Kiállítási fotókon a múlt, amit sosem éltem meg, mégis hiányzik

Ez kicsit szomorú, de az egész világ átalakult és inkább a social média által mutatott kép körül forog, minthogy magáról az élményről. Csomószor érzem azt, hogy lehet a világon a legrosszabb egy buli, majd kikerül egy szuper, előnyös és megszerkesztett kép, amire mindenki irigykedik. 

A képeket nézve régen mintha minden egy színkavalkád lett volna. A lányok színes ruhában, világítós karkötőkkel, és enyhe, de színes sminkben (látszik, hogy nincs rajtuk korrektor, alapozó, kontúr, pirosító és highligher, és valószínűleg az arcápolási rutinjuk sem volt 7 lépéses), míg a fiúk koptatott nadrágban átlagos hosszú ujjú pólóban rajta rövid ujjú pólóval, baseball sapkában és napszemüvegben virítanak. Mindenki olyan hétköznapi, nem megcsinált, mégis spontán és vidám. 

Ha ma bemegyek egy mai fiatalok körében népszerű bulizóhelyre, minden lányon erős smink van, fekete, fehér vagy szürke ruha, a fiúkon meg Nike melegítő és tökéletesen beállított séró. Úgy érzem ahogy fakulnak a ruháink, egyre alábbhagy a felhőtlen bulizás élménye. Olyan irigy vagyok a szüleim fiatalkorára. Mindent megadnék, hogy én is elmehessek egy olyan buliba, mint ahova ők jártak. Lehet, hogy én énekelnék a leghangosabban, meg én táncolnék a legfelszabadultabban. De az is lehet, hogy már képtelen lennék teljesen elengedni a social media hosszú évek óta rám gyakorolt hatását, és folyamatosan azon szoronganék, hogy valaki felvesz, valaki kiposztol, nevetség tárgyává válok, mindenki az én béna szerkómról fog beszélni, vagy arról, hogy milyen gáz voltam. Ami akkor teljesen természetes volt, most “cringe”, égő és lenéznek miatta. Az is meglepő volt a fotókon, hogy a fiatalok sima poharakból isznak, sőt, láttam az asztalra lepakolt, gazdátlan söröket is. A szüleim kábé egymilliószor a lelkemre kötötték, hogy csak üveges italt vegyek, azt is előttem nyissa ki a pultos, és soha ne engedjem el az italom, pláne ne rakjam le sehova. 

Valószínűleg a szüleim fiatalkorában még nem kellett aggódni, hogy különféle drogokat tesznek az italodba. Lehet, hogy azért féltenek ennyire a szüleim,  ha szórakozóhelyre megyek, mert ők akkoriban minden ismeretlennel szóba elegyedtek, elkószáltak az alap társaságuktól, pogóztak, ugráltak, és így sok rossz vagy érdekes sztorijuk van. Ezek a tökéletes “hogyan ijesszem halálra a gyerekem, úgy, hogy soha ne legyen kedve elmenni bulizni, és örökre velem nézze a biztonságos kanapéról a Jóbarátokat”  szöveg. De azt nem tudják, hogy ma mi együtt mozgunk, a legtöbb ember csak egyhelyben dülöngél a lábán (jó... nem az én barátaim, nekem fontos, hogy olyan emberekkel legyek, akikkel ezeket megéljük rendesen).  Összességében úgy érzem, a fiatalkoruk és élményeik formálták őket ilyen talpraesetté, és jó szülővé. Követnünk kéne a példájukat (de nem azokat amiket elrettentésként mesélnek :)). 

Nyitókép és Fotók: Glódi Balázs