Okosabb hétköznapok
Sorozatunk harmadik részében a PregHello és BabyHello applikációkat mutatjuk be, amelyek a várandósság és a kisbabás időszak során nyújtanak támogatást a szülőknek. Az appok megálmodója, Németh Nóra célul tűzte ki, hogy a kismamák ne maradjanak egyedül a legfontosabb kérdéseikkel.
- Hogyan született meg a PregHello ötlete? Mi inspirált benneteket?
N.N.: 2017-ben voltam várandós a kisfiammal, és akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy jó lenne egy olyan alkalmazás, ahol minden fontos információ egy helyen elérhető. Nem 5+1 tipp jellegű cikkekre gondoltam, hanem valóban hasznos, hiteles információkra, amelyek segítenek a kismamáknak abban, hogy épkézláb kérdéseket tudjanak feltenni az orvosuknak, védőnőjüknek – vagy egyáltalán merjenek kérdezni.
Az egész úgy indult, hogy kezdetben magamnak kezdtem el összegyűjteni ezeket az információkat, hogy jobban átlássam a dolgokat. Aztán több barátnőm is terhes lett, és nekik is hasznosnak bizonyultak az anyagok. Ahogy egyre több anyagot gyűjtöttem, elkezdtem együtt dolgozni egészségügyi szakemberekkel, hogy szakmailag is ellenőrizzék az információk hitelességét. A kisfiam megszületése után ezek az anyagok bekerültek a fiókba, és egy ideig nem foglalkoztam velük. Később, amikor bölcsődébe került, elővettem újra, és a kisfiam apukájával elkezdtünk azon dolgozni, hogy hogyan lehetne ezt az anyagot olyan formába önteni, ami felhasználóbarát és könnyen kezelhető. Végül arra jutottunk, hogy a kevesebb több: az és az a legfontosabb. Az alkalmazást ennek megfelelően próbáltuk úgy kialakítani, hogy ne legyen benne káosz, végtelen görgetés vagy összevissza felugró ablakok. Legyen világos, hogy mi hol található. A célunk az volt, hogy ne legyen zűrzavar az alkalmazásban – hanem rend. Így született meg a .
- Milyen fő funkciói vannak a PregHellonak, és hogyan segítik ezek a kismamákat a mindennapokban?
N.N.: Az egyik legfontosabb funkció az alkalmazásban, hogy a kismama információt kap arról, hogyan fejlődik a kisbabája hétről hétre a várandósság ideje alatt. Amikora a kismama regisztrál a PregHelloba, az app kiszámolja, hogy éppen hányadik várandóssági hétben jár. Ez alapján az alkalmazás automatikusan elhelyezi őt a megfelelő várandóssági hétbe. A főképernyőn azt is megnézheti az app használója, hogy épp mekkora a babája és azt is, mekkora lehet például a kis keze.
Van egy összefoglaló rész is, ahol hetente új tartalom olvasható arról, hogy mi történik a babával, illetve a kismamával – testi-lelki változásokkal együtt. Ezen felül az édesapa is kap egy kis betekintést, így közelebb kerülhet a várandóssághoz, ami ugyan fizikailag az anyában zajlik, de érzelmileg ő is részese lehet ennek a csodás időszaknak.
Ami pedig az egyik legfontosabb funkciónk, az az Orvoshívó. Ez egy éjjel-nappal elérhető szolgáltatás. A kismama nemcsak általános orvost hívhat, hanem nőgyógyásztól is kérhet visszahívást. Volt is olyan visszajelzésünk, hogy egy kismama ezen keresztül kapott segítséget, és sürgősségi császármetszéssel végül megmentették a babáját. Ez egy libabőrös pillanat volt számunkra is, és megerősített minket abban, hogy van értelme annak, amit csinálunk.
- Hogyan változott meg a kismamák élete a digitális korban? Könnyebbé vált a szükséges információk elérése, vagy inkább túlterhelő a rengeteg elérhető tartalom? Hogyan próbáltátok ezt egyszerűsíteni a PregHello-val?
N.N.: Mindennek megvan az előnye és a hátránya. Továbbra is rengeteg információ kering az interneten – még mindig nagyon sok az 5+1 tipp. Mi szándékosan nem írunk ilyeneket, nincsenek kattintásvadász címek. Ehelyett csupán néhány információt emelünk ki a nagy egészből. Például az alkalmazásban, ha valaki rákeres arra, hogy mi az a gátmetszés, akkor egyszerűen le van írva, mi az, mire lehet számítani, mivel jár, milyen a felépülés utána – és ennyi. Nincsenek mellébeszélések, nincsenek oda nem illő dolgok. Fontos számunkra az is, hogy ne mi legyünk a 'mindent megmondó' applikáció. Nem akarunk mindenre kiterjedő, minden részletet lefedő alkalmazás lenni. Inkább figyelemfelkeltőként tekintünk magunkra, az a célunk, hogy a kismama a saját orvosától, védőnőjétől kérdezzen, hogy elindítsuk benne a kérdéseket.
- Sokat beszélünk a gyerekek digitális terheléséről, de mi a helyzet a szülőkkel, te hogyan látod ezt?
N.N.: Szerintem a szülők is komoly digitális terhelésnek vannak kitéve – és nem csak a képernyőidő miatt. Ma már szinte minden információt online keresünk, próbálunk lépést tartani a gyerekneveléshez kapcsolódó elvárásokkal, és közben lavírozunk a munka, a család és a saját mentális jóllétünk között. A digitális eszközök akkor tudnak igazán segíteni, ha nem plusz terhet jelentenek, hanem éppen, hogy leegyszerűsítik, átláthatóbbá és emberibbé teszik a mindennapokat. Ha nem elárasztanak, hanem épp, hogy rendszert visznek a káoszba, kapaszkodót adnak a sok teendő és kérdés között.
- Mit gondoltok, a PregHello applikáció mennyire tudja pótolni a személyes támogatást a várandósság alatt? Vagy inkább egy kiegészítő eszköz, ami segít a kismamáknak az útjuk során?
N.N.: Ez valójában egyfajta híd a kismamák és az egészségügyi szakemberek közötti kommunikációban. Arra hivatott, hogy a lehető leghatékonyabb párbeszéd jöhessen létre a várandósgondozás során – legyen szó a kismama és a nőgyógyásza, a diabetológusa vagy bármely más szakember közötti kapcsolatról. Fontos hangsúlyozni, ez az alkalmazás nem arra való, hogy helyettesítse az egészségügyi szakembereket. Őket nem lehet pótolni. Inkább abban segít, hogy a kismama szakszerű, megbízható információhoz jusson – pontosan, amennyire szüksége van. Ha pedig ennél is többre kíváncsi, akkor bizalommal fordulhat a saját védőnőjéhez vagy nőgyógyászához.
- Rengeteg adatunk van a digitalizációnak hála a kisbabánkról már a születésétől kezdve elkezdjük mérni nemcsak a súlyát, hanem az alvását,, a bevitt tápanyag mennyiségét stb. Mit gondolsz, ez a túl sok adat és mérés nem megy az ösztönös működés kárára?
N.N.: A BabyHello babagondozási és fejlődési applikációt azzal a céllal alkottuk meg, hogy a születés utáni első 2 évben segítse a kezdő szülőket a mindennapokban úgy, hogy mindig a gyermek aktuális korához illeszkedő tartalmakat, tippeket és eszközöket ad. . Az app tudástára például életkor szerint van felosztva és ezáltal minden hónapban más-más hasznos és fontos információt kapnak a szülők. Az alkalmazás különösen hasznos lehet azoknak a szülőknek, akik első gyermeküket gondozzák, nevelik. A BabyHello applikáció lehetőséget ad arra, hogy a szülők nyomon követhessék gyermekük fejlődését, naplózhassanak, , rögzíthessenek méréseket, eseményeket, emlékeket. Van, akit megnyugtat, ha rendszerezetten követheti a babája fejlődését, van, akinek ez inkább nyomás. Úgy gondolom, hogy mindenki maga tudja, hogy mi által érzi magát magabiztosan a szülői szerepben és mik azok a tényezők, amiktől frusztrált lesz. A BabyHello app egy lehetőség arra, hogy a benne lévő eszköztárból a számunkra megfelelőket válasszuk ki és használjuk a mindennapokban, a kisgyermekes időszakban. Úgy gondolom, hogy jó úton haladunk, mivel a BabyHellot már közel 40 000-en letöltötték tavalyi indulása óta.
- Van-e terved/tervetek arra, hogy új funkciókat vagy fejlesztéseket adjatok hozzá a PregHello és BabyHello applikációkhoz a jövőben?
N.N.: Végeláthatatlan listánk van olyan funkciókról, amelyeket szeretnénk megvalósítani mindkét applikációban. Egyébként, ha valakinek van jó fejlesztési ötlete, azt mindig szívesen fogadjuk. Most először fordult elő, hogy nem szülőtől érkezett javaslat, hanem egy gyerektől. Egy nyolcéves kislány, elolvasta az anyukájával a PregHelloban a 'baba, anya, apa' részt, majd megkérdezte: ,,És én? Rólam miért nincs benne semmi? Mit kell tudnom?'’ Gyakran kapunk hasonló ötleteket, és ezek mindig nagyon inspirálóak számunkra. A fejlesztési listánk tehát hosszú. Folyamatosan modernizálunk, és természetesen a mesterséges intelligenciát is egyre jobban bevonjuk a fejlesztés technikai részébe – főként a hibák, bugok kezeléséhez, crash-ek javításához hívjuk segítségül az AI-t. Ez hatalmas segítség hatékonyság szempontjából.
Idén nyáron végre indul a PregHello németországi verziója is, és ősszel további nemzetközi piacokra szeretnénk kilépni.
Emellett szeptember 13-án szervezzük meg Magyarország első Babaváró Fesztiválját – ez az esemény is egy izgalmas mérföldkő lesz számunkra, ugyanis a szülésre készítő napokat egy teljesen új szintre emeljük az eseménnyel. A szakmai előadásokon túl igazi fesztivál hangulatot varázsolunk a már önmagában feledhetetlen látványt nyújtó Eiffel Műhelyházba. Sőt olyan PregHello felhasználók is feltűnnek majd a színpadon, mint Dombóvári István és Dombóvári Lilla.
Szerző: Hetyei Csenge
299 cikk
Magyarország vezető infokommunikációs szolgáltatója

Ha a gyereked nem tud valamit, akkor téged fog kérdezni. De ha te szülőként nem tudsz valamit, akkor kihez fordulsz? Jó kérdés. Ezért hoztuk létre a Hello Szülőt, ahova kérdésekkel érkezel, és ahonnan válaszokkal léphetsz tovább.
Hasznos volt?