Boldog család
11 éves koromban jött meg először. Semmi nagy sztorim nincs vele, teljesen váratlanul ért egy hétvégi reggelen. Mutattam anyukámnak a foltot a bugyimon, erre a kezembe nyomott egy tisztasági betétet, hogy ragasszam bele, és ennyivel le is tudtuk a dolgot.
Azóta sem tudom eldönteni, hogy jobb lett volna-e, ha nagyobb feneket kerítünk a dolognak. Egyrészt tök jó, hogy ezáltal természetes, mindennapi dolog lett az életemben a női ciklus, ugyanakkor jobban örültem volna egy kicsit több anyai tanácsnak. Az iskola sajnos ekkor még egyáltalán nem foglalkozott ezzel a témával. Nyolcadikban tartottak csak nekünk egy alkalmat (13-14 évesek voltunk), ha jól emlékszem, 2-3 ember volt, aki még nem menstruált. Persze, ez is sokkal több, mint a semmi, sok hasznos, érdekes dolog is elhangzott, de kicsit volt egy ilyen „Ez most komoly?!” érzésem. Hiszen már pár éve tisztában voltam azzal, hogy havonta megjön…
Az internetes források voltak inkább segítségemre, meg persze a tabudöntögető baráti beszélgetések. Ilyenre pedig elég sok példa volt.
Az első menstruációm után 9 hónapig egyáltalán nem jött meg. Ezt persze furcsálltam, tudtam, hogy ennek egyáltalán nem így kéne lennie. Egy hozzám közel álló idősebb lánynak árultam el a dolgot, aki megnyugtatott, hogy az elején ez viszonylag normális, ne aggódjak. Végül igaza lett, de
Másik élményem, amikor egy barátnőmmel strandolni voltunk, nekem pedig éppen megvolt. Elmentem a mosdóba cserélni, vittem magammal a kis nesszeszeremet. Nem dugdostam, csak vittem szépen magammal. Pár hónappal később az anyukája azzal hívta fel az én anyukámat, hogy a barátnőmnek egy családi wellness-hétvégén jött meg először, és milyen sokat jelentett neki, hogy látta, én szégyenérzet nélkül kezelem ezt a témát.
Azt hiszem, azt mondhatom, hogy a női test természetes működése már sokkal kevésbé tabu, mint régebben. Viszont még mindig van hova fejlődni.
Kiszakadva a budapesti buborékomból tapasztaltam meg, hogy más közösségekben még mindig mekkora szégyen a lányoknak a menstruáció. Egy, a főváros melletti településen tartottunk kiskamasz lányoknak egy foglalkozást, ahova betéteket is vittünk. A lányok hozzá se mertek érni, szinte féltek ezektől a termékektől. Undorítónak találtak a saját testük teljesen normális működését.
Egy kis részem még nekem is szégyenlős. Túl hangosnak érzem, ha nyilvános mosdóban nyitok ki egy betétet, vagy ha kérnem kell valakitől, én is inkább gyorsan elrejtem, csak a (fiú)osztálytársaim meg ne lássák.
Mondanom sem kell, a legnagyobb segítség a sok, őszinte beszélgetés. Szülőkkel, barátokkal, élőben, online, otthon, iskolában. Nem kell erőltetni, de szerintem nagyon fontos, hogy teljesen természetesnek és normálisnak vegyük, amikor menstruálunk. Pozitív példaként szeretném felhozni apukámat, aki bár születésem előtt rettegett attól, hogy mégis mit kell csinálni lányos apaként (😊), most már ebben is helyt áll. Teát meg gyógyszert hoz, betétet vásárol, ott segít, ahol csak tud, és egyáltalán nem kezeli tabuként a témát. Szóval, talán mégsem olyan nehéz ez a dolog.
21 cikk
tanuló

Anna vagyok, 16 éves budapesti diáklány. Az írás már kiskorom óta nagy hobbim, ám olvasóként is aktív vagyok, kortárs kedvenceim például Grecsó Krisztián vagy Lauren Oliver. Imádok utazni, érdekelnek a nyelvek, épületek, ételek, emberek, próbálom mindenben megtalálni az izgalmasat és a szépet. Kedvenc helyem talán a tengerpart, de meg számtalan helyre szívesen eljutnék. Ami pedig szintén szerves része az életemnek, az a reggeli kávém, sok tejjel és egy cukorral.”
Hasznos volt?