valós eseményé.

3. A kampány mint társadalmi minta

A társadalomtudomány egyik alapvetése, hogy a nyilvános térben zajló kommunikáció mintát ad. Ha a nagypolitika szintjén elfogadott az ellenségképzés és a megbélyegzés, az megjelenik a hétköznapokban is. Ahogy a felnőttek, úgy a gyerekek között is.

Pszichológusi munkám során egyre gyakrabban találkozom azzal, hogy az iskolai közösségekben a politikai hovatartozás a kirekesztés egyik ürügyévé válik. Elhangzanak mondatok – félig viccből, félig komolyan, néha értve, néha nem –, hogy „ide FIDESZES/TISZÁS gyerek nem jöhet be”. A gyerekek azt tanulják meg, hogy csoportok között áthatolhatatlan falak húzódnak. Azt látják, hogy a különbségekre nem párbeszéd, hanem elzárkózás a válasz; nem kíváncsiság, hanem eltávolodás; nem vita, hanem ellenségeskedés. Így számukra a konfliktus nem a megértés lehetőségét, hanem a kapcsolat megszakításának természetes útját jelenti.

A családoknál is érzékelem, milyen könnyen feszültségforrássá válik a politika: viták, amelyeknek nincs igazi lezárásuk, elhallgatások, megszakadó kapcsolatok. A gyerekek mindebből azt szűrik le, hogy vannak témák, amelyekhez jobb nem nyúlni, és vannak identitások, amelyek veszélyt hordoznak. Amikor egy kérdés erősen átpolitizálódik, gyakran már nem is a tartalma számít, hanem az, ki melyik oldalhoz sorolható – és ez könnyen az el nem fogadás, a távolságtartás mindennapi gyakorlatává válik.

Mit kérnek a gyerekek?

Ahogyan minden, gyerekeket érintő kérdésben, úgy ebben a témában is fontosnak tartottuk, hogy magukat a gyerekeket kérdezzük meg. A Hintalovon Alapítványnál önkéntes alapon dolgozó, gyerekkorú Kiskorú Kollégáinkat arra kértük, osszák meg, számukra mit jelent a „gyerekek és politika” kérdése, és mit üzennek a felnőtteknek a kampányidőszak kezdetén.

Válaszaik egy irányba mutattak: azt szeretnék, ha a politika nem válna stresszforrássá sem otthon, sem az iskolában. Fontosnak tartják, hogy a felnőttek tisztelettel beszéljenek egymással, és ezzel mutassanak példát. A politikusoktól azt várják, jelezzék egyértelműen: rendben van mást gondolni. A szülők ne próbálják befolyásolni a gyerek véleményét, ugyanakkor legyenek nyitottak a beszélgetésre, ha kérdés merül fel. Az iskolában ne hangozzanak el politikai „prédikációk”, és senkit ne érjen hátrány saját vagy szülei véleménye miatt, miközben lehessen ezekről a témákról az iskolában is beszélgetni. A legfontosabb üzenetük talán az: meg lehessen tanulni, hogy eltérő nézetek mellett is lehet biztonságban, barátságban együtt élni.

Mit tehetsz szülőként?

Első lépésként meg kell hallani az előbb idézett kéréseket. A gyerekek védelmében a körülöttük lévő felnőtteknek kulcsszerepük van. Beszélgessetek életkoruknak megfelelően a kampányokról, segíts értelmezni az üzenetek célját és hatását. Erősítsük meg bennük, hogy biztonságban kérdezhetnek, és joguk van kimaradni.

Tájékozódj a gyerekek jogaival és a jogorvoslati lehetőségekkel kapcsolatban! Ha például a gyerek engedély nélkül jelenik meg kampánytartalomban, vagy az veszélyezteti jóllétét, kérhetjük annak eltávolítását, bejelentést tehetünk a választási bizottságnál, vagy jogi lépéseket kezdeményezhetünk.

A kampányidőszak nem írhatja felül a gyerekek jogait és méltóságát. A kérdés nem az, hogy jelen van-e a politika az életükben, hanem az, hogy mi, felnőttek hogyan közvetítjük feléjük: hogyan magyarázzuk el, amit látnak és hallanak, mennyire tudatosan szűrjük az eléjük kerülő tartalmakat, és mindenekelőtt hogyan beszélünk egymással és egymásról. Ebben közös a felelősségünk – politikusként, közszereplőként, szülőként vagy egyszerűen csak egymás mellett élő emberekként.

Szerző: Vaskuti Gergely, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány kriminológusa, pszichológusa