Orchidea vagy pitypang? Ezért nem mindegy, milyen „talajba” ültetjük a gyerekeinket

Az orchidea-gyerek: aki érzékeny a világ minden rezdülésére

Boyce szerint a gyerekek 80%-a pitypang, és mindössze 20%-a orchidea. Az orchidea-gyerekek már csecsemőkorban is érzékenyebbek a zajokra, nehezebben viselik a változásokat és erőteljesebben reagálnak a környezetük ingereire. A gyermekgyógyász kutatásai megerősítették, hogy a stresszhormonokat szabályozó gének náluk máshogyan működnek, és ez a „másság” egyszerre jelent sebezhetőséget és különleges ajándékot. Mert bár az orchidea-gyerek hajlamosabb lehet a szorongásra, ha feszült, kiszámíthatatlan környezetben nő fel, támogató közegben épp ez az érzékenység válik a legnagyobb erejévé. Empatikus, mély érzésű, kreatív és rendkívül intuitív gyerekek ők, akikből egy melegszívű pedagógus, egy megértő szülő vagy egy inspiráló közeg remek művészt, kutatót vagy éppen empatikus vezetőt faraghat. Ez azt is jelenti, hogy tulajdonképpen nem a gének vagy az abban kódolt szenzitivitás a lényeg, hanem az, hogy milyen talajba ültetjük az orchideákat.

Végtelen virágoskert

Minden elmélet torzul, ha címkékbe zárjuk vele az embereket. Az orchidea–pitypang megközelítés sem teljesen fekete-fehér. Nem „ilyen” vagy „olyan” gyerekekről beszélünk, hanem egy spektrumról, amelynek egyik végén a szívós pitypang áll, a másikon a finom rezdülésű orchidea, és a kettő között ott nyílik a tulipán (meg még ezer másik virág). A tulipán gyerekek stresszválasza kiszámíthatóbb. Valahol a skála közepén helyezkednek el, vagyis érzékenyek, de nem túlérzékenyek és rugalmasak, de nem közömbösek a környezet változásaira. Általában könnyen alkalmazkodnak és nem kedvelik a szélsőségeket. De a valóságban nincs éles határ. Minden gyerek valahol ezen a skálán helyezkedik el és mindegyikük egy külön univerzum. Szülőként ebben rejlik a kulcs: nem az a dolgunk, hogy besoroljuk őket, hanem hogy megfigyeljük, hol és hogyan bontakoznak ki leginkább.

Hogyan válhatunk jó kertésszé?

Ahogyan a jó kertészt az különbözteti meg a rossztól, hogy nem próbál meg minden növényből egyforma virágot nevelni, úgy a jó szülő ismérve is az, hogy nem akarja átformálni a gyerekét. Nem szidja az orchideát, amiért nem bírja a szelet, és nem várja el a pitypangtól, hogy kecsesen díszelegjen. Tudja, hogy mindkettő másképp szép: az egyik erejében, a másik törékenységében és örül annak, hogy mindegyik a maga természete szerint növöget.

Ha a gyereked érzékenyebb, ne próbáld „edzeni” a világ ellen. Az ő idegrendszere nem gyenge, hanem másképp működik, egyszerűen több inger éri el és több mindent érez át. A stabilitás, az előre jelezhetőség és az érzelmi biztonság a legjobb táptalaj számára. Orchidea gyerekek esetén kulcsfontosságú a saját stresszkezelési működésünk alapos megvizsgálása is. Ugyanis a hiperérzékeny gyerekek könnyen túlterhelődnek. Nemcsak a saját hangulati és érzelmi változásaikra reagálnak hevesebben, hanem a szülői stresszre is. Ám, ha mi megtanulunk kiegyensúlyozottan reagálni, azzal az ő idegrendszerüket is szabályozzuk.

Ha inkább pitypang-típusú gyereket nevelgetsz, akkor se dőlj hátra: ők is igénylik az odafigyelést, a közös időt, a visszajelzést, csak szülőként sokkal figyelmesebbek kell legyünk, mert ennek nem mindig tudnak hangot adni. A látszólag strapabíró gyerekek is jobban virágoznak, ha időnként megpihenhetnek a biztonságos szülői közegben.

Az orchideákat védeni kell, de nem burokban, a pitypangokat támogatni, de nem elfelejteni, a tulipánokat pedig észrevenni, mielőtt elvirágoznának. Így teremthetünk virágzó jövőt minden gyereknek.