Miért posztolják a szülők súlyos beteg gyerekeiket?

Sosem értem, amikor valaki kiteszi valamelyik social media felületre a láztól bágyadt gyerek vagy különböző játszótéri sérülések fotóját. Van azonban ennek egy másik dimenzója, amikor a szülők rendkívül súlyos beteg, esetenként haldokló gyereküket posztolják. Ez egy olyan élethelyzet, amelyről azok, akik nem érintettek, valószínűleg semmit sem tudnak. Hogy megértsük, és adott esetben segíteni is tudjunk, a jelenségről Mező Melindát, a Tábitha Ház pszichológusát kérdeztük.

„Egy gyermek súlyos betegsége és szenvedése megrázó, és átalakítja a család addigi működését. A szülők nagyfokú stressznek vannak kitéve, ehhez járul még a betegség
lefutásának és kimenetelének bizonytalansága, illetve a társas támasz hiánya – mondja Melinda, az ország egyetlen gyerekhospice házának pszichológusa. – Sokszor láthatjuk, hogy a szülők fotókkal, videókkal is bemutatják beteg gyermekük helyzetét. Lélektanilag nagyon fontos lehet az érintett család számára a fájdalom megosztása, az együttérzés megszerzése, számukra nagy segítséget jelent egy empátiával írt kommenttel nyújtható érzelmi támogatás. Az ebben a helyzetben jellemző elszigeteltséget bizonyos fokig mindenképpen oldhatja a közösségi média jelenléte, de önmagában nem helyettesíti az őszinte családi, baráti támogatást.”

Távolodás helyett közeledés

Szakértőnk szerint az ilyen helyzetben lévő családok sok esteben szinte teljesen elszigetelődnek a környezetüktől, sokszor még a nagyobb család, a közeli rokonok is elfordulnak tőlük, mert nincsenek felkészülve, az eddigi megküzdésmódok nem segítenek, illetve nem tudják feldolgozni, kezelni a helyzetet. A család működése szinte minden területen megváltozik, hiszen nemcsak a betegséggel, hanem a másodlagos veszteségekkel is meg kell küzdeni. Ilyen többek között a munkahely, az anyagi biztonság, a fizikai jólét, a hit és a mentális egészség elvesztése. Sokszor a betegséggel kapcsolatos kezelések megítélése, a bizonytalanság és információhiány is konfliktust teremt a hozzátartozók között. A közeli barátok számára nehézséget jelent az érintett családdal való kapcsolódás, a megfelelő segítségnyújtás. A súlyos betegség magával vonja a halál közelségét, a téma tabu jellege befagyasztja a kommunikációt, az őszinteség helyébe a klisé-mondatok kerülhetnek („biztosan meggyógyul, olyan erős”, „már holnapra jobban is lesz”, stb.). A magasabb stressz, a diagnózis és betegség okozta szorongás, a depresszió jellemző mentális problémák egy súlyos beteg családjában. Segítséget jelent a környezet részéről a nyílt, őszinte, empatikus kommunikáció.

„Mindenképpen az értő figyelemmel való meghallgatással tudunk segíteni, amikor hagyjuk az érzéseiket szabadon kifejezni és elfogadjuk a nehéz tartalmakat is – mondja szakértőnk a segítségnyújtásról. – A meghallgatással és a támogató nonverbális jelzésekkel együttérzésünkről biztosítjuk, ami nagyon sokat segít a nehéz élethelyzet elviselésében. Az őszinte, érzékeny, empatikus kommunikációtól a szülők megélik, hogy elfogadják őket, és vigasztalást kapnak. Tanácsot csak akkor adjunk, amikor konkrét kérdést tesznek fel, mert kíváncsiak a véleményünkre. Fogadjuk el és kezeljük természetesen a helyzetet, és ne hagyjuk magára a családot, próbáljunk segíteni, akár kis dolgokban is, érezzék segítő jelenlétünket, támogatásunkat.”

A közösségi média szerepe a gyászban

Gyakran látni, hogy súlyos betegek gyerekek oldalai a közösségi média felületeken egyszer csak emlékoldalakká válnak. Szakértőnk szerint a közösségi média mindenképpen segít a gyász feldolgozásában is, hiszen hasonlóan a súlyos betegséghez, a gyerekhalál is tabutéma a társadalomban. „A kommentek során meg tudnak nyilvánulni az őszinte érzések, ki lehet mondani a fájdalmakat, ezzel megkönnyebbül a lélek. A gyászolóknak szoktuk ajánlani a naplóírást, amiben hasonlóképpen történik az érzelmek megfogalmazása. Nagy segítség lehet, ha különböző alkotásokat hozunk létre a meghalt gyermekre való emlékezésképpen, fényképmontázsok közlésével, illetve rövid videók segítségével, melyek szintén segítenek a gyász feldolgozásában, és példát adnak a társadalomnak. Ami a negatív része, az talán az lehet, hogy ma már elvárásként jelenhet meg egy gyászolóval szemben, hogy akkor is posztoljon, ha ehhez éppen nincs ereje, és ilyenkor nagyon rosszul eshetnek az ítélkező kommentek. Tudjuk, hogy a gyász mindenkinél egyedi, meg kell gondolni, hogy mennyire hagyjuk meg intimitásában, illetve mennyit közlünk a nyilvánosság felé. A gyásszal való megküzdés is egyedi, de ajánlható, hogy ne a közösségi média legyen az egyetlen támasz. Szerintem nincs ezzel gond, ha megfelelő empátiával, odafigyeléssel használjuk, ez esetben nagy segítség lehet.”