Hogyan motiváljuk a motiválatlannak gondolt kamaszt?

Robert J.Vallerand három szintet különböztet meg a belső motivációt illetően. Ezt azért fontos szülőként tudnunk, mert ezzel nagyon leegyszerűsödhet számunkra az a lehetséges út, amivel megértjük, mi több: támogathatjuk a kamasz belső motivációs folyamatait. A paradox ebben az, hogy mi sürgetnénk, hogy „legyen már végre motivált”, viszont, ha megértjük a belső motiváció lényegét, akkor rájövünk arra, miért kér folyamatosan időt tőlünk a gyerek. (Nem pont így mondja, hanem mondjuk azt, hogy „hagyjatok már békén!”.)

Szóval három szintje van a belső motivációnak: az első a tudásra irányuló motiváció, amihez a tanulás, a kíváncsiság és a megértés kapcsolódik. A második a fejlődésre irányuló, aminek a lényege az, hogy fejlesszük magunkat, kreatívak legyünk és ebben leljük örömünket. A harmadik pedig az élmények átélésére vonatkozik. Ezt a fajta motivációt az önállóság és a kompetencia érzésének (ami egyébként egy alapvető érzelmi szükséglete is a gyereknek) hangsúlyozásával lehet növelni. Ezért szoktam azt mondani, hogy a jutalmazással nagyon félreviheti a szülő a motivációt, hiszen a jutalom az már külső motiváció. 

A belső motiváció sok esetben egyébként egyáltalán nem hiányzik a gyerekből, épp csak nem abba az irányba mutat az ő motivációja, mint amerre a szülő szeretné, hogy mutasson. A tanulás jól példázza ezt: a szülő azt akarja, hogy jó jegyeket szerezzen a gyerek - ezzel is igazolva őt a szülőségében - a gyerek viszont nem érti, miért fontos az adott tárgy, vagy épp az anyag, amit meg kellene tanulnia. 

Hogyan lehet a motivációt fejleszteni?

Megértéssel, tehát ha elfogadást és szeretetet érez a gyerek, akkor nem érzi azt, hogy külső nyomásra kell valamiben motiváltnak lennie. Emellett fontos, hogy lehetőséget adjunk a választásban, támogassuk őt a döntéseiben és ami a legfontosabb: hinni kell bennük, hogy képesek lesznek a változásra.